A Szentatya a római Gemelli-kórházba került pénteken, hogy „elvégezzenek rajta néhány szükséges vizsgálatot és kórházi környezetben folytassák hörghurutjának kezelését”. Azóta Matteo Bruni szóvivő szerint a pápa derűs, jó hangulatban van.

A Szentatya a római Gemelli-kórházba került pénteken, hogy „elvégezzenek rajta néhány szükséges vizsgálatot és kórházi környezetben folytassák hörghurutjának kezelését”. Azóta Matteo Bruni szóvivő szerint a pápa derűs, jó hangulatban van.

Talán sokaknak ismerős lehet az a lelkiállapot, amikor nagyon fáradtnak érzed magad, valami miatt bűntudatod is van, az imaéleted sem alakult a legjobban mondjuk az elmúlt napokban és esetleg még kritikát is kaptál mástól, ami rosszul esett. Dióhéjban valahogy így éreztem magamat szombat reggel.

Minden alkalommal, amikor a nyolc boldogságot hallom, vagy olvasom mindig eltöprengek és hosszas gondolkodásba kezdek, hogyan is kell érteni és értelmezni. Pontosan mi számomra, számunkra az értelme? Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a kérdésekkel. Talán az egyik legpontosabban a The Chosen című sorozat világított rá a lényegére.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem számára nem hogy hátrány, hanem sokkal inkább előny a katolikus identitás – hangsúlyozta Birher Nándor, az egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja a 777-nek adott nagyinterjújában.

„Minden kapcsolatban és családi dinamikában vannak elképesztő mélypontok, ezeket az Istenre hagyatkozás nélkül nehéz lenne áthidalni” – vallja Héjj Ákos és Héjj-Csizmazia Gyopár, akik közel 25 éve házasok és hét gyermekük van. Mint mondják, hit, őszinteség, rugalmasság és sok-sok beszélgetés nélkül nem menne. Beszélgettünk arról, hogy miért érdemes megtanulni nevetni magunkon, hogyan lehet életben tartani az intimitást a házasságban és mikre érdemes figyelni az ismerkedéskor. Gyopár pár- és családterapeutaként is megosztotta velünk a tapasztalatait. Egy felemelő és humoros beszélgetés, nem csak a házasság hetére!

Sokan veszítettünk már el hozzánk nagyon közel álló személyeket, ránk szakad a fájdalom, az önvád, marcangoljuk magunkat az elszalasztott lehetőségekért, betemet a gyász. Keresztényként sem megspórolható mindez, de vigaszt nyújt a remény, hogy hitünk szerint a halállal nincs vége az életnek, sőt!

Szokatlan ítélkezési stílusa, együttérzése és irgalmassága a tárgyalóteremben világszerte nagy népszerűséget hozott Providence korábbi bírájának. A nemrégiben visszavonult Frank Caprio közel negyven évig állt a köz szolgálatában. Irgalmasságának titkáról, halálos betegségéről és rendületlen hitéről az EWTN készített átfogó riportot.

Tóth Tamás volt püspökkari titkár pert indított a Válasz Online ellen, mert korábban arról cikkeztek, hogy egyházi vezetők az ő felelősségét is firtatják a friss papi szexbotrányokban, kisvártatva pedig lemondott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkári pozíciójáról. Tóth Tamás végül elállt a pertől, ami annyira meglepte a Válasz Online-t, hogy interjút ajánlottak neki, mondván, „játsszuk le interjúban a bírósági csörtét”. Ám végül inkább egy mindent kimerítő beszélgetés született meg, ebből is látszik, nem kell ahhoz a bíróságig jutni, hogy megértessék magukat a felek. A beszélgetésben szó esett a Tóth Tamásról szóló sajtóhíresztelésekről, az egyházi botrányokról, bocsánatkérésekről, a Gyerekasztal Munkacsoportról, meleglobbiról, az állam és egyház közti megosztó viszonyrendszerről. Egyszóval mindenről, ajánlom olvassátok el, érdemes.
