Tegnap este a Café Francesco keresztény missziós kávézó podcastbeszélgetésének vendége Székely János püspök atya volt. Megkértük, üzenjen valamit a fiataloknak!
Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök a Mit üzen a Biblia? címmel meghirdetett beszélgetés meghívott vendégeként kedd este a Café Francescoban járt. A püspök atyát, – aki szeptember óta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöki tisztségét is betölti – az esemény után arról kérdeztük, mit üzenne a fiataloknak. Így szólt a lelkesítő, kedves válasz:
“Ez a világ szeretetből van, Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretetéből.
Az Isten örök szülés, örök születés.
Ebből jött létre az egész univerzum, atommagok s elektronok tánca a világban, gyermekarcok, férfi és a nő szerelme. Szeretetre születtünk. Halld meg ezt a hangot, ezt a tiszta dallamot, próbálj ráhangolódni, ebben élni.
Ha az ember rátalál erre az útra, szinte a sejtjei ujjonganak.
Hazatalál. Úgy érzi: otthon vagyok, erre kell mennem. A világ is ettől lenne szép, ha minden ember egyre inkább ezen az ösvényen járna.” – felelte a püspök úr, akinek előadása hatalmas érdeklődés mellett zajlott le, sok fiatalt csalogatott a kávézóba, ami az esemény során zsúfolásig megtelt.
Itt tudod visszahallgatni a podcastbeszélgetést: