Míg Európában a halál témája gyakran tabunak számít, Mexikóban az élet természetes részeként ünneplik. Juan Pablo, a Krisztus Légiója Kongregáció kispapja jelenleg Rómában tanul, mégis lelkesen osztja meg gondolatait arról, mit tanulhatunk a mexikói hagyományokból – és hogyan őrizhető meg annak keresztény lelke a modern világban.
Ez a „memento mori” időszak – az elmúlásra való emlékezés ideje – rendkívül fontos az egyház életében. Mexikóban pedig a halloween és a halottak napja különösen gazdag hagyománnyal és kultúrával bír. Miért alakult ez így?
Ahhoz, hogy megértsük a hagyomány gazdagságát, fontos különbséget tenni a halloween és a Día de Muertos között. Mexikóban november 2-án tartják a nagy ünnepet, amikor az emberek elhunyt szeretteikre emlékeznek, míg a halloween október 31-ére esik. A Día de Muertos hatalmas, színekben, imádságban és gyertyafényben gazdag ünnep.
Egész éjjel nyitva tartanak a temetők, ahol a családok zenét hallgatnak és együtt étkeznek.
Ez a mélyen gyökerező hagyomány az őslakos kultúrából ered, amelyet később a spanyol misszionáriusok keresztény tartalommal gazdagítottak – ez adja különleges jelentőségét a mai napig.
Tulajdonképpen mi is a halloween? Mit ünnepelnek az emberek ebben az időszakban? Miben különbözik a halloween a halottak napjától, a Día de Muertos-tól?
Szó szerinti fordításban a „halloween” kifejezés All Hallows’ Eveninget, mindenszentek előestéjét jelenti. Vagyis a november elsején tartott mindenszentek ünnepét megelőző este. Ez volt az az időpont, amikor liturgikus értelemben már meg lehetett kezdeni a másnapi ünneplését – ugyanúgy, ahogy december 25-ét, a karácsonyt is december 24-én este kezdjük meg, az éjféli misével.
Eredetileg tehát a halloween – mint All Hallows’ Evening – egyszerűen a mindenszentek ünnepét megelőző virrasztás volt.
Azonban a 20. században az angolszász kultúrákban a régi ír népszokások, valamint a késő romantika korának irodalmi művei tovább formálták. Így alakult ki a ma ismert, elvilágiasodott halloween, amikor az emberek beöltöznek, édességet gyűjtenek, és a vallási tartalom helyett inkább a népszokások kerülnek előtérbe.
Rómában élve jól láthatod, mennyire más Európában a halottakra való emlékezés kultúrája, mint Latin-Amerikában. Mit tapasztalsz, mik a legfőbb különbségek, és találkoztál-e hasonlóságokkal a szokásokban?
Nyilvánvaló kulturális különbségek vannak Latin-Amerika és Európa között. Mexikói szemszögből úgy látom, hogy két szempont játszik fő szerepet a hagyományok alakításában és éltetésében: a kulturális tényező és a média hatása. Mexikóban a Día de Muertos kulturális hagyománya régóta jelen van: a különleges kenyér, az édességek és a díszek – melyeket a Coco című film szépen megidéz. Emellett létezik egy inkább médián keresztül terjedő hagyomány is, amelyet a filmek és a globalizált, amerikai hatások formálnak, és ez a halloween felé mutató trendet hoz magával. A két ünnep között egyértelmű különbség van, még azok számára is, akik mindkettőt ünneplik.
Itt, Európában érdekes módon szinte tabunak számít a halálról beszélni. Mexikóban viszont akár koponyát is festhetsz az arcodra.
Ugyanakkor van közös pont az ünnep liturgikus gondolatában – csak félre kell tennünk a halloween médián keresztül terjedő oldalát. Mindkét ünnep a halottakra való emlékezésről szól. Először november 1-je, mindenszentek napja, amikor azokat ünnepeljük, akik már elnyerték az üdvösséget és a mennybe jutottak. Majd pedig november 2-a, a halottak napja, amikor azokra emlékezünk, akik a tisztítótűzben várják, hogy beléphessenek a mennyországba.
Halottak napja tekintetében hiányzik-e valami Mexikóból, vagy épp van-e olyasmi, amit különösen értékelsz itt, az európai hagyományokban?
Nekem nagyon hiányzik az ünnep hangulata – a színek, az ételek, és ahogyan otthon fényképekkel és mindenféle dísszel igyekszünk megidézni az emlékeket.
Ugyanakkor értékelem, hogy Európában – mivel ez az ünnep nem olyan nagy kulturális esemény – azok, akik megünneplik, ezt sokszor keresztényebb módon teszik, az emlékezésre helyezve a hangsúlyt, nem pedig a külsőségekre.
Európában a katolikusok közül sokan kifejezetten negatívan tekintenek a halloweenre. Úgy vélik, hogy helytelen a halált ünnepelni, hiszen Krisztus már legyőzte azt. Te hogyan látod ezt, valóban a halál ünnepléséről szól a halloween?
Amikor a halloweenről és a halottak ünnepléséről beszélünk, fontosnak tartom, hogy világosan különválasszuk az egyes ünnepeket. A katolikus egyházban régi hagyománya van mindenszentek előestéjének és a halottakra való emlékezésnek. Különösen a 16–17. században volt ez jelentős, amikor gazdag vizuális kultúra is társult ehhez, ami éles ellentétben állt a protestantizmussal, amely nem fogadta el a szentek tiszteletét és a tisztítótűzről szóló tanítást.
Halloween esetében vannak, akik számára ez az ünnep pusztán egy jelentéktelen popkulturális esemény. Mások viszont különféle rítusokat vagy varázslásokat végeznek, mintha az alkalom több lenne egy egyszerű mulatságnál. Van igazság abban, amikor valaki bírálja a halloweent – még annak világi formájában is – mint a sötétség, illetve a halál – nem keresztény értelemben vett – ünneplését: démonok, boszorkányok, varázslatok világát idézve meg.
A második ünnep, a Día de Muertos, egészen más jellegű. Nem látok semmi problémát az ünneplésében, hiszen Mexikóban ez elsősorban egy családi összejövetel, amikor az elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Felidézzük a nagyszüleink történeteit, azt esszük, amit ők szerettek, és gyakran együtt imádkozzuk a rózsafüzért. Fontos hangsúlyozni, hogy
ez az alkalom nem magát a halált ünnepli, hanem azt a felismerést, hogy a halál nem a vég – hogy Krisztusban reményünk van.
Fotó: H. Juan Pablo Alarcón LC
A hagyomány szerint az otthonokban felállított oltárok három vagy hét szintből álltak, amelyek a földi élettől Krisztus felé tartó lelki utat jelképezték – hasonlóan Dante Isteni színjátékához. A legfelső szinten mindig kereszt állt (vagy legalábbis kellett volna állnia). Sajnos manapság a pogányság új irányzatai hajlamosak félreértelmezni a Día de Muertos-t, és a halál ünnepléseként, sőt, szellemidéző rítusként felfogni. Ilyenkor az ünnep elveszíti kapcsolatát a liturgikus tartalommal, a katolikus hagyománnyal, és torz vallási rituálévá válik, ami nem helyes.
Mit tanít az Egyház a halálról és az elhunytakért mondott imádságról, és hogyan tükröződik mindez ebben az ünnepben?
Az egyház tanítása szerint jó dolog imádkozni az elhunytakért. Ez a lelki irgalmasság egyik cselekedete. Az ünnep során valódi emberekre emlékezünk. Nem csupán imádkozunk az elhunytakért, hanem elővesszük a fényképeiket, látjuk az arcukat, meghallgatjuk a történeteiket. Sőt azokat az ételeket készítjük el, amelyeket szerettek. Ettől válik az emlékezés kézzelfoghatóbbá.
A spanyolok hozták el a katolicizmust Mexikóba, amely idővel szervesen beépült a helyi kultúrába. Ha a halloweenre és a Día de Muertos-ra gondolunk, miben figyelhető meg ez az összefonódás? Mely elemek erednek az őslakos hagyományokból, és mivel gazdagította ezeket a katolikus hit?
A Día de Muertos szokásainak értelmezése nagyon sokféle. Ott van például a híres pan de muerto, vagyis a „halottak kenyere”. Az egyik teória szerint ezt a spanyolok hozták be, mivel az őslakos népek bizonyos területeken elfogyasztották az áldozati szertartások során feláldozott húst – olykor emberáldozatok esetében is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenki kannibál lett volna, de előfordult. A csont formájú díszítéssel készült kenyér tehát ennek az ,,ételnek” mintegy szimbolikus helyettesítője lett.
Emellett ott vannak a cukorkoponyák is, melyek aprólékosan kidolgozott, díszes alkotások. A hagyomány szerint ezeket azért hozták létre, hogy helyettesítsék a valódi koponyákat, amelyek a templomokban voltak elhelyezve.
Mexikóban létezik egyfajta „halálkultúra”. Nem pusztán filozófiai értelemben, hanem egy kulturális hozzáállásként, ahol a halálról nyíltan lehet beszélni, és nem számít tabunak. Más országokban járva feltűnt, hogy a halálról sokkal óvatosabban beszélnek.
Ez a szemlélet valószínűleg őslakos eredetű, de a kereszténység átformálta, és így a halált az Úrral való végső találkozásként értelmezi. A katolicizmus új értelmet és sok színt vitt ebbe az ünnepbe.
Az utóbbi években azonban mindezt egyre inkább elhomályosítja az elvilágiasodott, sőt olykor pogány irányba tolódó értelmezés, ami már nem tükrözi a Día de Muertos eredeti szellemét.
Hogyan szoktad megünnepelni a halloweent és a Día de Muertos-t? Vannak olyan szokások, családi hagyományok, amelyek különösen fontosak számodra?
Nos, a családomban a halloweennek gyakorlatilag semmi jelentősége sincs. Gyerekkorunkban, amikor mindenki házról házra járt édességet gyűjteni, a testvéreim és én szenteknek öltöztünk. Azt mondtuk:
„ez a Día de Muertos, nem halloween” – vagy „Día de Todos los Santos”, vagyis mindenszentek napja.
Édesanyám mindig igyekezett „megszentelni” ezt az időszakot, vagy legalábbis megőrizni a keresztény jelentését. Az is szokás, hogy készítünk egy halotti oltárt, ami igazából nem is oltár, inkább egy imasarok a ház egyik zugában. Ott imádkozzuk a rózsafüzért, gyertyát gyújtunk, elhelyezünk egy fényképet, és beszélgetünk azokról, akik már előttünk járnak. Érdekes, hogy az idő múlásával már nemcsak azoknak az embereknek a képei kerülnek oda, akiket a szüleim ismertek, hanem olyanoké is, akiket mi szerettünk, és most már mi választjuk őket. Édesapám vásárolt cukorkoponyákat, és mindig kérte, hogy írják rájuk a nevünket. Aztán odatette őket az oltárra, az elhunytak képei mellé. Így vált ez a hagyomány megható családi szokássá.
Vannak olyan ételek, díszek vagy szimbólumok ebben az időszakban, amelyek különösen fontos szerepet játszanak az ünneplésben?
Említettem a pan de muertót, ami egy édes kalács naranccsal és cukorral ízesítve. Igazán finom, és nagyon hiányzik. A híres cukorkoponyákat tojásfehérjéből és cukorból formázzák, majd porcukorral, citrommal és élénk színekkel díszítik.
A hagyomány része, hogy olyasmit eszünk, fogyasztunk, ami az elhunyt kedvenc étele, itala, akár dohányterméke volt.
A díszítés színessé, élettel telivé tesz mindent. Általában a cempasúchil nevű virággal díszítünk, ami a halál szimbóluma, élénksárga színe rendkívül feltűnő. Készítünk papel picadót is, azokat a klasszikus, színes, kivágott mintájú papírzászlókat, amelyeket a mennyezetről függesztünk le. Gyakran ábrázolják rajtuk az elhunytakat vagy La Catrinát, a gyönyörűen felöltöztetett női csontvázfigurát. La Catrina nem ijesztő, mindig vidám, örömteli módon jelenítik meg.
Mi a legfőbb célja annak, hogy emlékezünk az elhunytakra? Miért olyan jelentős mindez a hit és a kultúra szempontjából?
A halál a legfontosabb kérdéseket veti fel az életről. Különböző kultúrák más módokon értelmezik ezt a jelenséget. Még egy kívülálló szemszögéből is látszik, hogy a katolikusok milyen módokon tisztelik az elhunytakat. Legalább három módunk van a halottakra való emlékezésre:
- Ha jó emberek voltak, emlékezünk a tetteikre, és próbáljuk követni példájukat, akárcsak a szentek esetében.
- Közbenjárást kérünk tőlük imádság révén.
- Ha még nem jutottak el a mennybe, imádkozunk azért, hogy hamarosan találkozhassanak Istennel.
Összefoglalva, milyen személyes üzenetet közvetítenek ezek az ünnepek?
Bár a halloween az elvilágiasodott formájában számomra semmit sem jelent – én nem ünneplem –, látom, hogy mások ünneplik, és azt gondolom: rendben, ha valaki így élvezi, ez lehet egy teljesen szekuláris, szórakoztató esemény. Természetesen ügyelni kell arra, hogy ne keverjük össze démoni rítusokkal. Amíg ezt el tudjuk különíteni, nincs problémám.
A Día de Muertos azonban mélyen nosztalgikus ünnep számomra. Emlékszem az országomra, a családi összejövetelekre, a bulikra, az illatokra, a pan de muerto kóstolására forró csokoládéval, és arra, hogy együtt imádkozunk, miközben a dédnagyszüleim és más, már elhunyt ismerőseink képeire nézünk.
Amikor meglátogatjuk a temetőt, és látjuk, mennyire tele van és milyen életteli teli, az erőteljes üzenetet hordoz magában: a halál nem a vég.
hirdetés
