Megható és fantasztikus történet került nyilvánosságra Ferenc pápáról és egy ifjú párról, akik a legnehezebb időszakban, ismeretlenül fordultak Róma püspökéhez. A levélből egy megrendítő barátság lett, a tanúságtételüknek köszönhetően pedig megismerhetjük a most elhunyt argentin egyházfő egy különleges emberi oldalát.
Oly sok mindent mondtak és írtak Ferenc pápáról az elmúlt napokban. De éppen a legrejtettebb, a gyengéd, diszkrét és atyai gesztusokról szóló történetek árulnak el sokat arról, hogy ki is volt valójában Jorge Mario Bergoglio. Ezek egyike a Szentatyát Giuseppe Russóhoz és Claudiához fűző barátság, melyről Maria Acqua Simi ír a Comunione e Liberazione mozgalom oldalán. Mindketten szicíliaiak – a férfi vegyészmérnök, a hölgy pedig kisegítő tanár -, és az egyetem óta ismerik egymást. Giuseppe – becenevén Peppe -, aki 12 éves korában rákban elvesztette édesanyját, a középiskolában találkozott a Tanuló Ifjúsággal (a Communione e Liberazione mozgalom középiskolai csoportja – szerk.) – „ez volt a válasz a kiáltásomra, ez a társaság segített megérteni, hogy nem csalt meg Isten” -, majd a Comunione e Liberazione mozgalomban folytatta útját. Amikor megismerkedett Claudiával, a lány is elkezdte látogatni a mozgalmat. 2010-ben jegyezték el egymást, és tervezték, hogy összeházasodnak.
Valami borzalmas dolog azonban felborította a terveket. Giuseppe meséli el a történteket: „Az esküvő időpontját 2017. október 7-re tűztük ki, a gyönyörű Assisi Szent Ferenc bazilikában, Palermóban. Néhány hónappal előtte azonban rosszul kezdtem érezni magam, az oldalamban lévő fájdalmat epehólyag-problémának véltem, ami folyamatosan erősödött. Néhány orvos barátom azonnal mozgósította erőit, és decemberben megszületett a diagnózis: veleszületett dilatatív kardiomiopátia”. (Ez a szív izmainak egy olyan betegsége, amikor a kamrák kitágulnak, és így a szív nem képes elegendő vért pumpálni, ami szívelégtelenséghez vezet – szerk.) Sürgősen transzplantációra volt szükség. „Azonban kevés szív áll rendelkezésre Olaszországban. Így várólistára kerültem, és időközben úgy döntöttek, hogy beültetnek egy mesterséges pumpát a bal szívkamra helyettesítésére.”
A helyzet bonyolult és bosszantó volt: a protézis valójában mind belső, mind külső, olyan akkumulátorral rendelkezett, ami még a zuhanyzást is ellehetetlenítette, folyamatosan gyógyszerezni kellett, de az új szívre várva ez volt az egyetlen alternatíva. Az esküvő fel lett függesztve, Claudia azonban Giuseppe mellett maradt, és mélyrehatóan tanulmányozta, hogyan lehet a legjobban ápolni és segíteni őt.
hirdetés„Dühös voltam Istenre, ezért egy transzplantált fiú tanácsára, aki velem volt egy szobában, úgy döntöttem, hogy írok Ferenc pápának.”
Peppe 2017 januárjában küldött levele így kezdődik: „Giuseppe Russo (Peppe) vagyok, szicíliai vegyészmérnök, és 2006 óta vagyok a CL tagja (…) Biztos vagyok az Istenbe vetett hitemben, de nem tudok nem arra gondolni, hogy becsapott engem (…) Szeretném tudni, mit gondolsz erről.”
Meghagyta neki az email címét és a mobilszámát. Nagyszombaton hívást kapott egy ismeretlen számról. A telefon másik végén a Szentatya volt:
elnézést kért, hogy nem hívta fel korábban, elvesztette a levelet, és csak aznap reggel találta meg.
Egy rövid beszélgetés után meghívta a két fiatalt a Vatikánba. Mielőtt azonban letette volna a telefont, finoman emlékeztette a fiút:
„Nézd, még Jézus sem volt megkímélve semmitől.”
„A következő héten, az Isteni Irgalmasság vasárnapján elmentünk hozzá. Azon a napon az evangélium Tamás hitetlenségét idézte fel, és én pontosan ugyanezt éreztem: meg kellett érintenem, látnom kellett ahhoz, hogy higgyek”.
A találkozó három órán keresztül tartott. Claudia eleveníti fel a részleteket: „Bevitt minket egy üres szobába, csak mi hárman voltunk. Mindenféléről beszélgettünk. A fájdalomtól való félelemről, a transzplantációra való várakozásról és a bizonytalanságról, amit a házasságunkkal kapcsolatban is átéltünk, de a tanulmányainkról, a vágyainkról, a CL-hez való tartozásról és arról a nehézségről is, hogy egyes barátaink nem értettek meg minket. Ő mesélt nekünk édesapja haláláról – szívrohamot kapott, miután túl hevesen szurkolt kedvenc csapata futballmérkőzésén –, a nagyanyjától kapott hitről és a pápai életéről. De mindenekelőtt a gesztusai voltak sokatmondóak. Például este 6 órakor Peppének szívgyógyszert kellett bevennie, ezt említettük neki a megbeszélés elején, és ő volt az, aki emlékezett rá!
Mindent megbecsült bennünk. Még a haragot is. Azt mondta, hogy a harag az Istennel való párbeszéd jele, akkor van értelme, ha párbeszédben vagyunk az Úrral.”
A következő évek összes találkozóján és telefonbeszélgetésén Ferenc pápa mindig ilyen volt: figyelmes, gondoskodó, viccelődő. Egy atya. „Ünnepnapokon, de akár véletlenszerűen, esetleg vacsoraidőben is felhívott minket, csak hogy megtudja, hogy vagyunk. Mint egy barát, menetrendek és számítgatások nélkül tartotta velünk a kapcsolatot, megnyugtatott minket a jövőt illetően, és egy 2018. február 11-i telefonhívásban – a Lourdes-i Szűzanya és a Testvériség elismerésének évfordulóján – megmondta, hogy szerinte nem kell megvárni a transzplantációt, hogy összeházasodjunk. Nagy vágyunk volt, hogy férj és feleség legyünk, de a betegség megijesztett minket. Ő végigkísért bennünket ebben, ezért úgy döntöttünk, hogy mindent kockára teszünk, és bízunk benne. Bátorkodtunk megkérni, hogy eskessen össze minket. Ő azonnal válaszolt, találkozót javasolva.”
Ferenc pápa 2018. november 3-án a Vatikánban, barátok és rokonok jelenlétében összeadta őket.
„Mindent ő szervezett meg: felhívott minket, hogy megtudja, milyen virágokat és kórust szeretnénk, hány barátot hívnánk meg, sőt, még arra is vette a fáradságot, hogy elég nagy templomot találjon, mert nevetve bevallottuk neki, hogy a déli és főleg a CL esküvőkön nem lehet 130 vendégnél kevesebb.
Mindenről úgy gondoskodott, mint egy kedves barát. A jeles napon két ajándékkal érkezett hozzánk: egy Madonna gyermekkel ikonnal és egy ajándékkal, amelyet két Buenos Aires-i barátja szeretett volna nekünk adni.”
Az esküvő után a levelezés folytatódott, szorgalmasan, gyakran telefonhívásokkal, emailekkel vagy levelekkel. A két fiatal úgy döntött, hogy akkoriban nem hozzák nyilvánosságra ezt a különleges köteléket, de mindent leírtak. A pápával együtt imádkoztak azért, hogy találjanak egy transzplantációra alkalmas szívet, mert azokban az években két súlyos stroke nehezítette tovább Peppe amúgy is bizonytalan egészségi állapotát.
2020. június 4-én – a koronavírus mozgalmas hónapjaiban – végre megérkezett a szerv. Giuseppe hosszú műtéten esett át, és Ferenc pápa minden nap felhívta Claudiát, hogy híreket kapjon. A rákövetkező év bonyolult volt: az átültetett szív részleges kilökődése komoly próbatétel elé állította a fiatal párt. Ám ami a legjobban elszomorította őket, hogy még nem született gyermekük. Ferenc pápa azonban mindig jelen volt, és minden év júniusában, a transzplantáció évfordulóján találkozott a két fiatallal a Vatikánban. Beszélgettek, gyóntatott, Claudia elmondta neki álmát az anyaságról, Ferenc pápa pedig arra bátorította, hogy imádkozzon Szent Józsefhez és Szent Terézhez.
2024. június 3-án Ferenc pápa a Szent Márta Házban keresztelte meg gyermeküket, Clarissát.
„Akkor láttuk őt utoljára. Mindig arra buzdított minket, hogy ne veszítsük el a reményt, hogy legyen hitünk, és mi követtük őt. Nagyon hiányzik ezekben az órákban, nagyon szomorúak vagyunk. Csakhogy ezúttal már nem arra gondolunk, hogy Isten becsapott volna minket, hanem kíváncsian várjuk, hogyan mutatja meg újra szeretetét. Láttuk már ezt megtörténni az életünkben: Isten először azzal mutatta meg nekünk az utat, hogy fiatalon megismertetett minket a CL-lel, majd pedig azzal az ajándékkal, hogy hihetetlen és különleges barátságot kötöttünk a Pápával. Ez az út ma is folytatódik a családunkkal, Clarissával és a barátainkkal”.
Forrás: Comunione e Liberazione, Maria Acqua Simi
