2020. 02. 26.

Olaszország kesereg a koronavírus miatt – interjú Vértesaljai László atyával

Olaszországban valóságos koronavírus gócpont alakult ki – főleg az ország északi részén, Lombardia régióban. A legfrissebb jelentések szerint tizenegy halálos áldozatot követelt már az agresszív vírus az országban, ahol több települést is karantén alá vontak. A témáról Vértesaljai László jezsuita szerzetest, a Vatikáni Rádió magyar adásainak szerkesztőjét kérdeztük, aki többek között arról is beszélt, hogy az olaszok hogyan élik meg a fejleményeket, valamint hogy a Vatikánban milyen óvintézkedéseket vezettek be.

Hogyan viseli Olaszország, hogy most drámai fejlemények miatt vannak a középpontban?

Nagyon megrázta az olaszokat, hogy hirtelen, szinte egyik napról a másikra a legfertőzöttebb európai ország lett a koronavírus megbetegedések tekintetében és a forrásország Kína, valamint a hozzá „örök felzárkózó,” immár „ezüstérmes” Korea mellett a harmadik a világon. Az olasz ember méltán büszke arra, hogy jó szemmel nézik szerte a világon, a Bel Paese szép országa, hihetetlenül gazdag kulturális örökségével, jóféle étkeivel és rengeteg egyéb dolga miatt. Ha megy az olasznak, akkor szárnyal, de ha konyul, akkor nekikeseredik. Most keseredik…

Leginkább az bántja őket, hogy az Itáliából induló repülőgépek utasait a világ egyre több országában megszűrik, vagy nem engedik be. Pedig emlékszem arra, hogy pár napja éppen Róma tiltotta meg Európában először a Kínából és Kínába érkező repülőgépek stopját. Helyesen tették. De az „olasz fertőzés” után most más országok aggodalma is érhető. Nagyon  együtt érzek velük, hiszen 18 éves ittlétem során én is „talján” lettem a szívemben. Szeretem őket. Nagyon jó nép!

Miért éppen Lombardia lett a gócpont?

Többek között, mert a hatszázezresre becsült olaszországi kínai közösség nagyobbik része Mulánó környékén él és dolgozik, mely egyébként is az ország legsűrűbben lakott térsége. A kínai holdújév után százával tértek vissza és akkor hozhatták be a fertőzést. A 80 megyét (regione) számláló ország negyedében (20) van fertőzés és itt ezeket a térségeket lezárták. (Az interjú kedden este készült – szerk.) Közösségi programjaik, nyilvános politikai, kulturális, sport és egyházi rendezvényeik szünetelnek.

Ez azt jelenti, hogy bezártak a templomok?

A különösen veszélyeztetett és lezárt településeken valóban bezárták a templomokat is. A hatalmas milánói egyházmegye vezetése úgy döntött, hogy egyelőre a templomok nyitva tartanak. A temetéseket és a gyászmiséket is megtartják, de arra kérik a híveket, hogy lehetőleg inkább a szorosabban vett rokonság jöjjön el a szertartásokra.

A legjobban veszélyeztetett város Lodi, Milánótól 20-30 kilométerre, ahol 101 megfertőződött beteget észleltek. Hadd idézzem a város püspöke, Maurizio Malvestiti szavait, aki éppen a Vatikáni Rádió olasz adásának nyilatkozott: „Nagyon fontos a járvány kapcsán a pszichológia tényező és az ebből adódó feladat. Sok kisebb elzárt közösség vasárnap nem tudott részt venni a szentmiséken és így szentáldozás nélkül maradtak. Mi is magánmisét mondtuk és ez most természetes. Ugyanakkor megpróbáljuk online, élőben közvetíteni a szentmisét a neten, vagy rádión keresztül. A felelősségnek kell most felülkerekednie, az áldozat szellemének, és biztos vagyok benne – nyilatkozza Lodi püspöke –, hogy ez hatásosnak bizonyul. Számunkra mindenképpen egy egészen különleges Nagyböjt lesz a mostani. Hamvazószerdán az egyházmegyei portálon közvetítjük a szentmisét, aztán az elkövetkező napokban a saját házainkból. Csütörtökön az egyházmegye papjai – ahogy terveztük – közös lelkigyakorlaton vesznek részt. Az egyes elmélkedéseket online közvetítjük, így mindent megosztunk mindenkivel. Együtt imádkozunk mindenkiért, elsősorban a betegek gyógyulásáért  és azokért, akik már az Úr előtt állnak. Leszögezem, hogy a felelősség felülkerekedik és mindenhez reménnyel fogunk hozzá”. Lodi püspöke kiemelte „az illetékes eljáró hatóság és az egyház között szoros és eredményes a kapcsolatot”.       

Az egyháznak az is nagy gondja, hogy „karitász szervezetein keresztül miként tud gondoskodni az állami hatóságokkal együtt a helyi hajléktalanokról. Étkezésüket ételcsomagok révén biztosítják, amit nem közösen fogyasztanak el, nehogy átadják egymásnak a fertőzést, hanem a szálláshelyek külön-külön pontjain. A hajléktalan szállók nyitva tartanak, folyamatosan biztosítják a testhőmérséklet ellenőrzését. A szállók őrző-védő személyzete állandó kapcsolatban  van az orvosokkal, bármiféle gyanús esetet ellenőriznek”.

A Vatikán hogyan védekezik a vírus ellen, illetve lehet-e tudni, hogy Ferenc pápa egészségére hogyan vigyáznak?

Mattei Bruni szentszéki szóvivő tegnap közölte, hogy a Vatikánban illetve a Szentszék illetékességében elhalasztanak néhány olyan programot, melyet zárt helyen és jelentősebb részvétel mellett tartanának. Így például a Vatikán mellett a Pápai Orbán egyetemen tervezett rangos könyvbemutatót mondtak le, melyen pedig Parolin, Tagle és Filoni bíborosok is részt vettek volna. Ugyanakkor a mai általános kihallgatást megtartják, méghozzá a Szent Péter téren (november óta a VI. Pál aulában volt). Hamvazószerdán délután pedig Ferenc pápa a szokások módon nyitja meg a nagyböjtöt, az Aventinus dombon a Szent Anzelm bencés apátság stációs templomában, majd a közeli Szent Szabina domonkos bazilikában kezdődik a pápai szentmise a hamvazkodás szertartásával.          

A Vatikánban jelezték, hogy fokozottabb lesz az orvosi jelenlét a saját rendezvényeken és szükség esetén a fertőzés gyanús személyek esetében azon eljárás módot követik, mely a Vatikán Városállam és az olasz állam közötti egészségügyi megállapodás protokollja. A vatikáni egészségügyi intézet állandó kapcsolatban áll Róma városi és Lazio tartományi hatóságaival. A Szentatya és környezete egészségügyi védelméről semmiféle hivatalos híradás nincs. Tegnap délelőtt küldte ki a Vatikáni kormányzóság az ENSZ egészségügyi szervezetének hétpontos ajánlását, ezt a Vatikáni Rádióban minden szerkesztőség megkapta, amely a már ismert módszereket ajánlja, így az alapos és gyakori kézmosást, valamint a fokozott figyelmet.

Francesco Moraglia bíboros, velencei pátriárka tegnap közzétett nagyböjti üzenetében hangsúlyozza, hogy a koronavírus adta szükséghelyzet felébreszt bennünket abból az illúzióból, hogy olyan nemzedék vagyunk, mely mindent ellenőrzés alatt tart. Az, hogy lemondunk Istenről, a Teremtőről és Atyáról, csak egy üres önámítás. Ezekben a napokban szükség van politikai felelősségre, józan polgári észre és egyházi szeretetszolgálatra. A velencei pátriárka lelkipásztori és spirituális szempontból ajánlja, hogy helyezzük életünk középpontjába Isten Szavát, fedezzük fel az Oltáriszentség imádásának az erejét, a szentgyónást és az Egyház jelentőségét.

Martí Zoltán

Fotó: Pixabay

Interjú
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás