„Jaj, hagyjad, csak szerelmes!” – valószínűleg találkoztunk már ilyen és ehhez hasonló mondatokkal, melyekben pejoratív értelemben, bántóan hivatkozott valaki a szerelemre, úgy, mint egy megvetendő, bugyuta érzésre. Engem, mint hamarosan házasulandó fiatalt bánt ez a hozzáállás. Tényleg így kéne közelítenünk a szerelemhez, ami a mi tökéletes Istenünk alkotása?
Tanúságtétel
„Sírtam örömömben, miután az eucharisztiánál magamhoz vettem Jézus testét és vérét, tudtam, hogy az életem többé nem lesz ugyanolyan” – így vallott megtérésének egyik fontos pillanatáról Bree Solstad korábbi pornószínésznő.
„Amikor igazán éreztem Isten jelenlétét, az minden tapasztalást felülírt. Életemben egyszer tapasztaltam meg ezt igazán, azóta is átfut rajtam a hideg, ha erre gondolok.” Vendégírás az Istennel való kapcsolat fokozatos felépüléséről és valódi erejéről.
„Minden egyes nap hálát adok Neki, mert tényleg csak az Ő kegyelme, hogy most itt lehetek” – mondta Nagy Dina Eliza a Felnézek videójában. A lányt az öngyilkosság széléről, a javítóintézetből és a bűncselekményekből vezette Isten egy új, tiszta életbe.
„Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek.” (43,4) Nehéz leírni az érzést, ami az igét olvasva a szívemben támadt. Talán azt mondanám, hogy bizonyosság, de lehet, hogy ez nem is jó szó rá, nem fejezi ki kellőképpen, amit átéltem.” Olvasónk, Máté Kinga tanúságtételét osztjuk meg veletek.
„Mindig inkább egy olyan Isten volt a fejemben, aki vallásos dogmákat ad, mindenféle szabadságtól megfoszt minket, unalmas embereket akar magához terelni, de én nem akartam unalmas életet. Aztán Isten elkezdett megszólítani…Ő az egyetlen, akinek a jelenlétében életemben először biztonságban éreztem magam.” Kubus Kíra megható tanúságtétele a Felnézek oldalon.
„Megélem azt a szabadságot, amely mindenek felett van” – mondja Gál Álmos keramikus, aki a Találkozás című műsorban beszélt a szenvedélybetegségből való szabadulásáról, megtéréséről és az agyag megformálásának szeretetéről.
Sok fiatal gyűlt össze nemrég azért, hogy a főváros legfrekventáltabb helyszínein átvonulva, énekkel dicsőítsék Istent és egyúttal terjesszék az örömhírt. Érdemes megnézni a videót, mert valódi öröm és felszabadultság sugárzik az arcokról!
Milyen magyarként Erdélybe születni – és milyen erdélyiként Magyarországon felnőni? Miért bűvölte el egy pincér, amelynek hatására a vendéglátás iránt kezdett érdeklődni? Hogyan tért meg – és hogyan változott meg? No és egy nagyon fontos kérdés: milyen a jó ketchup? A Veletek vagyok podcast legújabb adásában Vass Pállal, a Balatonszárszói SDG Konferencia Központ ügyvezető-intézményvezetőjével beszélgetett Martí Zoltán.
„Életem legbénább imája volt, de meghallgattatott, egy természetfeletti felfrissülést éreztem, békességet, szeretetet” – így jellemezte a megtérését Bodó Imre, aki korábban nem kereste Istent, mert úgy érezte, mindene megvan. Nemcsak testépítő versenyeket nyert, hanem az üzleti életben is sikert sikerre halmozott, egy idő után mégis úgy érezte, hiányzik valami az életéből. A Felnézek oldal egyik tanúságtételét szemlézzük.