Imádkozzunk együtt azért, hogy bölcs, alázattal és bátorsággal teli pápánk legyen! Az imát a kőbányai Szent György Plébánián szolgáló Cseh Zoltán atya osztotta meg a közösségi oldalán.

Imádkozzunk együtt azért, hogy bölcs, alázattal és bátorsággal teli pápánk legyen! Az imát a kőbányai Szent György Plébánián szolgáló Cseh Zoltán atya osztotta meg a közösségi oldalán.
„A zene ott is hatni képes, ahol esetleg a szavak nem használnak” – vallja Szávay László, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány munkatársa, aki a 777-nek mesélt a Református Zenei Fesztiválról, amelyet idén május 30. és június 1. között tartanak. A huszadik alkalommal megrendezett fesztivál célja, hogy örömöt közvetítsen – nem pusztán vidámságot, hanem az Istentől kapott élet teljességét. A esemény szervezője szerint a programokban idén kiemelt szerepet kap az ifjúság megszólítása, de minden korosztály találhat magának lelki és zenei élményeket, a klasszikus zenétől a népzenén át a jazzig.
Ember Márk, akit sokan a Hogyan tudnék élni nélküled és a Futni mentem című filmből, illetve a színházi darabokból ismernek, nemrég a tévében megosztotta, hogyan vélekedik a hitről és milyen élmény vezette arra, hogy valóban van valami több, mint a látható.
Meg nem hallott hangok – háborús helyzetben élő nők konferenciája Libanonban – címmel jelent meg egy tudósítás a reformatus.hu-n Berecz Júlia tollából, aki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal Külügyi Osztályának vezetőjeként részt vett az április elejei konferencián. A 777-nek lehetősége nyílt kérdezni Júliát a Libanonban tapasztaltakról, a konferencia hasznosságáról, a keresztényi lét békeorientáltságáról, kárpátaljai testvéreink segítéséről.
Minden út Rómába vezet? Hogy alakult ki ez a kultusz? A pápaság intézménye kin vagy min alapszik? Berényi Rebeka Anna írása Johannes Hartl Katolikus hit – alapfokon című könyve alapján.
A Netflix Kamaszok című sorozata fájdalmasan valóságos tükröt tart a szülők és a fiatalok elé. Egy látszólag rendezett család történetén keresztül mutatja meg, hogyan alakulhat ki tragédia ott is, ahol úgy tűnik, minden rendben. A film rávilágít a figyelem hiányára, az érzelmi elhidegülés veszélyeire és az online tér lelket torzító hatásaira. Fontos üzenete, hogy a szülőknek nem szabad elzárkózniuk a szakértői segítségtől, és hogy a valódi biztonságot nem a falak, hanem a szerető, figyelmes jelenlét adja. A Kamaszok nemcsak elgondolkodtató, hanem figyelemébresztő is: a családi figyelem és kapcsolódás ma égetőbb szükséglet, mint valaha.
Nemrég arra kértünk titeket, hogy küldjétek el nekünk, ha van meghatározó élményetek Ferenc pápáról. Fogadjátok szeretettel Mária beszámolóját, aki a Szentatya második magyarországi látogatásakor tudott jelen lenni, legelöl. Mindez épp a születésnapja után történt.
Ferenc pápa egész élete során (1936. 12. 17-től 2025. 04. 21-ig) nagyon sok értékről tanított papként, majd püspökként, bíborosként és végül pápaként. De mik voltak azok a témák, amelyek különösen közel álltak a szívéhez, és amelyeken keresztül Jézus legnagyobb tanítását – a szeretet parancsát – közvetítette az emberiség számára? Szó lesz Szentlélekről, szegényekről, irgalmasságról, fiatalokról és házasságról is többek között.