• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Majd ha ezresek hullanak az égből! – ez a baj a Deák téri influenszer pénzosztással

Szürreális jelenet zajlott hétvégén Budapesten, a Deák tér környékén: több ezer fiatal egymást taposva kapkodta a tetőről leszórt ezreseket. Egy telefontokokat gyártó cég, a Mobilfox ugyanis meghirdette, hogy kétmillió forintot fognak kiszórni az utcára. Mindezt egy, a tizenévesek körében népszerű influenszer jelentette be, a felhívására pedig rengetegen gyűltek össze. A tömegben többen rosszul lettek, ahogy lökdösték egymást a fiatalok. De vajon mit mutat ez a jelenetsor? Schindler Zsófia keresztény pszichológust kérdeztük.

777 OFFLINE – Nem a Pázmányon lesz a gyermekvédelemről szóló beszélgetés

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem helyett a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán lesz az április 23-i 777 OFFLINE, amelynek témája az Egyház és a pedofília.

„Az emberek vágynak Istenre, épp ezért nem zárkózhatunk be”- beszélgetés két fiatallal az utcai misszióról és evangelizációról

“Szomorú volt látni, hogy egyre kevesebben járnak templomba, mígnem realizáltam, hogy az Egyház mi vagyunk, nemcsak a papok, hanem az egész hívő közösség, így a saját szintemen én is tehetek a változásért.” Karáth Péter és Werner András egyetemista fiatalok, akik a közelmúltban csatlakoztak az ÉlesztŐ misszióhoz, hogy az Evangélium örömhírét minél többekhez eljuttassák. A Magyar Schönstatt Mozgalomból indult kezdeményezéshez mára már több tucat fiatal kapcsolódott. Péter és Andris megosztotta, hogyan próbálják megszólítani az embereket a missziós hét során, milyen megérintő találkozásokban volt részük, és hogyan formálja a szolgálat saját istenkapcsolatukat.

,,Minden nap igent kell mondanunk Jézusra” – élőben hallhattuk az Oceans dicsőítő dalt

„Nagy neved hívom én, és felnézek a vizek fölé, ott látlak én…” – ismerős sorok? Az eredeti, Oceans című dal szerzője és énekese hazánkba látogatott és egy gyönyörű dicsőítő koncertet adott, értékes gondolatokkal tűzdelve.

„Sírtam örömömben, miután Jézus vére megtisztított”– egy pornószínésznő megtérése

„Sírtam örömömben, miután az eucharisztiánál magamhoz vettem Jézus testét és vérét, tudtam, hogy az életem többé nem lesz ugyanolyan” – így vallott megtérésének egyik fontos pillanatáról Bree Solstad korábbi pornószínésznő.

Miért foglalkozik a 777 az Egyház és a gyermekvédelem témájával?

Mindannyiunk érdeke, hogy ne tabutémaként a szőnyeg alá söpörjük azokat a visszaéléseket, amelyek komoly sebeket ejtettek az Egyháznak. Az is mindannyiunk érdeke, hogy kiderüljön, az Egyház nem csak beszél a gyermekek védelméről, de tesz is érte. A transzparencia, az őszinte párbeszéd és az áldozatokkal való együttérzés vezérli a 777 csapatát, ezért szervezzük az április 23-i 777 OFFLINE-t “Egyház és pedofília” címmel.

Minden lélegzetvételünkben benne van Isten

A magyar költészet napján eszembe jutott Pilinszky János megrendítő és elgondolkodtató istenes verse. A magyar költészet nagyjainak versei mindig aktuálisak a huszonegyedik században, és mindig felfedezzük bennük a mai kor jelenségeit, mindazt, ami körülvesz bennünket.

8 dolog, amit lehet, hogy te sem szeretsz hallani keresztényként – pedig igaz

Vannak a Bibliában lévő igazságok, amelyek valóban Istentől származnak, és vannak a fejünkben lévő „igazságok”, amelyek lehet, hogy egyáltalán nincsenek összhangban az Ő eredeti tervével. Íme 8 olyan egyszerű, mégis sarkalatos dolog, amelyet keresztényként nem biztos, hogy szeretünk hallani.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    2025. 09. 12.
  • „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

    „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

  • Embernek maradni a gyűlölködés korában is – gondolatok Charlie Kirk halála kapcsán

    Embernek maradni a gyűlölködés korában is – gondolatok Charlie Kirk halála kapcsán

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • család
  • egyház
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • fiatalok
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére