Hiányóptló felmérés készült ötezer ember részvételével az ideális prédikációról. A kitöltők a mindennapi életből vett példákra, személyes tanúságtételekre kíváncsiak, míg a napi politikára egyáltalán nem.

Hiányóptló felmérés készült ötezer ember részvételével az ideális prédikációról. A kitöltők a mindennapi életből vett példákra, személyes tanúságtételekre kíváncsiak, míg a napi politikára egyáltalán nem.
Nagy port kavart a hír, miszerint a Vatikán jóváhagyta az azonos nemű párok megáldását. De vajon mi igaz ebből és hogyan kell értelmezni? Ezúton közöljük – változtatás nélkül – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) válaszát, amelyet a 777 megkeresésére küldtek.
800 éve az olaszországi Greccio városában Assisi Szent Ferenc állított először betlehemet. Az évszázadok óta tartó hagyományra a Dévai Szent Ferenc Alapítvány is emlékezik, amelynek részeként egy különleges fénykupola nyílt meg Budapesten.
„A tragédia bekövetkezett. Nem tudjuk, mi okozta. A bentlakás középső harmada összeomlott a délutáni kimenő ideje alatt. A bennlévő diákok legtöbbjének sikerült kimenekülnie, négy diákot azonban maga alá temetett a törmelék” – áll a Tamási Áron Gimnázium nyilatkozatában. A székelyudvarhelyi tragédia miatt elmaradnak az idei karácsonyi vásár színpadi programjai és a szilveszteri tüzijáték is.
Egy életvédő csoport új weboldallal igyekszik pontosan bemutatni, hogyan fejlődik egy baba az anyaméhben hétről hétre, és ezáltal választ adni olyan gyakori tévhitekre, mint hogy a magzat csak „egy sejtcsomó”. Az oldalt orvosok segítségével dolgozták ki, és bárki számára ingyenesen látogatható.
Edoardo Santini a közösségi média felületén osztotta meg a napokban a nagy port kavaró hírt, miszerint meghozta hivatásbeli döntését, így, „ha Isten is úgy akarja, pap lesz”.
Nebraska államban megöltek egy papot néhány nappal ezelőtt a parókián – az Omahai Főegyházmegye arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak Stephen Gutgsell atya és családja lelkéért ezekben a tragikus időkben.
Párizsban folyamatban van a Notre-Dame ikonikus tornyának rekonstrukciója Viollet-Le-Duc építész eredeti tervének pontos leírása szerint. A 2019-es tűzeset után végre újra teljes pompájában lesz látható a Notre-Dame-székesegyház.