2017. 11. 29.

Isten vajon szokott izgulni?

Tudjátok mi az egyik legjobb abban, hogy tanítónő vagyok? Mindig tanulhatok valamit az őszinte és önzetlen gyerekektől. Az sem ritka, hogy Istenről tanítanak tudtukon kívül.

Szeptember végén szüreti mulatságra készültünk az osztályommal. Az volt az első közös fellépésünk az egész iskola előtt, és a kis elsőseim nagyon izgultak. Az egyik kislány az előadás napján megállt előttem és ruhája csücskét gyűrögetve, illegve-billegve annyit mondott:

– Azért én kicsit izgulok.

Mosolyogtam a jeleneten, hiszen ki ne izgulna és csak ennyit mondtam:

hirdetés

– Igazából én is izgulok.

Rám nézett a kislány, elkerekedett a szeme, majd széles mosollyal nyugtázta a dolgot:

– Ja, akkor jó! – és elszaladt.

Valahogy én is így vagyok néha Istennel, amikor mély vízbe dob. Igent mondok a feladatra, bele is állok, nem futamodom meg, de izgulok. Nem egyszer én is álltam már így Isten előtt és szégyenkezve mondtam, hogy izgulok. Azt hiszem, ilyenkor Ő is izgul picit. Nem mintha ne lenne mindentudó, de mégis szorít nekem, hogy sikerrel vegyem az akadályt. Jó érzés tudni, hogy Isten ott van velünk és ugyanúgy együtt csináljuk végig dolgokat, ahogy én is ott voltam a kis tanítványaimmal és fogtam a kezüket. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint Isten jelenlétében megnyugodni és széles mosollyal, boldogan beleállni a kihívásokba.

 

Kép: pixabay.com

#csakegygondolat
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás