A 777 podcast legújabb sorozatában, a Szín – Vallásban, Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színművész volt az első vendég. Az interjú menete egy stílusos és különleges koncepcióra épül: a vendég előtt hét darab kártya fekszik, amelyek különböző erényeket tartalmaznak, és ezek határozzák meg a beszélgetés menetét. Csőre Gábor ezeket a kártyákat egymás után húzza fel, és rajtuk keresztül vall az életéről, hivatásáról, legmélyebb személyes tragédiájáról, szakmai konfliktusairól és az Istenhez fűződő kapcsolatáról.
Az elsőként felhúzott kártya a Bölcsesség erénye volt, amely a döntések és a pályaválasztás témakörét indítja el. Csőre Gábor kifejti, hogy döntéseit nem feltétlenül abszolút értelemben vett bölcsességgel, hanem mindig a lehetőségeihez mérten legbölcsebben igyekezett meghozni. Saját bevallása szerint későn eszmélt, és a színészet egyfajta kényszerpályaként maradt meg számára, miután nem vették fel politológiára. Eredetileg politológiával, történelemmel vagy régészettel szeretett volna foglalkozni, sőt akár a jogi pálya is érdekelte volna. Bár a történelem végül csak hobbinak maradt meg, a mai napig fontos szerepet játszik az életében.
A színészi hivatás és a bölcsesség kapcsolatát firtató kérdésre egyértelmű igennel felel: az eljátszott szerepek képesek bölcsebbé tenni a művészt. Legutóbbi kiemelkedő példaként Arany János Toldiját említi. Ebben a munkában nemcsak szakmailag fejlődött és lépett előre, hanem szellemileg is pallérozódott. Véleménye szerint a Toldi olyan, mint a Biblia, hiszen bármikor felütheti az ember, mindig talál benne egy olyan szentenciát, passzust vagy gondolatot, amely pontosan illeszkedik az adott élethelyzetre.
A Szeretet erénye kapcsán Csőre Gábor először a hit oldaláról közelít: egy ilyen beszélgetésben elkerülhetetlen kimondani, hogy:
„Isten szeret, és ez valóban így is van.”
Ugyanakkor létezik egy általános, hétköznapi szeretet is, amelyet ő a bizalommal, a szimpátiával és a világ felé forduló mosollyal azonosít. Tudatosan törekszik arra, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akikkel kölcsönös szimpátiát érez.
Szakmája jelenlegi helyzetéről beszélve kifejezetten borúlátó; bevallja, hogy kiszeretett a színészetből.
A színházi világban tapasztalható általános szeretetlenséget, megosztottságot és a közbeszéd állapotát látva betiltaná a Facebookot, mert az emberek ma már a paksi atomerőműtől a színházi abúzusokig mindenhez hozzáértőként szólnak hozzá, ami kiveri nála a biztosítékot. Úgy látja, hogy a szakmát egy 16 éve tartó politikai és kulturális sértettség, valamint meg nem értettség terheli mindkét oldalon, amelyek sok esetben jogosak.
„Akkora a baj a szakmánkban, hogy most negyven évig kell vándorolnunk a pusztában, hogy aztán bejussunk Kánaánba. Mert szerintem azok az emberek nem fognak bejutni, akik ebben mind részt vettek. Itt egy komoly, nagy megtisztulásnak kell lennie, és egy nagy konszenzusnak is.”
A kiutat a személyes, emberi kapcsolatokban látja. Csőre Gábor szerint az elfogadás a kulcs, amelyet csakis a személyes kontaktus útján lehet megélni, mert a személytelen, írásos és digitális kommunikációban túl könnyen küldik el egymást az emberek a melegebb éghajlatra.
A Mértékletesség erénye a szakmai alázat és a magánélet egyensúlyának kérdését veti fel. A színházi világban alapvetés, hogy a „kevesebb több”, ám a mindennapi próbák és előadások sodrásában rendkívül nehéz határokat szabni. Csőre Gábor szerint fiatalon szinte lehetetlen mértékletesnek lenni: ha valaki elhivatott jogász, tanár vagy színész akar lenni, akkor fiatalon teljesen át kell adnia magát a hivatásának. A mértékletesség csak később, a bölcsesség és a szeretet révén alakul ki, amikor a művész felismeri, mennyit kell adnia a szakmájának, a családjának és saját magának.
Saját életében ez az arány sokáig rendkívül eltolódott: 90%-ban a munka és a hivatás határozta meg a mindennapjait, miközben a családnak csak 10% maradt. Idővel azonban ez a dinamika megváltozott és visszaállt a normális mederbe. Éppen azért vállalta el a szakszervezeti vezetői tisztséget is, hogy ezt a folyamatot még jobban kontrollálni tudja és megfelelő mederben tartsa.
A Lelki erősség és bátorság erényénél az interjú a legmegrázóbb, legszemélyesebb szakaszához érkezik. A színész őszintén beszél a halvaszületéssel végződő tragédiáról, amely 2000 környékén, 29 éves korában történt vele. Aznap este a Vígszínházban A dzsungel könyve című előadásban kellett játszania, ahol éppen Balu halálának jelenete várt rá a színpadon.
Gábor elmondása szerint ez a tragédia egyfajta érzelmi és szakmai vízválasztóvá vált az életében, amely után egészen máshová került az érzékenységi küszöbje.
Számára a színészi pálya egy igazi istenáldás, mert a színpadon képes „kijátszani” magából ezt a mély fájdalmat, így nincs szüksége pszichiáteri segítségre.
A tragédia estéjén a színpadon, Balu halálakor egy gát szakadt át benne: zokogott a színpadon, és ez az élmény azóta is beépült a színészi eszköztárába.
Csőre Gábor őszintén megosztja azt a fájdalmas emlékét is, amit a mai napig bán: a tragédia utáni zavarodottságában beleegyezett abba, hogy a kórház elvigye a kisfiút, és nem temették el őt tisztességgel, de a családjával azóta is mindig emlékeznek rá.
Arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe a reményről, így válaszolt:
„Én minden este imádkozom, gyakran reggel is. Dunakeszin, a nyaralónkban kint alszom a teraszon egy komolyabb pléd alatt. Egyre több szerettemet veszítettem el. A szüleim sincsenek már velem, ahogyan a sógornőm, barátaim és nagyszüleim sem. Mosolyogva imádkozom, közben rájuk gondolok, és remélem, hogy fogok még velük találkozni. Az a remény, hogy én velük fogok találkozni, boldoggá tesz.”
Az Igazságosságot Csőre Gábor „katasztrofális és borzasztó” dologként jellemzi, amely rengeteg bonyodalmat képes okozni az ember életében. Személyesen is mélyen érintett volt a Vígszínházban kirobbant Eszenyi-ügyben, amelynek idején a színház szakszervezeti vezetőjeként tevékenykedett. Amikor Eszenyi Enikő évekkel később nyilvánosan bocsánatot kért.
Csőre Gábor elárulja, hogy felhívta Eszenyi Enikőt, elfogadta a bocsánatkérését és megköszönte azt.
„Nekem volt jó, hogy meg tudtam tenni. Én le tudtam tenni egy terhet, le tudtam tenni egy zsákot, és nem kellett tovább cipelnem. Megtette, és őszintén remélem, hogy ez a lehető legőszintébb bocsánatkérése volt. Nekem jó volt, hogy meg tudtam bocsátani.”
Az utolsó kártyaként kihúzott erény a Hit. Ennek kapcsán Csőre Gábor elárulja, hogy a vallásossága nem a klasszikus, templomba járó és katolikus liturgia szerint pallérozott formában valósul meg. Bár katolikus neveltetést kapott, gyermekként annyira idegenkedett a hitoktatástól, hogy bemászott az asztal alá, amikor a fekete ruhás pap megérkezett érte. Ugyanakkor anyai nagymamájával szívesen járt templomba.
A hit végül magától, belső igényként született meg benne, annak ellenére, hogy szűkebb családjában nem gyakorolták aktívan a vallást. Miután felvették a főiskolára, rendszeres szokásává vált, hogy ha meglát egy templomot – akár a mindennapokban, akár külföldi nyaralások során –, bemegy öt percre, elmond egy Miatyánkot, gyújt egy gyertyát és elcsendesedik. Ez a mindennapi hit és imádság adja meg számára azt a megnyugtató tudatot, hogy van valaki felettünk.
Ezzel kapcsolatban felidézi egykori mestere és osztályfőnöke, a piarista neveltetésű Marton László szavait, aki a Toldi próbái alatt látogatta meg őket. Marton azt mondta neki:
„Gabikám, (…) egy dolgot felejtetek el. Tudod, amikor Arany János a Toldit írta, akkor még a liberálisok is hittek Istenben. És ezt ne felejtsd el. Ez ebben benne van.”.
Ez a gondolat azóta is kíséri, és Csőre Gábor határozott döntése, hogy úgy éli az életét, hogy elfogadja a felettünk álló Isten létezését.
A teljes interjút IDE kattintva nézhetitek meg!
Iratkozzatok fel a 777 YouTube-csatornájára, like-oljatok a videót és nyomjátok meg a kis csengő-ikont is.
Kéthetente jelentkezik a Szín-Vallás podcast!
hirdetés
