Ahelyett, hogy a kereszténységet helyi vagy akár nemzeti perspektíva alapján értékelnénk, egy globális nézőpont jobb képet adhat a vallás helyzetéről.
kereszténység
Az egész modern világ arra rendezkedett be, hogy ne álljunk meg gondolkodni, de dönthetünk úgy, hogy mégis lelassulunk, a kezünkbe veszünk egy könyvet és feltesszük a legfontosabb kérdéseket – mondta a 777-nek adott interjújában Czopf Áron, keresztény-konzervatív történész, újságíró. Áron szerint az önmegvalósítás, a munkamánia és a szelfibotok korában is kiléphetünk a világ gondolkodásmódjából, hogy helyette az örökkévalóra nézzünk és eszerint is éljünk.
Egy kedves olvasónk levelében bukkantam rá egy nemrég megjelent cikkre, amelynek célja a vallásos – legfőképpen keresztény – szexualitásról alkotott kép aláásása. Az írás hemzseg a kliséktől, az ellentmondásoktól. Igen, még mindig, ennyi év után sem jutott el az emberekhez, hogy milyen gyönyörű az, ahogyan Isten megalkotta a szexualitást és ennek felismerésétől nem kell szorongó pszichiátriai esetekké válnunk.
A magukat kereszténynek valló amerikai válaszadók több, mint 50 százaléka véli úgy, hogy elfogadható a házasságon kívüli nemi aktus – hívja fel a figyelmet a hetek.hu a Pew Research legújabb felmérésére. A kutatás arra is kitért, hogy a válaszadók milyen gyakran látogatják a vallási összejöveteleket.
Kemény kérdést feszegetett az Eltökélt szívű nők YouTube-csatornája legutóbbi videójában. A műsor vendége Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője volt, akit arról kérdeztek, hogyan is lehet hiteles keresztény életet élni és mik azok a buktatók, amelyek ezt meghiúsítják.
Tedd fel a kérdést magadnak, miután elolvasod ezt a bejegyzést – Elfutnál?
A női identitásom akkor tud igazán kiteljesedni, ha rábízom az életemet arra, aki nővé teremtett.
„A házasság nem harctér, csak egy keményebb buli.” Tapolyai Emőke keresztény pszichológus gondolatait szemlézzük az egészséges és kapcsolatot gazdagító szexualitásról a keresztyén házasságban.
Talán te is átélted már hívőként, hogy úgy érezted, meg kell felelni egy kimondatlan elvárásnak, hogy „rendben és jól legyél”, miközben benned inkább káosz és zavarodottság volt. De vajon Isten is elvárja, hogy mindig pozitívak legyünk – ha esik, ha fúj? Vagy megengedi, hogy teljesen őszinték legyünk vele, önmagunkkal, egymással?
A kereszténység sosem volt tökéletes, hiszen bűnös emberek alkotják az egyházat. Az apostolok idejében sem volt ez másként, csak meg kell néznünk Pál apostol leveleit. Ez az idő előrehaladtával cseppet sem változott. Mindig más és más kísértette az embert, hatalomvágy, gőg, dicsőség, elismertség…stb Az egyik legnagyobb kísértése a modern kereszténységnek az, hogy meg akarunk felelni a korszellemnek.