2020. 04. 26.

Pisont István: „Szükségünk van az Ő szeretetére és jóságára”

A labdarúgók ritkábban beszélnek hitükről, de Pisont István a Budapest Honvéd csapatának szakmai igazgatója megosztotta, hogy számára miért annyira fontos az Istenkapcsolat. A korábbi válogatott középpályás az M5 közszolgálati csatorna Elcsendesedés c. műsorában azt is kiemelte, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben különösen is szükség van az imádságokra.

Pisont István a hazai labdarúgásban a Budapest Honvéd meghatározó játékosa volt, ahol három bajnoki címet is nyert a klubbal. 1994-ben külföldre szerződött, ahol majd tíz éven át játszott belga, izraeli és német csapatokban. A 31-szeres válogatott labdarúgó jelenleg korábbi magyar egyesületében szakmai igazgatóként és vezetőedzőként dolgozik. A sportolóknál nem jellemző, hogy beszélnek a hitükről, a korábbi középpályás viszont fontosnak tartotta az Elcsendesedés c. műsorban az M5 csatornán, hogy tanúságot tegyen erről. Elmondta, hogy különösen édesanyjának köszönheti katolikus hitét.

„Gyermekkoromban keresztségemet és ministráns időszakomat Varga Béla bácsinak köszönhetem, aki annak idején a gádorosi főplébánián volt plébános. Az ő személye és tanítása nagyon sokat jelentett számunkra. Meghatározta szinte az egész életünket. Gyermekként megérteni, átélni, felfogni egy teljesen más helyzet. A futball pályafutásomban kezdetben nem csak a sikereket, de származásomnál fogva a megaláztatásokat is fel kellett dolgoznom. (…) Valamilyen formában át is kellett, hogy adjam magamat az isteni Gondviselésnek. De tudtam, hogy ezt a keresztet vállalnom és hordoznom kell.”

Két időszakban is játszott Pisont István Izraelben. Előbb 1995 és 1998 között, majd 1999-2003-ig érezhette meg a Szentföld hangulatát.

„Nagyon sokat jelentett számomra az izraeli időszak. Isten ajándékának tekintem ezt. Hiszen nagyon fontos volt számomra megérteni a betlehemi jászoltól egészen a jeruzsálemi Golgotáig Jézus születését, életét, halálát és feltámadásának üzenetét.

hirdetés

Végtelen szeretettel áraszt el bennünket, ezért nekünk áldozatot és tanúságot kell, hogy tegyünk életünkkel.

Törekednünk kell rá és hinnünk abban, hogy a világ jobbra fordulása csak szeretettel lehetséges. Így lehetünk boldogok.”

Majd azt is hozzátette, hogy a jelenlegi körülmények között különösen is fontos, hogy otthonainkban imádkozzunk.

„Nehéz helyzetben van a világ. Ezért napjainkban is tudnunk kell otthon imádkozni. Kérni a Jóistent, mert szükségünk van az Ő szeretetére és jóságára, hogy létezni tudjunk. Most különösen nagy szükség van ezekben az időszakokban az imádságokra. Ezért imádkozzunk a betegekért, a halottak lelki üdvéért, hozzátartozóikért és mindazokért az emberekért, akik nagy áldozatot hoznak a világon mindenhol egészségünkért! Bízzunk a Jóistenben, imádkozzunk kitartóan és meglesz ennek a jutalma! Amen.”

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás