• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Tiszta lélek, tiszta tekintet, tiszta hang” – megható üzenetben búcsúzik Bényi Ildikótól az evangélikus püspök

Sokakat megrázott Bényi Ildikó halálhíre, aki közel három évtizeden át vezette az Önök kérték című műsort, és elkötelezett volt a karitatív tevékenységek iránt is. Fabiny Tamás evangélikus püspök megható szavakkal búcsúzott tőle, kiemelve hitvallását és közösségi szerepvállalását.

Magyar állampolgár lett Emmanuel szalézi szerzetes

Állampolgári esküt tett Budapesten Ilodigwe Emmanuel szalézi szerzetes, aki így magyar állampolgárrá vált.

Ferenc pápának nyugodt éjszakája volt, enyhe javulást mutat

Ferenc pápának nyugodt éjszakája volt – közölte szerdán a Szentszéki Sajtóiroda, két nappal azután, hogy a pápa orvosai közölték, hogy a prognózisa már nem aggasztó, még ha több időt is kell kórházban töltenie.

„A szeretetet nem tudjuk egyedül megélni” – nagyböjti lelkigyakorlatot indítottak fiataloknak

Imádság, böjt, jótettek és közösség. Ezek az alappillérei az egyre népszerűbb InTeam lelkigyakorlatnak. Ifjú papok indították el a kezdeményezést. Céljuk, hogy böjt idején is segítséget nyújtsanak a fiataloknak. A Katolikus krónika adását szemlézzük, amelyben értékes gondolatok hangazanak el a böjt lényegéről.

„Maradj velem, Uram, mert…” – Pio atya áldozás utáni imája

Nemrégiben a látókörömbe került Szent Pio atya áldozás utáni imája. Azonnal megragadott egyszerűségével, ugyanakkor egy szent életű ember lelkéből fakadó mélységével. Aztán elkezdtem elmélkedni azon, vajon miért ezeket a mondatokat tartotta fontosnak Pio atya elimádkozni az áldozás után.

5 szent, aki elkísér, ha magányosnak érzed magad

Íme öt szent, akinek az élete inspirációt, reményt és bölcsességet nyújthat, ha épp magányosnak érzed magad.

„A hit képes megszüntetni bennünk a szégyent” – Szilágyi Szabolcs atya

Nagyböjt lehetőség arra, hogy gyógyuljon az énképünk és az istenképünk – de hogyan? Mit jelent lelki szempontból a böjt? És mi köze mindehhez a szégyennek, az abból való gyógyulásnak? Erről beszélt Szilágyi Szabolcs atya a prédikációjában, Jézus negyven napos böjtjén és pusztai kísértésén keresztül. Zseniális gondolatok, érdemes elmélyülni bennük!

Lelki edzés: így éltem meg életem első lelkigyakorlatát

Lelkigyakorlaton jártam! Még sosem voltam, de izgatottan vártam, mit takar ez a fogalom, mire számíthatok, képes leszek-e gyarapodni a hitben, egyáltalán meg tudom-e teremteni magamban azt a csendet, amit a hétköznapok rohanásában egyáltalán nem sikerül, a lelki formálódáshoz viszont elengedhetetlen. Most friss, zsongó élményekkel a szívemben, szeretnélek bíztatni, vegyél részt egy lelkigyakorlaton, csatlakozz egy kis közösséghez, vagy akár szervezz magad egyet. Hogy miért? Mert nagyszerű élmény! De szívesen kifejtem Neked.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Isten végig viselte a gondomat” – Anna megrendítő története a szüléstől az életmentő műtétig

    „Isten végig viselte a gondomat” – Anna megrendítő története a szüléstől az életmentő műtétig

    2026. 03. 18.
  • Hogy odaadnám-e a vesémet a társamnak, nem a műtőben dől el – Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász

    Hogy odaadnám-e a vesémet a társamnak, nem a műtőben dől el – Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász

  • „A bűn egy rákfajta, amelyre senki sem immunis” – Agatha Christie és a bűn

    „A bűn egy rákfajta, amelyre senki sem immunis” – Agatha Christie és a bűn

    2026. 03. 15.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • karácsony
  • keresztény
  • abortusz
  • egyház
  • kereszténység
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • katolikus
  • szexualitás
  • fiatalok
  • A Papp válaszol!
  • hivatás
  • bizalom
  • evangelizáció
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére