Arról, hogyan állt ki Madison Prewett A Nagy Ő című műsorban a hite mellett, a cikket itt olvashatod. De igazán az szolgál bizonyságul, ahogy a reality után alakult az élete.

Arról, hogyan állt ki Madison Prewett A Nagy Ő című műsorban a hite mellett, a cikket itt olvashatod. De igazán az szolgál bizonyságul, ahogy a reality után alakult az élete.
Akár egyedülálló vagy, akár készülsz a házasságra vagy már benne élsz, fontos feleleveníteni az ige alapján, hogy mi Isten eredeti elképzelése a házasságról. Hiszen ez az Ő találmánya! Szabados Ádám teológus Divinity blogját szemlézzük.
Fennállásának százötvenedik évfordulójához érkezett a Nemzetközi Lepramisszió. A szervezet jelenleg huszonhét tagországgal, köztük Magyarországgal mint egyedüli kelet-európai országgal végez széles körű szolgálatot a leprabetegség elleni küzdelemben és gyógyításában. A Világ/nézet legfrissebb adásának vendége Riskóné Fazekas Márta, az ötvenéves Lepramisszió – Magyarország igazgatója, aki a szervezet munkássága mellett több, a leprabetegséggel kapcsolatos megrázó történetet is megosztott.
„Mindannyian imádkozunk a békéért Ukrajnában, mert szenvedünk. De ez nem lehetséges, amíg továbbra is gyilkolják a népünket” – fogalmazott egy interjúban Stepan Sus ukrán püspök. Beszélt Ferenc pápa vitát generáló megjegyzéséről, a lelkészek hatalmas szerepéről a frontokon, és arról is, miért gondolja úgy, hogy Oroszországnak megtérésre van szüksége.
Mindannyian keressük a boldogságot, de rossz helyeken, rossz módon kutatva sokszor nem leljük. Hol találhatunk rá mégis? Talán azon lenne érdemes elgondolkodnunk, hogy milyen korábbi helyzetekben éreztük igazán boldognak magunkat. Bagdy Emőke a Kossuth Rádió reggeli adásában beszélt a témáról ma, a boldogság világnapján.
„Minden egyes nap hálát adok Neki, mert tényleg csak az Ő kegyelme, hogy most itt lehetek” – mondta Nagy Dina Eliza a Felnézek videójában. A lányt az öngyilkosság széléről, a javítóintézetből és a bűncselekményekből vezette Isten egy új, tiszta életbe.
A Szentatya könyvében Orbán Viktort az egység fontosságára, Brüsszelt a magyar szingularitás tiszteletben tartására emlékeztette.
Mi az OnlyFans? Miért válhatott ennyire népszerűvé az oldal? Kifejezhető pénzben egy nő értéke? Vajon mit jelent a szexualitás terén a teljes egyenlőség? Felelős-e egy társadalom a nők méltóságának megőrzéséért? Többek között ezeket a kérdéseket járta körül Földi-Kovács Andrea a Carpe Deum című műsor legújabb adásában. Szemlénk.