2016. július 9-10-én rendezi meg a Szombathelyi Egyházmegye a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a magyar állam, valamint Szombathely Megyei Jogú Város támogatásával Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából a Szent Márton Találkozót a szombathelyi Emlékmű-dombon. A rendezvényre Dominik Duka prágai bíboros-érseket nevezte ki Ferenc pápa május 21-én a Szent Márton Találkozó különleges küldöttévé.
Szent Márton életének legismertebb jelenete, amikor fél köntösét a didergő koldusra terítette. Szent Márton egészen sajátosan tudott az emberek lelkébe látni, meglátni a hiányt és cselekedni, jót tenni, segíteni a rászorulókon. Élete, öröksége máig érvényes, aktuális, mellyel megmutatta, hogy a jézusi szeretet kortól, időtől, helytől függetlenül kapocs tud lenni két ember között. A rendezvény szlogenje: „Felemelő szeretet – éld át és add tovább!”. Az egész programsorozat gondolatisága ezt kívánja közvetíteni.
A találkozó a Szent Márton Év legnagyobb egyházi eseménye. A szervezők kötelességüknek érezik, hogy ne csak a hívő embereknek, hanem másoknak is megmutassák a testvéri szeretet és az egymásra figyelés példáját. Az érdeklődőket a két nap során lelki programok, ünnepi szentmise, virrasztás, tartalmas előadások, gyermekprogramok, koncertek, közösségi és karitatív programok, valamint táncház és egyéb családi események várják. A két napos program során a szervezők várják a kárpát-medencei Szent Márton települések lakóit, zarándokokat hazánkból és a szomszédos országokból, fiatalokat, családosokat és időseket egyaránt. Noha a program lelkisége és hitbéli gazdagsága elsősorban a hívő emberek számára kínál lelki töltekezést, elmélyülést, a szervezők nagy szeretettel várják az útkeresőket, nem hívő érdeklődőket is.
Az előadók közt lesz Böjte Csaba, aki az irgalmasságról szól, Dr. Zacher Gábor, aki családról, együttélésről tart előadást, míg Eperjes Károly életéről, munkájáról, hitéről beszél majd. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 25 éves évfordulóját ezen a két napon ünnepli. A gyerekeket játszóház, ügyességi játékok, kézműves programok várják. A zenét kedvelők többek között Csiszér László és együttesét, St. Martint, valamint az Eucharistot hallgathatják meg. A rendezvény nagykoncertjét július 10-én Ákos adja, akit Szent Mártonhoz több szál is köt: fiát a szentről nevezte el, illetve a 10 évvel ezelőtt megjelent Még közelebb című albumán megjelent dal, az Ébredj alcíme Szent Márton köpenye, amelyet az akkor kórházban lévő kisfiának írt. A koncert után a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjével zárul a Szent Márton Találkozó, a meccset a jelenlévők óriás kivetítőn követhetik végig.
Bővebbi információért érdemes ellátogatni a következő felületekre:
Honlapja: http://szentmartontalalkozo.martinus.hu
Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=I9cqrs6jidc
Közösségi oldal: https://www.facebook.com/szentmartontalalkozo/?fref=ts
Minden program ingyenes.
Az esemény médiatámogatója többek között a 777!
Még nem érkezett hozzászólás