A pápaválasztást követően Erdő Péter bíboros a Kardinális csatornának adott interjút, amelyben nemcsak a konklávé lefolyásáról és az új pápa személyéről beszélt, hanem az egyház egységéről, a liturgia központi szerepéről, és a globális kihívásokkal kapcsolatos tanítások jelentőségéről is. A bíboros szerint a konklávé gyors lezárása a bíborosi testület meglepő összhangját mutatta, és úgy véli, hogy XIV. Leó pápa személyében a katolikus egyház egy sokoldalú, a liturgiát komolyan vevő és a világ kihívásaira krisztusi válaszokat kereső vezetőt kapott.
Erdő Péter válaszait egy csokorba gyűjtöttük és teljes egészében leírtuk. Az interjút – amelyet Kuzmányi István állandó diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője készített – a cikk alatt meg is nézhetitek.
“A konklávé nem üzenetet fogalmaz meg, a bíborosi testület fogalmazott meg üzenetet a konklávé előtt. Ez a világ népeihez is szólt, szó volt benne a békéről, a háborús pusztításról érintett övezetekről, ez az állásfoglalás a bíborosok részéről megmutatta, hogy a katolikus egyházban folyamatosság van. Nem egy pápának a személyes véleménye csupán – bár sokszor szívvel-lélekkel és egyéni hangsúlyokkal mondja -, amikor a katolikus egyház állást foglal. Amikor összejön az egész bíborosi testület, akkor is ugyanabba az irányba megy a nyilatkozatoknak a fő csapásiránya.
A konklávé viszont nem erről szólt, mert az magának az Egyháznak keresi a legfőbb pásztorát, aki Krisztus vikáriusaként vezetni fog bennünket. Másodlagos szempont, de nyilván nem mindegy, hogy egy nagyon elhúzódó konklávéról van-e szó – hiszen ebben az esetben például a világsajtó elkezdhet találgatni, hogy biztos nagy ellentétek vannak vagy feszültség alakult ki. Egy rövidebb konklávé azt a jó üzenetet hordozza – nem szándékos üzenetként, hanem a helyzeténél fogva –, hogy viszonylag könnyen konszenzusra tud jutni ez a testület, és a legtávolabbi országokat képviselő bíborosok is sok alapvető kérdésben hasonlóan gondolkodnak. Ez nemcsak a hitnek az alaptételeire vonatkozik, hanem arra is, hogy a mai világban az evangéliumot hogyan kell megélni és továbbadni.
XIV. Leónak az életrajzából sok mindent elő lehet „bányászni” és sok mindennek lehet jelentőséget tulajdonítani. Például, hogy az ágostonosok generálisa volt az nemzetközi tapasztalatot jelent, de vezetett egyházmegyét is Peruban hosszú éveken át, ami egy másfajta – egyházmegyei – lelkipásztori tapasztalatot is mutat. Ezenkívül tudjuk, hogy az Egyesült Államok polgáraként született és ott nevelkedett, később onnan került ki hivatásának teljesítésének keretében Latin-Amerikában, miközben persze Rómában tanulmányokat végzett. Teológiából és kánonjogból is az Angelicumon doktorált José Fernández Castaño atyánál, aki nekem is az egyik kedvenc professzorom volt. Az ő egyházjogi munkássága például abban is kifejeződött, hogy tíz évig bírósági helynök volt egy egyházmegyében: nem csupán szerzetesi -, hanem nagyon sok mindenre kiterjedő egyházmegyei tapasztalata is van. Ez a sokoldalúság egy olyan érték, amelyet sokan megbecsültek.
hirdetésAzt sem szabad elfelejteni, hogy kuriális bíboros, hiszen többen azt mondták, hogy a Kúriának a reformjai, nehézségei olyan embert kívánnak, aki otthon van ezekben az ügyekben. Ezért gondolták sokan, hogy majd a bíboros államtitkár (lehet az új pápa – szerk.) – aki szintén egy nagy áttekintésű ember – , de a Püspöki Dikasztériumnak a prefektusa is a Kúriának egy nagyon fontos tisztségviselője. Nem „külső embert” hoztak be messziről – hiába amerikai, dolgozott Dél-Amerikában – hanem egy kuriális bíborost választott a konklávé.
Így együtt, ez a sokoldalú egyéniség azt hiszem, hogy sok erősséggel rendelkezik.
Harmadszorra láttam felülről a Szent Péter teret, amikor kihirdetik a pápaválasztás eredményét, – illetve egyszer láttam alulról is, amikor II. János Pál pápát megválasztották, ott álltam kint a téren. Mindannyiszor eksztatikus érzés, mindannyiszor ott van a római nép és az ott tanuló és dolgozó egyházi személyek, hívők, katolikusok – a városnak és a világnak adja ilyenkor az első áldását a pápa. Ahány pápa, annyiféle módon lép fel egy ilyen világraszóló helyzetben: emlékszünk II. János Pál pápa felejthetetlen szavaira, hogy „Ne féljetek!”, emlékszünk arra is, hogy XVI. Benedek pápa milyen szépen és finoman szólt az egybegyűltekhez, emlékszünk arra is, hogy Ferenc pápa jó estét kívánt az összejötteknek. Az ő megjelenése azért is sajátos volt, mert másképp volt öltözve, mint az előtte lévő pápák hosszú nemzedékeken át: nevezetesen nem vette fel a vörös mocétumot és a híres pápai stólát, ami Szent Pétert és Pál apostolt ábrázolja. Ő ezt nem tartotta szükségesnek, fehér reverendába lépett ki az erkélyre.
Érdemes azon elgondolkodni, hogy XIV. Leó pápa viszont felvette a vörös mocétumot és a stólát is, ebben jelent meg.
Hallottam olaszoktól, hogy ennek is sokat örültek. Ez nem jelent valamiféle tradicionalizmust, hiszen ma délelőtt koncelebráltunk együtt a Sixtus-kápolnában, ami egy „rendes” Novus Ordo mise volt, amit Magyarországon is bárki megtarthatott volna, aki szépen akar misézni. Azt gondolom, hogy egy liturgiában gondos, de ugyanakkor a néppel a celebrációt együtt érző és együtt ünnepelni tudó pápát kapott az Egyház az ő személyében. Ez fontos dolog, hiszen a liturgia egyházi életünknek – és sokszor a vitáknak is -, sokszor az egyik központi témája.
A Sixtus-kápolnában az új pápa ma szentbeszédet mondott, tehát az evangéliumról beszélt. Nem egy közéleti beszédet tartott, hanem egy bibliai ihletésű üzenete volt, a péteri tisztségnek a felelősségét emelte ki. A tegnapi beszédében is – aki persze kinn ál az erkélyen az elég rosszul hallhatja ilyenkor, a folyosón pedig hiába van kihangosítva, onnan meg nem látni, de értékes fültanúktól tudom – a békének nagy súlyt adott, de nem pusztán a békének, tehát nem politikai beszédet tartott.
Krisztus békéjéről beszélt, a feltámadt Krisztussal hirdeti a békét, Ő is így köszönt a tanítványoknak.
Fontos, hogy egy krisztocentrikus beszédet hallottunk, ugyanakkor kifejezte tiszteletét és háláját Ferenc pápa iránt és a bíborosi testület iránt is. Azt gondolom, hogy megbecsüli a munkatársakat is, akikkel a Kúrián együtt dolgozik, legalábbis ők erről számoltak be. Ezenkívül beszélt angolul is ma a Sixtus-kápolnában – nem csak azért, mert ez az anyanyelve. Ennek a pontifikátusnak van egy globális jellege, mégpedig tudatosan globális. Ferenc pápa azt mondta, hogy ő Róma püspöke – ezt mondta a Szent Péter-bazilika erkélyén az első beszédében. XIV. Leó pápa a névválasztásával üzent nagyon sokat, volt aki meg is kérdezte tőle, hogy miért ezt a nevet választotta. Ő több szemponttal indokolta, elsősorban XIII. Leó pápa iránti tiszteletből:
azt mondta, hogy ő az, aki a munka méltóságát felismerte és teológiailag elmélyítette.
Azonkívül az akkori gyorsan változó kor problémáira a hit alapján hitelesen tudott reagálni – a legtöbb enciklikát ő adta ki, valóban egy korforduló pápája volt. A munkáról XIV. Leó pápának is megvan a véleménye, azt mondja, hogy az emberi méltóságnak egy nagyon fontos része és kifejezője. Ha régen a kizsákmányolás fenyegette az embereket – ami sajnos ma sem tűnt el a Földről -, akkor ma a technikai fejlődés miatt és a mesterséges intelligencia következtében az fenyegeti az embereket, hogy szükségtelenné válnak. Ez lenne a legborzasztóbb dolog, mert az ember méltóságát alázza meg, ha úgy érzi, hogy amit ő legszebbként és legjobbként alkotni akart, az szükségtelen. Itt az emberi méltóság és a munka kapcsolata nagy kérdése korunknak és ebben neki máris tanítása van. Szerintem a nyitóbeszéde ebből a szempontból is jelentős.
Utalt egyébként Nagy Szent Leóra is, mint egyházatyára és olyanra, aki korszakot zár és korszakot nyit: az Attilával való tárgyalásaira külön az erkélyen nem tért ki, de azért tudjuk, hogy a római nép ezt tiszteli Nagy Szent Leóban, csodát is fűz ehhez az eseményhez. Lehet, hogy reálpolitikai kísérő jelenségek is voltak, – például valószínűleg pénzajándékban részesült a hunok nagy fejedelme – ami után úgy érezte, hogy lehet nem érdemes az ostrommal sok időt eltöltenie.
Amikor Magyarországra elkísérte Ferenc pápát, akkor ő még új volt a római tisztségében. Örömmel fedeztem fel, hogy egy kánonjogászról van szó, elbeszélgettünk a közös emlékeinkről a tanulmányaink idejéből – ő pár évvel később tanult itt, mint én. Ő az első pápa, aki nálam fiatalabb (mióta Erdő Péter pápaválasztó bíboros – szerk.), ezen is el-el gondolkozik az ember. II. János Pál pápa még a szüleim és a nagyszüleim nemzedéke közötti korosztályt képviselte, a mostani Szentatya pedig már fiatalabb nálam. Ez nagyon jó jel, mert ezek szerint emberi számítások szerint jó pár évig vezetheti az egyház hajóját. Beszélgettünk már akkor is az egyházjogi kérdésekről, az aktuális ügyeket is kicsit érintettük.
De az akkoriban inkább egy barátkozós beszélgetés volt, nem is lehetett más, hiszen egy első találkozás volt.
Van pápánk – és ez nagy öröm, ahogy a kihirdető bíboros is mondja, „Habemus papam!” XIV. Leó pápa személyében egy eredeti, bátor és harmóniára törekvő pápát kapott az Egyház. Imádkozunk érte, hogy mindig megtalálja a helyes irányt, ahova vezethet bennünket.”
