2016. 04. 13.

Napi zene – Egy Igazán jó dalt ajánlunk

Mai zenénk az ország egyik, ha nem a legnépszerűbb előadójának remekműve: a Kossuth-díjjal is kitüntetett Kovács Ákos több gyönyörű Istennel kapcsolatos dala ismert, most az Igazán című slágerét mutatjuk be részletesen.

A 2014-ben megjelent Igazán című dal hamar berobbant a magyar zenepiacra: Kovács Ákos nagyszerű szövegére a volt iskolatárs Hauber Zsolt írt méltó zenét. Ákos több dalával is tanúbizonyságot tett már hitéről – ezeket most azért nem soroljuk fel, mert szeretnénk őket egyenként bemutatni a jövőben. Igazán megvan annak a varázsa, amikor a Papp László Sportarénában több mint tízezren éneklik a következő sorokat “De káoszból rend gyilkosból szent, nem lesz, csak akkor, ha Ő benned is megjelent”.

Az Igazán című dalt szinte minden rádió játszotta, azonnal a slágerlisták élére került és nagyon nehezen akart onnan elkerülni. A Youtube nézettsége hamar átlépte a milliós nézettséget a cikk pillanatában 3 millió 618 ezren tekintették meg.

Talán az egyetlen magyar sláger, amelyet templomban kórus énekelt el, a feldolgozást maga a szerző is örömmel osztotta meg Facebook-oldalán, ezzel egyértelműsítve: ez a dal bizony Istenről szól.

hirdetés

A dalból remix is készült, így pörgősebb változatban is hallgatható, azonban most mi az eredeti videoklipet mutatjuk meg, természetesen szöveggel együtt!

A tükör összeroppan
Így még homályosabban
Lát, ki látni vél
De többet remél
Bárkinél

A szemnek láthatatlan
De száz meg száz alakban
Érzékelhető
Az eltűnő időben is
Ott van ő

Én nem kérek mást
Csak elég időt
Igazán
Érteni, keresni őt
Aki félt és remél
És meghív, hogy láss
Igazán
Csak időt
Én nem kérek mást

Ha álom csak az élet
Egyszer mindenki felébred
Egy tiszta hajnalon
Várja borzalom
Vagy irgalom

Én nem kérek mást
Csak elég időt
Igazán
Érteni, követni őt
Aki félt és remél
És meghív, hogy láss
Igazán
Csak időt
Én nem kérek mást

A véges nézi a végtelent
Találgatja, hogy mit jelent
De káoszból rend
Gyilkosból szent
Nem lesz, csak akkor
Ha ő
Benned is megjelent

Én nem kérek mást
Csak elég időt
Igazán
Érteni, szeretni őt
Aki félt és remél
És meghív, hogy láss
Igazán
Csak időt
Én nem kérek mást

 

Zenék
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás