2016. 08. 08.

“Nem tudok erről a szeretetről prédikálni”

Balicza Iván újabb igehirdetése János 1. leveléről 2008 karácsonyán hangzott el.

Textus: „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet”  (1 Jn 9-16a)

Tegnap karácsonyi köszöntésként az egyik kedves gyülekezeti tagunktól e-mailben kaptam egy verset, amelyet Dutka Ákos írt:
Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal 1923-ban. Annyira tetszett, annyira időszerű és mai igénkhez is illő, hogy idézem:


Ha e beteg, bolond világra
Uram, még egyszer megszületnél,
Bár milliónyi templomod van,
Kezdhetnél megint Betlehemnél.
Szalmajászolnál rangosabb hely
Uram, tenéked ma se jutna:
Soha messzibb a Te országod,
“Miatyánkod” bár mindenki tudja.
Ha így jönnél Názáretből
Sápadtan, fázva, december este,
Az ügyefogyott szenvedőkhöz
Párizsba, vagy Budapestre,
S leülnél az éhezők közt
S abból, amit valaha mondtál,
Mesélnél új vigasztalásul –
Elfognának a tizedik szónál.

Mondjál csak új Hegyibeszédet
S amit mondtál a gazdagokról
S ha gyűlnének az elhagyottak
S szólnál az Írás-forgatókról
S ha megpróbálnád Uram még egyszer
Az Embert rávenni Szeretetre –
Internálnának, esküszöm rá,
Ha nem is vernének mindjárt keresztre.

Mai karácsonyunkat beárnyékolja a világméretű gazdasági válság, de a világ már régóta a szeretet válságtól szenved.

Ha János apostol első levelét olvassuk, akkor minden mondatában érezzük, hogy csodálattal és rajongással tekint egy emberre: Jézusra.

Mindaz, amit a szeretetről leír, amelyek olyan nagyon szépnek, humanistának, már-már érzelmesnek hatnak, önmagukban csupán gyönyörű gondolatok. Csak akkor érthetjük meg azokat, ha Jézus személyét látjuk magunk előtt.

János a következőkben látta megvalósulni ezt a szeretetet: A szeretet az, hogy Isten a számára legdrágábbat, Fiát, Jézust küldte el a világba. Ez a karácsony szeretete. De itt nem állt meg Isten, hanem Jézust a kereszten gyötrelmes halálba adta. Ez a nagypéntek szeretete. Mi karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, pedig a karácsony a passió, Jézus szenvedéstörténetének kezdete is. Jézus azért született meg, hogy ez a kisgyermek értünk, emberekért, a mi bűneinkért, harminchárom év múlva az életét adja. Ő mondta: senkiben nincs nagyobb szeretet, mint ha valaki életét adja a barátaiért. És még hozzátette: Ti az én barátaim vagytok.

Ezt a szeretetet fogta fel János apostol, és megpróbálja velünk is megértetni, hogy a szeretet az, hogy Jézus vállalt minket, azonosult velünk, magára vette istentelenségünk, bűneink következményét, elrontott életünk minden terhét, és életét adta értünk. Jézus meghalt, hogy mi éljünk. Tette ezt azért, mert segíteni akart rajtunk, és tudta, hogy önmagunktól képtelenek vagyunk kiszabadulni természetünk rabságából és változtatni a sorsunkon.

Jézus nem más, mint Istennek, mennyei Atyánknak emberré lett szeretete. Hogy milyen nagyon, elképzelhetetlen módon szereti az embert, minket, személyesen, az Isten, azt Jézusban láthatjuk meg. Ez a szeretet megbocsátó, elfogadó, hosszan tűrő, olyan, ahogyan Pál apostol a mindannyiunk számára ismert és kedvelt Szeretet Himnuszában a korintusi levélben írja: A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.

Ez a szeretet azonban nem az emberi szeretet, hanem az isteni. Ez a szeretet Isten szíve, és Jézusban valósult meg. Az Ő szeretetéről szól János apostol mai, karácsony másodnapi igénkben, amikor kimondja a nagy megvilágosodást, a titkot, hogy: Az Isten szeretet.

Őszintén megmondom, nem tudok erről a szeretetről prédikálni. Hogy beszélhetnék Istenről, akit soha, senki nem látott, akinek terveihez, gondolataihoz Berzsenyi Dániel megfogalmazásában „a bölcs lángesze nem ér fel”? Minél többször nekikezdtem, annál inkább tehetetlennek éreztem magam, és oda jutottam, hogy ezt nem lehet szavakban kifejezni, elmondani.

Talán csak a kereszténység nagy misztikusai tudtak valamennyire szólni erről a szeretetről, ők is csak töredékesen, dadogva, ahogyan Clairvauxi Bernát énekében énekeltük: „Jézus, szívbéli szent öröm,/ Igazság kútja, fényözön,/ Gyönyör, túl minden gyönyörön,/ Kihez a vágy közel se jön.” (ÉK 360/2)

Testvéreim, mi csak alulnézetben látjuk a dolgokat. A magunk békaperspektívájából nézzük a világot, a történelmet, az eseményeket, a sorsunkat, és közben vartyogunk, hogy hol van, hol mutatkozik meg Isten szeretete ebben a világban, meg a magunk életében?

Próbáljuk meg most, karácsonykor egy icipicit feljebbről nézni a világot. Próbáljuk megérteni, hogy ebből a mérhetetlen, kozmikus szeretetből valami ide került egy bölcsőbe, egy betlehemi jászolba. Aztán elkezdett növekedni. Itt járt a betegek, a leprások, a megszállottak, a szegények, a gyászolók, az elrontott életűek, a bűnösök között, és vigasztalt, gyógyított, megszabadított, bűnbocsánatot adott, reményt ébresztett, új életet ajándékozott. Amíg fel nem szegezték egy keresztre azok, akik nem akarták, hogy Isten rávegye őket a szeretetre, mert érdekeikkel ellentétben állt, hogy szeretetben éljenek.

Testvéreim, én nem tudok a szeretetről, még kevésbé az Isten szeretetéről prédikálni. De Jézus Krisztus a bizonyíték az én számomra, hogy az Isten szeretet! Azt tudom elmondani, hogy mit tett értem, mivel ajándékozott meg Őbenne engem a szerető Isten:

Jézus Krisztus által Isten gyermeke lettem, és úgy tekintek rá, mint mennyei édes Atyámra.
Jézus Krisztus által nem félek Istentől, mert tudom, hogy megbocsátotta bűneimet.
Jézus Krisztus által új életem van, és nem vagyok már az atyáimtól örökölt hiábavaló természetem rabja.
Jézus Krisztus által nem sodródom többé a világban, hanem egy velem törődő szív vigyázza és irányítja életemet.
Jézus Krisztus által többé már nem csak magamat szeretem, hanem törekszem embertársaimat is szeretni.
Jézus Krisztus által bár félek magától a meghalás fizikai folyamatától, de nem félek a haláltól, mert hiszem, hogy ahogyan Isten feltámasztotta Jézust a halálból, vele együtt engem is fel fog támasztani az örök életre.

Tudom, hogy mindez messze nem az Isten szeretetének teljes látása, csak egy kicsit van feljebb a béka perspektívájánál. De nekem ez is elég addig, amíg majd eljön az idő, amikor teljesen átölel, befogad Isten, a szeretet. Ámen.

Balicza Iván

Igehirdetés
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás