2016. 05. 20.

Rejtett ébredés az iszlám világban

„És az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1 Jn 5,4)

Háborgó világunk egyes térségei nagyon más képet mutatnak, mint ahogy azt a fejlett országok lakói általában elképzelik. A Közel-Kelet és Észak-Afrika legsötétebb szegleteiben soha nem tapasztalt ébredés zajlik. A hozzánk elérő hírek azt mutatják, hogy az elmúlt évtized során több muszlim vált Krisztus követőjévé, mint az iszlám egész 1500 éves történelmében összesen.

A hihetetlen nehézségek ellenére nem kérdés, hogy a kereszténység folyamatosan terjed az iszlám által dominált területeken. Isten mindenesetre szemmel láthatóan készül valamire ebben a sokak számára elérhetetlennek tűnő világban.

Joel Rosenberg, evangéliumi keresztény kutató részletesen dokumentálta a folyamatot. Természetesen az alább ismertetett számok jelentősen változtak az Iszlám Állam ténykedésének következtében, a kutatás mégis hasznos betekintést nyújt a súlyos üldöztetés ellenére vagy talán éppen annak hatására elindult csodálatos folyamatokba.

Szudán

Számos hír támasztja alá, hogy a brutális háború sújtotta országban egyre többen válnak Krisztus követőjévé. Az iszlám erősségének számító észak-afrikai országból a következő hírek érkezek:

„2000 óta egymillió szudáni fordult Krisztushoz, nem az üldöztetés, háború és népirtás ellenére, hanem éppen ezek miatt… a hívők becsült száma Szudánban 5,5 millióra tehető.”

Sokan úgy gondolják, hogy a szudáni nép által elszenvedett brutalitások katalizátorként hatottak a keresztény hívők számának növekedésére. A háború nem elnyomta, hanem erősítette az egyházat.

Egyiptom

Megbízható jelentések szólnak arról, hogy Egyiptom földjén is nagy ébredés zajlik.

„Az egyiptomi szolgálatok vezetői úgy becsülik, hogy Krisztusnak több mint 2,5 millió követője van az országban. Ezek között sok a megtért muszlim,” írja Rosenberg.

Kétségtelen, hogy az arab tavaszhoz köthető események komoly hatással voltak a keresztények életére ebben az országban, de a hitükhöz hűek erősek maradtak. A mártíromság arra készteti a külső szemlélőket, hogy megvizsgálják azok állításait, akik hajlandóak az életüket adni Jézusért. Sok csodálatos dolog történik Egyiptomban.

***

És hasonló a helyzet Pakisztánban, Iránban, Szaúd-Arábiában, Irakban, Algériában, Jordániában, és jónéhány más iszlám nemzetben is!

Más megfigyelők

Joel Rosenberg nem az egyetlen keresztény, aki az egyház sorsát vizsgálja az iszlám világban. Más források is azt igazolják, hogy a helyzet változik. George Thomas újságíró a következőket írta:

„Afrika északi térségein keresztény ébredés söpör végig. Az evangélium számára korábban ellenséges területeken több tízezer muszlim vált Jézus követőjévé. Miközben a nap lenyugszik a Földközi-tengeren a muszlimok Észak-Afrika szerte soha nem látott tömegekben térnek át a Jézus Krisztusba vetett hitre.”

***

Naeem Fazal, az Észak-Karolinai Mosaic gyülekezet lelkipásztora, számos tényezőt megemlített, ami végül megtéréséhez vezetett. Ezek közé tartozott barátsága egy értelmes és jól informált kereszténnyel és a Biblia olvasása is, azonban, ami végül Jézushoz vezette, az ő esetében is egy látomás volt:

„Úgy tűnt, hogy az alak teljesen fényből volt, szilárd mégis áttetsző. Semmilyen tapasztalathoz nem hasonlítható. A jelenlétéből sugárzó béke nagyon erőteljes és agresszív volt…  bemutatkozott és azt mondta „Jézus vagyok. Az életed nem a tiéd.” Másnap az életem megváltozott.”

Fazal arról is beszél, hogy nincs egyedül tapasztalatával:

„A legtöbb [muszlim] megtérő történetében, akikről tudomásom van, fontos szerepe van a Szentlélek és Krisztus által inspirált álmoknak és látomásoknak.”

Egyértelműen azt látjuk tehát, hogy az álmok fontos szerepet játszanak olyan ajtók megnyitásában az evangélium előtt, ami embernek lehetetlennek tűnik. Egyesek szerint Isten így kompenzálja a nyugati missziók sikertelenségét az iszlám világában.

Walid Shoebat is így gondolja. A Palesztin Felszabadítási Front egykori tagja a következőket mondta:

„Eleinte kételkedtem az olyan történetek igazságtartalmában, amik muszlimok megtéréséről szóltak az általuk látott álmokon keresztül. Egészen addig kételkedtem, amíg nem találkoztam velük személyesen is és nem hallottam történeteiket saját szájukból. Arra a következtetésre jutottam, hogy Krisztus ott is győzedelmeskedik, ahol az egyház elbukik.”

Örüljünk és örvendezzünk, hogy Isten kegyelméből a Jóhír a Föld legsötétebb szegleteibe is eljut. Olyan korban élünk, amit sok próféta és igaz kívánt látni, és nem látták, amikor Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik az egész világon, bizonyságul minden népnek, és bár Jézus szavait folytatva tudjuk, hogy „akkor jön el a vég”, azt is tudjuk, hogy ezzel Jézus eljövetelének ideje is egyre közelebb kerül.


A teljes cikket részletesebb adatokkal itt olvashatjátok.

Forrás: worldrevivalnetwork.blogspot.hu, idokjelei.hu

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Németh Rezső 2019. 12. 14. 23:04

    Az iszlám szerint két bűntelen ember volt a földön , egyik sem Mohamed , hanem Jézus és Mária. És Jézus visszatér a földre az idők végén az ő tanításaik szerint is.