• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Velünk véget ér, avagy egy életben hagyott – párkapcsolaton belüli erőszakban fogant – magzat szerepe

Egy izgalmas kritika az It Ends With Us, vagyis Velünk véget ér című, nagy port kavart filmről, amely nemcsak a családon belüli erőszak és a bántalmazás, hanem az abortusz kérdéskörét is a felszínre hozza.

Irány Torontó! – 9 év után távozott a népszerű templomigazgató

A vajdasági Szabadkán született, élt Itáliában, Münchenben és Londonban is, de otthonra lelt Budapesten, ahol majd egy évtizeden át volt a város és az ország egyik leglátogatottabb és legtöbb fiatalt vonzó templomának igazgatója. A Pest Palotanegyedében található jezsuita szigetről, vagy miként szintén ismeretes, a „Kis Vatikánból” most a tengerentúli Torontóba készül. Ez lesz a Jézus Társasági atya következő szolgálati helye, aki nem csak templomigazgatóként, de plébánosként, A Szív újság főszerkesztőjeként, a Fáber Péter Rendház elöljárójaként és még ki tudja, hányféle szerepben búcsúzik. Hogyan fogadta a döntést, milyen új távlatokat, feladatokat lát most maga előtt? Mit lesz a legnehezebb itt hagyni a Mária utca pezsgő közösségi életéből? Ezekről is kérdeztem Horváth Árpád jezsuita atyát.

„Életvédőként mi értjük meg legjobban annak a nőnek a fájdalmát, aki az abortusz mellett döntött” – interjú Pontifex Sárával

Pontifex Sári életpárti aktivistaként számos tévhitet cáfolt tudományos érvekkel, melyeket olvasva rájöhetünk, mennyire keveset tudunk az abortuszról, és milyen könnyen bedőlhetünk a demagóg abortuszpárti hangoknak. Sári – aki a Fiatalok az Élet Szolgálatában tagja, a Mindenki Születésnapja szóvivője és az Egy Élet YouTube-csatorna nemzetközi referense – azt is elárulta, hol és hogyan képviselhetjük szeptemberben azokat a társainkat, akiknek soha nem volt születésnapja, de ünnepelhetjük is egyben, tortával a kezünkben az élet értékességét.

Isten „igazságtalan”? Ez a mi szerencsénk!

Nap mint nap látjuk, amint a szegényeket kizsákmányolják, a védteleneket megsebzik, a szükséget szenvedőket pedig magukra hagyják… Hol van ilyenkor Isten, hogy igazságos ítéletet hozzon a gonosztevők felett? Mi történne, ha lenne igazság a Földön? A választ egy gyilkos jegyzetfüzet és egy hatalmas pofára esés története adhatja meg számunkra (figyelem, a cikk SPOILERT tartalmaz a Death Note című animéből!). Mészáros Anna elgondolkodtató írása.

A szépségről – mit jelent valóban szépnek lenni?

„Minden el fog múlni, amiket ez a világ szépnek tart, de azok, amiket belülről, a tiszta lelkünkből egymás lelkébe szépségként bele-hatunk, az soha nem múlik majd el. Hiszem, hogy ezek lesznek a mi mennyei kincseink majd, amikről beszélt Jézus.”
Pánczél Csilla felemelő vendágírása a szépségről, a kedvességről és a pillanatokról, amelyek annyira jók, hogy benne akarunk maradni.

„A bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerüljék” – vélemény a bűnbe esett papjainkról

Napjainkban látott napvilágot több, az Egyházban megtörtént olyan eset, ami bűncselekmény, elítélendő morálisan és erkölcsileg egyaránt. Ezek az esetek szembemennek Jézus Krisztus tanításával és az általa alapított egyházi normákkal. De mit tehetünk mi ilyen esetekben? Hogyan tegyünk tanúságot Jézus Krisztus szeretetéről és irgalmáról akkor, amikor rossz sztereotípiák és általánosítások kezdenek kialakulni a Római Katolikus Egyházzal  kapcsolatban?

„Biztos vagyok benne, hogy ami történt, az azért történt, hogy folytassam tovább” – interjú Losonczi Dávid világbajnok birkózóval

Losonczi Dávid nemrég töltötte a 24. életévét, világbajnoki arany- és bronzérmes, és a 2024-es párizsi olimpia ötödik helyezett kötöttfogású birkózója, aki nemcsak kitartó és szorgalmas sportember, de Istenbe vetett hitét is felvállalja. Arcáról lemoshatatlan a mosoly. Most a hitről, a keresztény élsportolói életről és az olimpiáról beszélgettünk. A kvalifikáció során történelmi sportdiplomáciai esetnek lehettünk tanúi, az olimpián pedig rendületlenül győzött le világklasszisokat egészen a bronzmeccsig.

Nem az a dolgunk, hogy ítélkezzünk

Mi, keresztények sokkal gyakrabban esünk bele az ítélkezés bűnébe, mint gondolnánk. Látunk valakit, aki máshogy viselkedik; aki megkérdőjelezi az egyház tanítását; aki bizonytalan sok dologban, és rögtön pálcát törünk felette – holott nem ez lenne a dolgunk.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Üres kútból nem lehet meríteni – a nyári megállás lelki ereje

    Üres kútból nem lehet meríteni – a nyári megállás lelki ereje

    2025. 07. 11.
  • Személyesen gratulált és megáldotta őket a pápa – egy magyar házaspár története

    Személyesen gratulált és megáldotta őket a pápa – egy magyar házaspár története

    2025. 07. 10.
  • Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    Öngyilkosság élőben: felelősség és mulasztás a közösségi médiában

    2025. 07. 09.

Hirdetés

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • Isten
  • hit
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • Biblia
  • tanúságtétel
  • párkapcsolat
  • koronavírus
  • blog
  • Ferenc pápa
  • advent
  • keresztény
  • karácsony
  • imádság
  • interjú
  • A Papp válaszol!
  • egyház
  • család
  • kereszténység
  • szerelem
  • abortusz
  • zene
  • katolikus
  • dicsőítés
  • vers
  • járvány
  • szexualitás
  • életvédelem
  • fiatalok
  • Böjte Csaba
  • kapcsolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére