2016. 06. 06.

Ez (volt) az a nap!

Szombaton délután négytől a budapesti Papp László Sportarénában került sor az idei Ez az a nap!-ra, ahol sok ezer ember órákon át egy szívvel dicsőítette Istent. A szervezők így írnak a víziójukról: „Hisszük, hogy minden évben kell egy nap, ami más mint az év többi napja, amikor Isten népe egy szívvel fordul Teremtőjéhez. Ez az a nap! rendezvényeink olyan alkalmak, ahol Jézus nevét emeljük fel, egy közös szívdobbanás, ahol Őt dicsőítjük és kifejezhetjük egymás felé elfogadásunkat és megélhetjük egységünket.” A szombati alkalomról fiatalokat kérdeztünk.

13411909_1244027672274813_5724284806729924991_o„Idén vettem részt először Ez az a nap rendezvényen. Hatalmas élmény volt a közösségemmel együtt ott lenni és dicsőíteni a mindenható Istent. Bár a beszéd kicsit sok volt, szívesebben hallgattam volna még több zenét, összességében nagyon felemelő esemény volt. Jövőre is el fogok menni:)” Mónika

 

 

13340316_1243410009003246_8714410482082934529_o„Én Martin Smith-ről írnék csak. Életem meghatározó figurája. 2008-ban Skóciában voltam, és épp a mi városunkban koncertezett a csapatával, a Delirious?-szel. Az első dicsőítő koncert, amin valaha voltam. Annyira más volt a hangulata, mint az addigi koncertjeimnek, ahol a sztárok a színpadon „sztárolták magukat”, mi pedig értük rajongtunk….! Nem mondom, hogy ezzel baj lenne, talán kell is valamennyire, de elképesztő volt a kontraszt. Akkor is hatalmas tapsolás, ujjongás és egyéb tetszésnyilvánítás jött a közönségtől, de MS csak visszamosolygott ránk azokkal a mélyen ülő szemeivel, aztán fölnyújtotta a kezét, fölfelé mutatott a mutató ujjával, majd az ég felé fordította az arcát. Ha aznap este ott valaki őt „imádta” volna esetleg, az is átcsatornázódott oda föntre. Hihetetlen alázatot láttam rajta. Most szombaton is.” Melinda

 

„Nekem az ez a napok mindig adnak a végére valamit, ez a mostanival sem volt másként. Viszont még inkább felerősödött bennem az az érzés, hogy az első felében nem a dicsőítésről, a közelebb kerülésről szólt. Kicsit az volt az érzésem, hogy megmutatjuk ilyet is tudunk meg ilyet is meg még ilyet is. De természetesen Isten így is munkálkodott és áldott minket.” Petra

13320423_1243411419003105_2596241039688273687_o„Lassan hat éve minden Ez az a nap!-on ott voltam. Mindig különleges érzés látni ennyi embert együtt dicsőíteni. Szeretek körbenézni, és látni a tele arénát: a sok ezer embert, akik Istenért jöttek; mindegy, hogy honnan, milyen háttérből, milyen felekezetből. Egyszerre dicsőítünk, imádkozunk, táncolunk és bulizunk. És zeneőrültként hihetetlen jó látni, hogy ennyi minőségi zenét játszó keresztény zenekar létezik!” Barna

 

13346363_1243409785669935_7638243548734762706_o„Sziasztok! Nekem egy Istenélményem volt, amit a gyógyító imarésznél tapasztaltam meg. Hálás köszönet mindazoknak, kik imádkoztak értem!!??? Hatalmas kegyelem volt megtapasztalnom Isten szeretetét, és örök emlék maradt a szívemben!?” Donát

„Nekem nagyon tetszett, amikor az egész aréna együtt énekelte az Úr Jézus, Megváltóm című dalt. Nem voltak nagy effektek, és külsőségek, csak az ország minden pontjáról érkezett emberek őszinte dicsőítése. Mélyen megérintett a gyógyító imarész is és az utána következő tanúságtételek. Istennel semmi sem lehetetlen! :)” Tomi


13320472_1243409519003295_4394494887708894089_o„De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézsaiás 40,31) Ez az ige szerintem mindenkinek eszébe juthat bármelyik Ezazanap! eseményen. Hihetetlen, hogy Isten mekkora szárnyakat képes adni nekünk, mennyivel másabb embernek érezzük magunkat, kinyílunk, mint egy virág embertársaink és elsősorban Isten felé is. Velem ez történt az Ezazanap!-on. És nem az alkalmi fellángolásról beszélek, aminek nincs következménye, hanem az olyan alkalmakról, ahol érezni lehet, hogy a „Krisztusnak szerelme szorongat minket” (2Kor. 5, 14) meg tudod érteni az élet értelmét: „Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.” (Galátziabeliekhez írt levél 6,10)”
Natália

„Hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogy országunkból és határainkon túlról mennyien eljöttek Istent dicsőíteni, hogy egészen kicsiktől az idősebbekig együtt volt mindenki. Hihetetlen, hogy mekkora erő van abban, ha ennyien összegyűlünk Isten nevében. :)” Dominika

 

 

Interjú
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás