• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Bízz bennem – egy lélekmelengető dicsőítő dal Isten hűségéről

Most, hogy közeledik az advent, és már mind vágyunk a megnyugvásra, lelassulásra, egy erre tökéletesen alkalmas dicsőítő albumot szeretnék ajánlani neked. Azon belül is a Bízz bennem című dalt, amely olyan, mint egy kedves levél Istentől.

Kiváltság vagy kihívás vallásos családban felnőni?

Keresztény családban felnőni egyszerre kiváltság, ugyanakkor kihívás is. Én magam is tapasztaltam előnyeit és hátrányait is, amíg igent nem mondtam Isten hívására.

Egy könyv, amely teljesen megváltoztatta az imaéletemet

A tűz nem a miénk, de mi élhetünk vele. A tüzet ajándékba kapjuk: Isten adja. Ő lobbantja lángra a szívünket. A mi feladatunk, hogy őrizzük, tápláljuk, újra és újra felszítsuk. Mert ez a tűz nem felemészt, hanem éltet. Ettől lüktet a szív, emelkedik a lélek, virágzik ki életünk: a tűz az imádság tüze.

A Netflix filmet készít Máriáról – megérkezett az előzetes is

A katolikus rendező, DJ Caruso Anthony Hopkins és Noa Cohen főszereplésével mutatja be a történelem legkülönlegesebb nőjének történetét.

Hálaadó ima, hogy ismerhetjük Istent – a ti gondolataitok alapján

Nemrég arra kértünk titeket Instagramon, hogy írjátok meg, Isten melyik tulajdonsága különösen fontos számotokra. A beérkezett válaszok alapján készült ez a hálaadó ima. Olyan jó néha nemcsak kérni magunknak, hanem csodálni az Atyánkat!

Mindenki gyanús, aki él, sőt még az is, aki már halott – filmajánló

A Ma este gyilkolunk című film jutalomjáték idős ismert színészeknek, és lehetőség az új generációnak. Egy film, amely visszahoz egy cseppnyi életérzést azokból az időkből, mikor még Bodrogi Gyula, Kern András, Koltai Róbert fiatalok voltak.

Amikor nehéz kötődni Máriához

„Áldjon meg az Úr Jézus, és a Szűzanya járjon közben érted!” Nagyon jólesett, amikor valaki ezt mondta nekem, de a mondat második fele kicsit zavarba is ejtett. Katolikus körökben sokszor egyedül érzem magam amiatt, hogy a kapcsolatom Máriával nem éppen szoros, de az interneten nemrég rátaláltam egy hasonló cipőben járó hölgy kérdésére. Az alábbiakban ezt, valamint a rá adott válaszokat olvashatod magyar fordításban. Akárhogyan vélekedünk is Máriáról, ez az online „beszélgetés” mindenképpen jó gondolatébresztő lehet.

November, tele kihívásokkal

Száraz november. No-shave november. Movember. No skip november. Csak, hogy néhányat említsek a kihívások és a mai trendek közül. Na de tudjuk egyáltalán, melyik mit takar? És miben lehet nekünk, keresztény embereknek is javunkra egy-egy kezdeményezés?

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    2026. 07. 21.
  • „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

    „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

  • Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    2026. 07. 11.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • interjú
  • kereszténység
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • katolikus
  • fiatalok
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • hivatás
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére