• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Az ima nem mindig a körülményeinket változtatja meg, sokkal inkább minket” – interjú Nyári Attilával

 „Istennek nem az a válasza a szenvedésre, hogy megszünteti, hanem hogy Vele át tudunk menni úgy a szenvedésen, hogy legyen értelme” – vallja Nyári Attila, a kistarcsai Golgota Gyülekezet alapító lelkipásztora. Azóta már nem gyülekezetvezetőként szolgál, hanem a közösségi médiában evangelizál: Biblia Elvitelre címmel podcastet vezet, valamint rövid videókat tesz fel könnyen befogadható, érthető, mégis mély üzenetekkel. Hamar rájött, mennyire fontos a fiatalabb generációk Istenhez vezetése, ahogy az is, hogy ne engedjük el azoknak a kezét, akik valami miatt eltávolodtak az egyháztól. Ők sokszor ugyanúgy vágynak Isten közelségére és az Ő igazságának meghallására. Attilával beszélgettünk a pártalálásról és annak nehézségeiről keresztényként, a magányról és arról is, hogyan érdemes imádkoznunk.

Miért csak otthon imádkozunk étkezés előtt?

Édes Jézus, légy vendégünk! – de csak otthon….

A szenvedés kegyelem

A szenvedés értelme és értéke kardinális fontosságú kérdése a kereszténységnek: sokan nem értik, hogy miért van fájdalom, nehézség az életükben, pedig hívő életet élnek, hitükhöz és Krisztushoz is hűségesek maradnak – egészen a szenvedésig. Ekkor azonban vannak, akik becsapva érzik magukat, pedig Jézus soha nem ígérte, hogy boldog, önfeledt életünk lesz itt a Földön. Sőt! A témáról Papp Dorka írását olvashatjátok.

Tized, avagy fizetésünk „zsengéje”

Keresztény körökben gyakran téma az adakozás, az alamizsna és a tized. Kicsit talán össze is tudunk zavarodni a fogalmak között. Ennek kapcsán szeretnék megosztani 3 gondolatot, ami megerősödött bennem az elmúlt 9 hónap bibliaolvasása során.

“Nem értettem, ha magyar vagyok, miért nem rajzolhatom le a magyar zászlót?” – interjú Czilli Aranka székely költővel

Az 52. Tokaji Írótáborban – amelyet a héten rendeztek – volt szerencsém találkozni és interjút készíteni Czilli Arankával. A program részeként határontúli írók, költők felolvasóestjén vett részt, megindító volt hallani kisebbségbe kényszerült honfitársaink műveit és hozzájuk kapcsolódó gondolataikat. Ennek folytatásának is tekinthető ez a beszélgetés, gyermekkorról, irodalomról, istenkeresésről.

“Az összes sikeremet Istennek köszönhetem” – hitéről vallott az olimpián versenyző kenus

Adolf Balázs 24 éves világbajnok kenus, aki idén az olimpián a hetedik helyen végzett a férfiak 1000 méteres versenyén. Az ötkarikás verseny előtt a közmédia stábja forgatott vele, ahol nagyon elgondolkodtató és érett gondolatokat fogalmazott meg, amiket nem csak az élsportban használhatunk fel, hanem a mindennapok során is jól jöhetnek.

Adjátok vissza a hegyeimet! – őszinte megbocsátás a tragédiák közepette

Wass Albert életútját és munkásságát ismerve álltam neki olvasni az „Adjátok vissza a hegyeimet” c. regényét, így talán kevésbé ért váratlanul a könyv depresszív hangulata, melyet 1949-ben írt. A regény röviden összefoglalja az erdélyi magyarság hányattatott sorsát a világháborúk idején, azaz a 20. század elején. A könyv lassúsága és a tájleírások, amelyek az emberi érzésekhez sokszor hasonulnak csak fokozzák a komorságot és mélabús hangulatot, amelyet a mű áraszt magából.
A regény telis-tele van mélyebbnél mélyebb üzenetekkel, olyan mondatokkal, melyek a mai kor emberére is vonatkoznak.

Ilyen, amikor egy magyar város összefog, hogy önzetlenül segítsen

Egész Cegléd összefogott, hogy a háború fogságában élő fiatal ukrán sportolóknak életre szóló élményt, vígaszt és a valóság rettenetéből való feledés örömét ajándékozza. És ahogy lenni szokott, a segítő emberek legalább akkora élményben részesültek, mint akiken segítettek. Sági Anikó, a ceglédi Szent Kereszt katolikus iskola és óvoda főigazgatója osztja meg gondolatait a 777 olvasóival.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Kalóriadeficit, villámböjt – gyors megújulást ígérnek, de a lélek mitől gyógyul meg?

    Kalóriadeficit, villámböjt – gyors megújulást ígérnek, de a lélek mitől gyógyul meg?

    2025. 09. 11.
  • Lelőtték Charlie Kirket, az Egyesült Államok egyik legismertebb keresztény konzervatív aktivistáját

    Lelőtték Charlie Kirket, az Egyesült Államok egyik legismertebb keresztény konzervatív aktivistáját

  • ,,Valójában nem mondok le a szerelemről” – interjú egy szerzetesnek készülő fiatal lánnyal

    ,,Valójában nem mondok le a szerelemről” – interjú egy szerzetesnek készülő fiatal lánnyal

    2025. 09. 10.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • család
  • egyház
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • fiatalok
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére