Életének 92. évében elhunyt Jelenits István piarista szerzetes – írta meg a Piarista Rend Magyar Tartománya.

Életének 92. évében elhunyt Jelenits István piarista szerzetes – írta meg a Piarista Rend Magyar Tartománya.

Akár az esküvőtökre készültök, akár már házasok vagytok – hosszabb vagy rövidebb ideje –, érdemes az alábbi egyszerű, mégis mélyreható tanácsokat elolvasni és a szívetekbe írni! Istennel hármas szövetségben mindenre lesz erőtök.

A megszentelődés nem egyik napról a másikra történik, sokkal inkább egy folyamatról van szó, amelyet sokban segíthet egy jó napi rutin kialakítása. Ebben is a segítségünkre lehet Pio atya élete!

Régebben sokat gondolkodtam azon, hogy mit is jelent Isten „eszközeként”, úgynevezett „munkatársaként” élni. Úgy éreztem, Isten „munkatársai” csakis a klerikusok lehetnek, azok, akik tényleg az egész életüket Istennek, az Ő szolgálatának szentelik. Amikor kiderült, hogy a tanulmányaim egy részét a Pázmányon, a Hittudományi Karon fogom folytatni, ismét felmerült bennem a kérdés: Hogyan lehetek majd eszköz Isten kezében? Tudok-e majd úgy élni, hogy rajtam keresztül „Isten mosolyogjon” a környezetemre?

Schiller – Ármány és szerelem című drámája számos aktualitást tartalmaz, ne féljünk magunkra vonatkoztatni a régi klasszikusok sorai! Tanuljunk Lujza hibájából, ne növesszük bálvánnyá az érzéseinket! Rövid fejtegetés a szerelem központiságáról az életünkben.

Életünk különböző szakaszaiban másként és másként viszonyulunk a minket körülvevő világhoz, ami Istenkeresésünkben is megmutatkozik. Ahogyan szüleinkről is másképpen vélekedünk gyermek vagy felnőtt korunkban, úgy az Istenképünknek is érnie kell. A hitbéli válság megoldásáról és a lelki fejlődés szakaszairól írt Thomas Reese jezsuita atya.

Számunkra fontos ünnepekre, alkalmakra szép ruhát veszünk, kicsinosítjuk magunkat. A vasárnapok lassan már nem tartoznak ebbe a kategóriába, pedig az Úr napja, az Úr házába betérni, ünnep kellene legyen minden ember számára.

Mi a közös egy fiatal nőben, aki egy nyüzsgő nagyváros közepén megéli a magányt; egy édesanyában, aki özvegyen marad hat gyermekkel; és egy apukában, akinek széthullott a családja? Az, hogy Isten ezekben az élethelyzetekben belépett az életükbe, hogy elhívjon, hogy megerősítsen, és hogy gyógyítson. A Bizony, Isten! Youtube-csatornán elérhető „Jézus és…” sorozatból a „Jézus és a csend” címet viselő epizódot szemléztük.
