Interjú

Köztünk élő rabszolgák – Interjú a magyar áldozatokról

Megszoktuk már, hogy akciófilmekben és távoli országok híradásaiban rabszolgaságról, emberkereskedelemről hallunk. A probléma azonban sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Hazánkban is tízezrek élnek fogságban, jogaiktól megfosztva. Erre hívja fel a figyelmet április 29-én és harmincadikán a Mennyit érsz? rendezvénysorozat. Ezen a két napon a Névtelen Utak Alapítvány kiállítást, színdarabot és egy szakmai konferenciát szervez a témában. A mai Magyarországon élő rabszolgák helyzetéről beszélgettünk az alapítvány munkatársával.

Arra szeretnélek kérni, hogy először egy kicsit ijessz ránk, mesélj a tényekről, számokról, arról hogy mi a helyzet Magyarországon?

Ma Magyarországon körülbelül 35 600 rabszolga él, ez egy nagyon ijesztő szám, ráadásul nem is valós, mert ennél sokkal több lehet, hiszen óriási a látencia a modernkori rabszolgaság, és ezen belül is a prostitúció terén. A veszélyeztetettek főként a mélyszegénységben élők, a gyermekvédelmi intézményekben felnövők, illetve az olyan családban felnövők, ahol nagyon komoly függőségek vannak, vagy bántalmazás, molesztálás. Tehát, aki rendszeresen ilyen traumákat élt át, nagyon könnyen el tud csábulni egy szépfiúnak, aki ad egy bonbont, vagy elhívja fagyizni, megdicséri a haját. Ezek a lányok azt hiszik, hogy ez már szeretet, és rögtön bedőlnek neki. Ez egy tipikus séma.

Miután elcsábították őket ilyen-olyan dicséretekkel, ajándékokkal, ígéretekkel, utána hogyan kényszerítik őket az ottmaradásra?

Itt több bűncselekmény is történik, például a személyi szabadságukat is megsértik, azzal, hogy egészen konkrétan fogva tartják őket. Először megy a hitegetés. Például ha az a szituáció, hogy ez a férfi elszökteti a lányt egy gyermekvédelmi intézményből, akkor ilyenekkel kecsegteti, hogy „most éppen a vízumot intézzük, mert megyünk ki az USA-ba, pár napig még itt kéne lenned, a te biztonságod érdekében, nehogy megtudják, hogy itt vagy”, majd rázárja az ajtót. Ekkor a lány még el is hiszi, hogy jót akarnak neki, pár napig kap enni is, és minden rendben. Van, amikor el is veszi feleségül, és akkor teljesen felvette a „herceg a fehér lovon” szerepet. Aztán egyszer csak elkezdenek jönni a férfiak, és aki elszöktette közli vele, hogy „akkor most már kezdj el megdolgozni a pénzedért”.

Az elkövetők egyébként nagyon szervezetten működnek.

Szóval ez ellen léptek fel a mostani rendezvénysorozattal, és a mindennapi munkátokkal is. Mesélnél egy kicsit a céljaitokról?

Sok célja van annak, hogy a Névtelen Utak Alapítvány és a Golgota Gyülekezet megszervezi a Mennyit érsz? ingyenes rendezvényt. Az egyik, az emberek figyelmének a felkeltése, hogy tudatosítsák, ez jelen van. A másik az empátia felébresztése, mert inkább az áldozathibáztatás jellemző, és sokan nem gondolnak bele, hogy az a lány, akit az utcán lát, tényleg egy áldozat, aki segítségre, védelemre szorul. Szeretnénk ezen felül támogatni azokat a szervezeteket, akik áldozatvédelemmel és áldozatsegítéssel foglalkoznak, erősíteni az együttműködést az ezzel foglalkozó civil szervezetek és egyházi intézmények között. Erre nagyon nagy szükség van.

Említetted a Névtelen Utak Alapítványt, aminek te is tagja vagy, mit kell rólatok tudni?

