• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Kötődés vagy megkötözöttség? – egyetlen szó, két ellentétes út

Míg a kötődés szeretethez, kapcsolatokhoz és szabadsághoz vezet, a megkötözöttség rabságot, belső konfliktust és elszakadást eredményez – akár Istentől is. A rend, az elköteleződés és a szilárd lelki kötődések valójában nem korlátoznak, hanem felszabadítanak, és segítenek az isteni úton maradni.

„Látom, hogy az Opus Dei önreflexiót tart”- interjú Dér Katalin numeráriával

Februárban debütált egy dokumentumfilm-sorozat a HBO Max-on, Hogyan léptem ki az Opus Deiből címmel, amelyben 13 nő vallott drámai megéléseiről a szervezetben. Dér Katalin, az Opus Dei numeráriája a 777-nek adott interjúban válaszolt kényes kérdésekre, tabuk nélkül. Manipuláció, cölibátus, emberkereskedelem, vezeklőöv, bálványozott alapító és szexizmus? Súlyos témák. Javaslom a sorozat megtekintését az interjú kontextusában, mindenki levonhatja a következtetéseit.

„A Biblia nem egy tini srác szerelmeslevele…” – egy fiatal hittan tanár tanúságtétele a Szentírás olvasásáról

Szenvedély, Istenismeret, szeretet, alaposság, történelem és még sorolhatnám azokat a szavakat, amelyek a beszélgetés olvasása közben feljöttek bennem. Egy fiatal hittantanár, Hoskóné Dudás Ágnes tanúságtétele arról, hogy miért fontos ismernünk és olvasnunk Isten nekünk írt „szerelmeslevelét”, azaz a Bibliát!

Mitől jó egy gyónás? – a pap útmutatást ad YouTube-videójában

David Michael Moses atya – aki évek óta készít minőségi tartalmakat YouTube-ra – legújabb videójában „Gyónás bűnösöknek” címmel végigvezet a különböző lépéseken, amelyek a gyümölcsöző gyónáshoz szükségesek.

Dolhai Attila nyilvános rózsafüzér imádságra hívja az embereket

Szerkesztőségünk egy nem mindennapi bejegyzésre lett figyelmes Dolhai Attila Facebook-oldalán. A színész-énekesről köztudott, hogy szívesen beszél a hitéről, most azonban a nyilvános tanúságtétel egyik igazán megható formájára, a TÉRden álló férfiak Szentolvasó imádságára hívja az embereket bejegyzésében.

A fiatal lány daganatai eltűntek az imája után

A 16 éves Mary Bartoldnál korábban két petefészek-daganatot diagnosztizáltak, azonban azok napokkal a tervezett műtétje előtt eltűntek. De mi állt a csodás gyógyulása hátterében?

Embernek fia – gyönyörű dicsőítő dal, ha szeretnél húsvétra hangolódni

„Szent és tiszta áldozat/ Aki megtörte az átkokat/ Ő a világ megváltója” – szól az Agapé Worship Embernek fia című dicsőítő dalában. Egy igazán szép ének, ha szeretnéd a lelked a nagyhétre készíteni!

Kevesebbet nézzünk a képernyőre és többet egymás szemébe! – kéri Ferenc pápa

Ferenc pápa áprilisi imaszándéka az, hogy új technológiák ne váltsák fel a sokkal értékesebb emberi kapcsolatainkat. Aktuális téma, amelyet nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    2026. 07. 21.
  • „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

    „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

  • Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    2026. 07. 11.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • interjú
  • kereszténység
  • abortusz
  • karácsony
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • katolikus
  • advent
  • fiatalok
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére