Egy hónapja diáktüntetésektől hangosak a francia nagyvárosok. A Francia Katolikus Egyház igyekszik segíteni a fiataloknak „az élet értelmének újbóli megtalálásában”.
Franciaországban mintegy négy hete tartanak a tanárhiány megszüntetését és az oktatási körülmények javítását követelő demonstrációk. Számos megmozduláson történek erőszakos cselekmények, a hatóságok tömegesen vettek őrizetbe rendbontókat. A belügyminisztérium összesítései szerint százával állítottak elő demonstrálókat és számos rendőr megsérült. A diáktüntetések az elmúlt napokban pedig már Olaszországban is felütötték a fejüket.
Több tízezer francia középiskolás vonult utcára a hetekben, megközelítőleg harminc városban a közoktatás alulfinanszírottsága elleni, a szakszervezetek segítségével szervezett megmozdulásokon. Az erőszakos cselekményekkel kísért iskolafoglalások a tanintézmények negyedét érintették. Persze az sem mellékes, hogy a miniszterelnöki hivatal megítélése szerint a tiltakozó mozgalom városi erőszakba való átfordulása mögött, a hírszerző szolgálatok megállapítása szerint, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország párt (LFI), valamint ultrabaloldali csoportok állnak.
Megszólaltak a francia püspökök
A kialakult helyzet kapcsán a Francia Püspöki Konferencia (CEF) közleményt adott ki. A közelmúlt erőszakos eseményeire tekintettel a francia püspökök szerint választ kell adni a fiatalok, valamint a társadalom peremére szorultnak vagy magukra hagyottnak érző emberek szorongására. Tours érseke, Vincent Jordy atya -, aki egyben a Francia Püspöki Konferencia alelnöke is – szorgalmazza a demokratikus párbeszéd helyreállítását.
Ennek megfelelően adták ki közleményüket az október 17-én, engedélyezett tüntetések peremén kialakult „súlyos zavargásokkal” kapcsolatban.
Mint ismert a tüntetők megtámadták a rendfenntartó erőket, üzleteket fosztottak ki, közintézményeket rongáltak meg, az állami intézményeket jelképező épületeket pedig feldúlták. A CEF elnöksége szerint
„ezek a zavargások sokk, félelem és elkeseredés állapotába taszították az országot, és számos kérdést vetettek fel a válság kiváltó okairól”.
A tüntetéseket egy hónapja tartó tiltakozássorozata előzte meg a középiskolás diákok részéről, akikkel több püspök is találkozott személyesen. A fiatalok az iskoláikban uralkodó körülmények romlására panaszkodtak:
hiányoznak a megfelelő tanuláshoz szükséges alapvető feltételek, nincsenek tanárok, és általános a szervezetlenség.
A közlemény egyik aláírójaként Vincent Jordy érsek elmondta, „természetesen vannak jogos sérelmek. Úgy gondolom, egy demokratikus társadalomban fontos, hogy azok, akik kérdésekkel küzdenek vagy szenvednek, kifejezésre juttathassák ezeket” – legyen szó fiatalokról vagy a „sárgamellényes” mozgalom tagjairól.
Miért kelj fel reggel?
Jordy érsek szerint ma a társadalom „szorong”, és nagy befolyással van rá az új világrend, az európai válság, a háborúk, az ökológiai aggodalmak és a bizonytalan életkörülmények is.
„Az emberek ma azon töprengenek, milyen lesz a jövő – miért vállaljanak gyermeket, vagy akár miért keljenek fel reggel, hogy szembenézzenek a jelenlegi életükkel?”
Ez nem légből kapott jelenség, sok fiatalt megkérdeztek, aggodalomról és szorongásról számoltak be, és gyakran maguk sem tudják világosan megfogalmazni, mitől szenvednek.
A diáktüntetéseknek indult megmozdulásokhoz olyan franciák is csatlakoztak az utcákon, akik úgy érzik, hogy a társadalom hanyatlásnak indult – hívta fel a figyelmet a francia érsek, aki sajnálja, hogy „a társadalomban valamiféle általános rossz közérzet uralkodik, amely nehezen talál közös alapot és nehezen jut egységre”. Olyan társadalomról van szó, amelyben az emberek hajlamosak „a saját kis világukba visszahúzódni (…), saját érdekeiket védeni, miközben szem elől tévesztik azt, aminek össze kellene kötnie egy demokratikus társadalmat:
a közjó kérdését”.
A tüntetések eszkalációjában az erőszak tovább fokozta a nyugtalanságot, a Francia Püspöki Konferencia plasztikusan egy lefelé tartó spirálként jellemezte a kialakult helyzetet.
„Országunk ennél többet érdemel”
„Nyilvánvaló, hogy egyesek kihasználják az átmeneti zűrzavart arra, hogy más célokat kövessenek. Ezek egyáltalán nem jogos sérelmek, hanem inkább a káosz kihasználására irányuló kísérletek, amelyek a már meglévő szenvedéshez még erőszakot is hozzáadnak. Ez az erőszak olykor teljesen válogatás nélküli, és azt eredményezi, hogy tisztességes emberek azt látják: életük munkája válik semmivé. Nyilvánvaló, hogy egyesek magát a társadalmi rendet is meg akarják kérdőjelezni” – vonta le a szomorú következtetést a Tours-i érsek.
Most hétfőn, október 19-én a francia püspökök arra szólítottak fel mindenkit, hogy ne hagyják magukat belesodorni az erőszak pusztító, halálos körforgásába: „országunk ennél többet érdemel” – fogalmaztak a közleményben.
Lyon metropolita érseke, Olivier de Germay egy interjúban pedig baljósan úgy fogalmazott: „az az érzésem, hogy egy olyan rendszer végéhez közeledünk, amely nem képes választ adni a boldogság és az értelem keresésére, amely ott él minden ember szívében”. Ezt a társadalmat jelenleg mozgató erők megfigyelésével támasztotta alá, melyek értelmében a mai társadalmak
„a fogyasztásra, a hedonizmusra és az individualizmusra épülnek”.
Olivier de Germay atya szerint bár végül felismerjük, hogy ez a rendszer pusztítja a bolygót, táplálja a frusztrációt és növeli az egyenlőtlenségeket, előtte azt idézi elő, hogy az emberek szem elől tévesszék a saját életük értelmét:
olyan embereket látunk, akiknek mindenük megvan ahhoz, hogy éljenek, a boldogság utáni szomjuk mégsem csillapodik.
A CEF szolidaritását fejezte ki azokkal szemben, akik azt látják, hogy erőfeszítéseik, munkájuk kárba veszett a rendbontások következtében. A püspökök a zavargások befejezéséért imádkoznak, és felszólították az érintett feleket, döntéshozókat, hogy „hallgassák meg és vegyék figyelembe a jogos sérelmeket, valamint a párbeszéd gyakorlása és az igazságosság tiszteletben tartása révén állítsák helyre a békét”.
„Sokan elvesztették a politikába vetett hitüket”
Vincent Jordy mély megdöbbenéssel szemléli, ahogyan a politikusok egymásra hárítják a felelősséget a történtek kapcsán, ahelyett hogy „közösen keresnék a társadalmi béke helyreállításának lehetőségeit, amelyben a párbeszéd a demokratikus társadalom életének természetes részévé válhatna”. Az érsek több megoldást is javasolt a megbékélés előmozdítására.
Elsőként a „közvetítő szervezetek” – például a szakszervezetek és az egyesületek – megerősítését szorgalmazza. Ezek az elmúlt években ugyanis jelentősen meggyengültek az ország irányításának „újravertikalizálódása és újraközpontosítása” következtében. Az érsek szerint ezeket a párbeszéd tereiként szolgáló szervezeteket újjá kell éleszteni, hogy ismét betölthessék megfelelő szerepüket.
Továbbá foglalkozni kell a szenvedéssel, a társadalmi hanyatlással és azokkal a „sokkal mélyebb, a lelki élet területére is kiterjedő kérdésekkel, még ha nem is feltétlenül az intézményes vallás szempontjából merülnek fel”. De meg kell válaszolni a fiatalságnak, hogy mi az élet célja? Merre tartunk?
Az érsek megjegyzte, hogy évtizedeken keresztül háttérbe voltak szorították a vallási nézőpontok – részben az állam és az egyház szétválasztásának mereven való értelmezése miatt –,
és megpróbálták úgy beállítani a politikát, mint a jobb társadalom megteremtésének egyetlen útját.
Ma azonban világosan látszik, hogy a politika már nem ígéri egy nagy eszmény megvalósítását.
„Az emberek egykor egy nagy átalakulást vagy egy fényes új hajnal eljövetelét várták, ma azonban a politikai élet megrekedt, sokan elvesztették a politikába vetett hitüket” – pedig a politikai rendszert eredetileg a társadalmi feszültségek kezelésére hozták létre. Jordy érsek szerint a „haladás” ígérete sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Tovább nehezítik a helyzetet az ökológiai kérdések is: az érsek megfigyelése szerint a fiatalok attól érzik magukat rosszul, mert a „lelkiismeret nélküli tudomány”
olyan társadalmat hozott létre, amely ma már saját eredményeinek következményeitől szenved.
De az alelnök atya a technológiai fejlődésének lekövethetetlenségét is példaként említi: „új okostelefonokat lebegtetnek a szemük előtt – olyan készülékeket, amelyeket nem engedhetnek meg maguknak –, ez pedig csak tovább fokozza a frusztrációjukat”.
Keresztényként nem meglepő, hogy a hit, a keresztény értékrend adhat megoldást. Jordy érsek szerint az egyház válaszokat kínálhat a fenti kérdésekre, amelyeket a francia társadalom egyébként nagyrészt figyelmen kívül hagy. A Francia Püspöki Konferencia alelnöke a vita, a párbeszéd és az elmélkedés kiszélesítésére sarkallt: ezeknek túl kell lépniük a politikai színtéren, és be kell vonniuk „mindenkit, aki képes
értelmet adni egy olyan kornak, amelyből fájdalmasan hiányzik az értelem”.
„A megoldás Isten” – jelenti ki Olivier de Germay érsek is, aki azt szeretné, ha Isten ismét a társadalom középpontjába kerülne, hiszen „ki más teremthetne egységet mindezek között az emberek között, akik különböző kultúrákból érkeznek, gyakran más vallásúak és eltérő politikai nézeteket vallanak? Mi a közös bennünk? Az, hogy ugyanahhoz az emberiséghez tartozunk”.
A 2027-es francia elnökválasztáshoz közeledve a gallok prímása azt reméli, hogy a vallási vezetők példát mutatnak, megteremtik a megbékélés lehetőségét és demonstrálhatják, hogy a zsidók, keresztények és muszlimok közötti nézeteltérések – „sőt, még a saját közösségeinken belüli különbségek sem” – tesznek bennünket ellenségekké.
„Megváltoznak, mert megtapasztalják a szolgálat örömét”
De Germay érsek szerint a keresztényeknek a béke előmozdítóiként kell cselekedniük, arra bátorítva mindenkit, hogy a kölcsönös tisztelet megőrzése mellett nyitott legyen az eltérő véleményekre, és ennek az erőfeszítésnek természetesen a fiatalokra is ki kell terjednie.
„Reménnyel kell tekintenünk a fiatalokra.
Amikor beszélgetünk velük, rájövünk, hogy – mindenki máshoz hasonlóan – ők is boldogságra vágynak. Nagyfokú nagylelkűség rejlik bennük. Nekünk azonban az a feladatunk, hogy jövőképet adjunk nekik, megmutassuk, hogy az életüknek van értelme, és megszabadítsuk őket attól a hedonista társadalomtól, amely azt hiteti el velük, hogy a boldogság kizárólag a fogyasztásban és az önmagukba fordulásban található meg.”
Lyon érseke azt reméli, hogy a fiatalok megtapasztalhatják az önmaguk körül forgásból való kilépést, amely lehetővé teszi számukra, hogy mások szolgálatába álljanak.
Az érsekatya egyéltalán nem látja reménytelennek a helyzet megoldását: „például mély benyomást tesznek rám azok a fiatalok, akiket Lourdes-ba viszünk, és akik a betegek gondozásának szentelik magukat. A középiskola első vagy második évfolyamába járó fiatalok olykor meglehetősen vonakodva indulnak útnak, de
amikor visszatérnek, megváltoznak, mert megtapasztalják a szolgálat örömét”.
A francia püspökök szerint nem szabad elveszíteni a reményt a fiatalokkal kapcsolatban, de felelősségük van az idősebb generációknak abban, hogy lehetőségeket biztosítsanak számukra arra, hogy értékes, örömteli tapasztalatokat szerezzenek az életről.
Forrás: Vatican News, MTI
hirdetés
