Korunkban sohasem tapasztalt szellemi harc zajlik körülöttünk – írja a Szeretetláng mozgalom honlapja bemutatkozó felületén. Kezdjük röviden azzal, hogy mi az a Szeretetláng mozgalom, és utána elmesélem a saját történetemet.

Korunkban sohasem tapasztalt szellemi harc zajlik körülöttünk – írja a Szeretetláng mozgalom honlapja bemutatkozó felületén. Kezdjük röviden azzal, hogy mi az a Szeretetláng mozgalom, és utána elmesélem a saját történetemet.
A kereszténység legelterjedtebb és legtöbbet imádkozott imája az Úr imádsága, a Miatyánk. A keresztény családokban már kiskortól kezdve tanítják, de ez az az ima, amit még a nem vallásos gyerekek, felnőttek is fejből tudnak. Azt vettem észre, hogy szinte már-már „rutin imádsággá” vált a Miatyánk napjainkban. Elmondom, mert része az esti, vagy reggeli imának, része a rózsafűzérnek, imádkozzuk a szentmisében is, de mit is imádkozok valójában a Miatyánk morzsolása közben?
Teljesen beteg és sokkoló poszt járta be az online platformok egy részét a napokban: egy ismeretlen férfi magyar civilekről, influenszerekről is tett ki képeket, és arra buzdította követőit, hogy vadásszák le, öljék meg ezeket az idegen, utcán lefotózott, ártatlan nőket. Hova fajul a világ, de tényleg? Amikor azt hisszük, már nincs lejjebb, kiderül, hogy van: egészen démoni gonoszság uralja az emberek egy részét. Szeretnénk figyelmeztetni titeket, hogy felkavaró tartalom következik.
A napokban a horvát válogatott labdarúgó, a Barcelona egykori focistája, Ivan Rakitić tett tanúságot hitéről és Istenhez fűződő viszonyáról családjával együtt Međugorje-ban. A képsorozat sokaknak nagy örömet szerzett, de voltak, akik kritikus hozzászólásokkal illették az ismert labdarúgót.
Egy zseniális keresztény elvonulás ihlette a következő sorokat. Néha megéri kiszakadni a szokásos rutinunkból, mert így teret adunk Istennek, hogy új módon, szívig hatolóan mutassa meg Önmagát és az evangéliumot!
„Istennek nem az a válasza a szenvedésre, hogy megszünteti, hanem hogy Vele át tudunk menni úgy a szenvedésen, hogy legyen értelme” – vallja Nyári Attila, a kistarcsai Golgota Gyülekezet alapító lelkipásztora. Azóta már nem gyülekezetvezetőként szolgál, hanem a közösségi médiában evangelizál: Biblia Elvitelre címmel podcastet vezet, valamint rövid videókat tesz fel könnyen befogadható, érthető, mégis mély üzenetekkel. Hamar rájött, mennyire fontos a fiatalabb generációk Istenhez vezetése, ahogy az is, hogy ne engedjük el azoknak a kezét, akik valami miatt eltávolodtak az egyháztól. Ők sokszor ugyanúgy vágynak Isten közelségére és az Ő igazságának meghallására. Attilával beszélgettünk a pártalálásról és annak nehézségeiről keresztényként, a magányról és arról is, hogyan érdemes imádkoznunk.
Édes Jézus, légy vendégünk! – de csak otthon….
A szenvedés értelme és értéke kardinális fontosságú kérdése a kereszténységnek: sokan nem értik, hogy miért van fájdalom, nehézség az életükben, pedig hívő életet élnek, hitükhöz és Krisztushoz is hűségesek maradnak – egészen a szenvedésig. Ekkor azonban vannak, akik becsapva érzik magukat, pedig Jézus soha nem ígérte, hogy boldog, önfeledt életünk lesz itt a Földön. Sőt! A témáról Papp Dorka írását olvashatjátok.