A Névtelen Utak Alapítvány negyedik éve működik Magyarországon. Mi nem csak rehabilitációval, hanem reintegrációval is foglalkozunk, igyekszünk egy komplex programot kínálni a lányoknak védett házainkban. Mindez azt jelenti, olyan mintha iskolába járnának, minden nap délelőtt tíz és délután négy között óráik vannak. Gyakorlatiasan tanítjuk őket, hogy meg tudjanak állni a saját lábukon, hiszen nem csak drog- és alkoholfüggőség léphet fel, hanem nagyon komoly társfüggőséggel érkeznek hozzánk.

Azt hiszik, hogy önmagukban nem értékesek, hogy valakinek mellettük kell állnia, akibe kapaszkodhatnak.

Általában persze több függőségük is van, ilyenkor először pszichológusokkal, orvosokkal dolgozunk együtt. Van, akit elvonóra kell elküldeni, illetve ajánlani neki, mert minden csak önkéntesen működik. Amíg függőségeik vannak, addig nem tudnak mással foglalkozni, az attól való szabadulás az alap.

Az alapítvány neve is tükrözi az anonimitás alapvető értékét nálatok, miért ilyen fontos ez?

Egyrészt azért, mert nem az a fontos, hogy magunkat fényezzük, hogy mit csinálunk, hanem maga az ügy, a lányok felépülése. Másrészt ezzel tudunk egy nagyon komoly védelmet nyújtani az áldozatoknak. Ha például a kiállításon feltűnne a nevük, újra és újra elmeséltetnénk velük a történetüket, akkor benne hagynánk őket a prostituált kategóriában, minden ilyen alkalommal traumatizálnánk őket. Ez nem szolgálja sem a felépülést, sem a továbblépést. Egyébként ezt nem mi találtuk ki, van egy kanadai anyaszervezetünk, az ő programjukat kaptuk meg, ők huszonhét éves tapasztalattal a hátuk mögött nagy sikereket értek már el.

Említetted, hogy komoly társfüggőségük van, azt gondolják, hogy nem elég értékesek, mindez összecseng a rendezvény nevével is. Miért választottátok ezt a címet?

Ütős címet akartunk. Amikor elkezdtük, még nem kampányjelleggel, csak nyitottunk a közösségi médiában, többen felháborodtak, „Mi az, hogy mennyit érsz? Hát Isten előtt mindenki egyenlő!” Erre az volt a válaszunk, hogy „Persze, mindannyian csodálatos, egyedi és nagyon értékes teremtések vagyunk. Pont az a célunk, hogy ezt közvetítsük”. Ugyanígy a meghökkentés a célunk a kiállítás elején is. Először szeretnénk a „felkiáltójeleket” bemutatni, az áldozattá válás folyamatát, azt hogy milyen sanyarú életük van. Lesz egy pornószoba is. Nyilván minden ki lesz takarva, de erre is fel kell hívni a figyelmet. Nagyon sok férfi néz pornót, és nem is tudják, hogy ezzel közvetetten az emberkereskedelmet is támogatják. Hiszen nagyon kevés nő az, aki ezt önszántából akarja csinálni, erre ugyanúgy kényszerítve vannak. Aki nagyon formás, nagyon csinos, azt a pornóba is beleerőltetik.

Itt lép be az egyéni felelősségvállalás kérdése. Az esemény honlapján a rendezvény bemutatásánál az az utolsó mondat, „Rajtad is múlik!”.

Igen, ez nagyon lényeges pontja az üzenetünknek. Miután bemutattuk a megrázó valóságot, utána arra helyezzük a hangsúlyt, hogy valóban mindenki tehet ez ellen. Nagyon sok önkéntest várunk, vagy esetleg pénzbeli adományt, de rengeteg kreatív módja lehet még a segítségnek. Egyelőre csak egy védett házunk van, de 5 éves és 10 éves tervet is kidolgoztunk. Szeretnénk majd több, különböző állomását létrehozni a védett házaknak. Az első lépés a menedék lenne, ahol megnyugszanak a lányok, elkezdik összerakni magukat. A következő az lenne, amikor támogatjuk őket a munkakeresésben, a tanulmányaik folytatásában, egészen a talpra állásig.

Hogyha egy lánynak sikerül elmenekülnie attól, aki tulajdonképpen fogva tartja, akkor tudja, hogy hova kell mennie? Tudja, hogy kit keressen?

Először is neki kell észrevennie azt a pillanatot, amikor el tud szökni. Nyilván, akit külföldön tartanak fogva, annak ez nagyon nehéz, de akit itt az utcára állítanak ki, annak előbb-utóbb adódik egy lehetőség. Pontosan az a cél a szakmai napon, ahol a Belügyminisztérium és a rendőrség is jelen lesz, hogy elinduljon egy olyan együttműködés, amelynek akármelyik pontján is kerül oda egy lány, azonnal tudják hova irányítani. Ez nagyon fontos. Sajnos ezen a téren le vagyunk maradva a futtatókhoz képest, akik a szervezett bűnözésnek egy nagyon komoly szintjét képviselik.

A prostitúció mellett a médiában a vidéki mezőgazdasági rabszolgaságról lehet hallani. Erről is lesz szó a kiállításon, vagy ti kifejezetten a prostitúció témakörére koncentráltok?

Mi csak a prostitúcióval foglalkozunk, ezért jöttünk létre. Ezt nem lehet elkapkodni, szétforgácsolni az erőinket. A prostitúción belül mi a női áldozatokkal foglalkozunk. Sajnos arra is lenne igény, hogy férfiakkal foglalkozzanak hasonlóképpen. Őket is kényszerítik prostitúcióra, nyilván sokkal kisebb százalékban, rájuk senki nem figyel, erre még nincsenek erőforrások. A mezőgazdasági rabszolgaság is nagyon komolyan jelen van. Vannak, akik időseket háztartási rabszolgának tartanak… Döbbenet, tényleg döbbenet.

A kampány egyik fő célja, hogy észrevegyük és tudatosítsuk ezt a helyzetet, de hogy lehet az, hogy ennyire nem tudunk erről semmit?

Egyrészt ez egy tabutéma, másrészt a legtöbb ember egyszerűen el van foglalva a saját életével. Talán még hallanak is róla, de nem találkoznak vele személyesen, ezért hajlamosak egyszerűen elengedni a fülük mellet, nem foglalkozni vele. Nem szeretik őket észrevenni.

Mikor látják őket az utcán, akkor talán annyit mondanak, hogy „szerencsétlenek”, esetleg szidják őket… Könnyebb így reagálni, ezzel a felelősséget az áldozatokra hárítani, és nem érezni személyes érintettséget.

Ráadásul a legveszélyeztetettebb lányok amúgy is a társadalom peremén vannak. Ezért is van az, hogy nem csak mi nem tudunk eleget róluk, hanem ők sem tudnak eleget a világról. Mi próbálunk nekik perspektívát adni.

De gondolom, mindez nem olyan könnyű.

Nem sima az útjuk, többször megtorpannak. Mi szerződést kötünk velük, így érzik, hogy felnőttként kezeljük őket, nekik kell dönteniük az életükről, mi nem kényszeríthetjük őket, hogy talpra álljanak. Nyilván rengeteg hullámvölgyet élnek meg a program során, előfordul, hogy sorozatosan szabályt szegnek. Ilyenkor beszélgetünk velük, elmagyarázzuk, hogy mi mit várunk el, és támogatjuk őket. Aki nagyon messzire megy, az kiiratkozik a programból. Nagyon fontos, hogy ő iratkozik ki. Persze nem engedjük el a kezét, egy hónap múlva, három hónap múlva visszajöhet, de akkor tudja, hogy változtatnia kell.

Rengeteg lelki sérülést szenvednek az utcán töltött idő alatt, nem nehéz elképzelni, hogy akadnak nehézségek.

Igen, nagyon komoly lelki sérülésekkel érkeznek hozzánk.

Van, akit a saját anyja állít ki az utcára, és ad hozzá drogot mondván, „lányom így el tudod viselni”

Az ember el sem tudja képzelni, hogy ilyen van. Esetenként egy ilyen lány tart el három családot.

Hívőként nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen megtört helyzetből hogyan lehet felépülni Isten nélkül.

Én is azt gondolom, hogy teljes felépülést csak Vele lehet elérni. Mikor elmesélik a történetüket, a hideg futkos a hátamon, csoda hogy megmenekültek! Szoktam is nekik mondani, hogy micsoda erejük van, hogy mindennek ellenére itt ülnek velem szemben. Teljesen a nulláról kell felépülniük, mindent újra kell kezdeniük.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás