Dr. Sáry Pál, a Miskolci Egyetem jogi karán tanító professzor a történelem leghíresebb peréről tartott előadást. Megvilágította a Jézus-per hátterében feszülő drámai konfliktust és az evangéliumok által leírt események mögött álló mélyebb összefüggéseket. Milyen elképzelések és célok mozgathatták a szereplőket? Milyen szabályok alapján, milyen jogi keretek között folyt az eljárás? Ezekről is beszélt a professzor a Zarándok YouTube-csatornáján közzétett előadásában.
Jézus pere nagycsütörtökön a szenvedéstörténet nyitánya: az Igazságot elítélik, és megkezdődik a megváltás útja. A per eseményei ma is döntésre hívnak: mellé állunk, vagy elutasítjuk Őt?
„Kajafás, a zsidó főtanács elnökeként feltette Jézusnak a kérdést: te vagy a Messiás, az Isten Fia? Ahhoz, hogy ezt a kérdést jobban megértsük, fontos kitérni a Messiás-eszmére.
Az ókori keleten már korán kialakult egy kép az ideális királyról. A királytól leginkább azt várták el, hogy igazságos legyen, hogy szolgáltasson igazságot népének. A keleti felfogás szerint az igazságszolgáltatás fontos részét képezte a gyengék, a kiszolgáltatott helyzetben lévők védelme. A királyt ezért a szegények, az elesettek pártfogójának tekintették, aki kiszabadítja a gyengéket az erősek markából.
A zsidók eleinte elutasították a királyság államformáját, teokráciát hirdetve, mondván, hogy az ő királyuk maga Jahve, maga az Isten, ezért nekik nincs szükségük földi királyra. Később azonban szükségét látták annak, hogy a többi néphez hasonlóan nekik is legyen földi királyuk, aki kormányozza őket és ítélkezik felettük. A nép ezért királyt kért Sámueltől, aki királlyá kente fel Sault, aki azonban nem volt jó király. Később Dávid került a trónra, aki Saullal ellentétben ideális királynak bizonyult. Igazságot szolgáltatott egész népének, a környező népeket pedig a zsidók adófizetőivé tette és így uralkodása idején a zsidók jólétben éltek. Dávidot fia, Salamon követte a trónon, aki szintén igazságosan ítélkezett, éppen ezért nevezték bölcsnek. A későbbi királyok azonban letértek az igazság útjáról. A zsidók a királyaikat mindig Dávidhoz mérték és reménykedtek abban, hogy lesz még olyan eszményi királyuk, mint amilyen Dávid volt. Ez a várakozás vezetett a Messiás-eszme kialakulásához. A Messiást Dávid fiának nevezték, kifejezve ezáltal azt a reményüket, hogy a Messiás olyan jó király lesz, mint amilyen Dávid volt.
hirdetésA próféták azt jövendölték, hogy az eljövendő Messiás az igazság és a béke királya lesz, aki pártfogásába veszi az elesetteket.
A Messiás-eszme ilyen módon átvette és magába olvasztotta az ősi királyeszme motívumait.
Nézzük Izrael területét Jézus korában! Júdeában van Jeruzsálem, Jézus perének színhelye, Jeruzsálem mellett van Betlehem, ahol Jézus született, Dávid király is ott született. Júdeától délre van Idomea, északra pedig Szamária, és ez a három terület képez majd egy egységet, Júdea provinciát. A római helytartók Szamáriában székeltek egyébként, nem Jeruzsálemben. Szamáriától északra van Galilea, ami nem volt római tartomány. Jézus Galilea Názáret nevű városában nőtt fel, ott töltötte élete nagy részét, és ezért hivatalosan közigazgatási-jogi szempontból názáreti lakosnak minősült. Ennek is lesz jelentősége a perben.
Fotó: YouTube – Zarándok
A politikai háttér is fontos. Jézus születésekor Nagy Heródes volt a zsidók királya. Néhány évvel Jézus születése után azonban Nagy Heródes meghalt, és országát végrendeletében felosztotta fiai között. Arkhelaosz kegyetlen fejedelem volt, visszaélt a hatalmával, ezért a zsidók panaszt tettek ellene Augustus császárnál, aki Kr. u. 6-ban Arkhelaoszt megfosztotta hatalmától és száműzte. A területét pedig provinciává nyilvánította, ahová helytartót küldött. Júdea tehát Szamáriával és Idomeával együtt ekkor vált a Római Birodalom részévé, annak egyik tartományává. Az itt élő zsidók ezzel elvesztették nemzeti függetlenségüket, Róma adófizetőivé váltak és egy idegen helytartó kormányzósága alá kerültek. Ezt a zsidók rendkívül megalázónak érezték.
Ebben a helyzetben felerősödött bennük a Messiás utáni vágyakozás, ami erős politikai színezetet kapott. Úgy gondolták, hogy ha majd eljön a Messiás, ő felszabadítja őket a római uralom alól.
Ekkor fellépett Jézus. Amikor Jézus elkezdte nyilvános működését, a nép érezte, hogy valami különös történik. „Ember így még nem beszélt” – mondták róla. „Úgy tanít, mint akinek hatalma van”. Jézus csodákat művelt, betegeket gyógyított, ördögöket űzött ki megszállottakból és halottakat támasztott fel. Lecsendesítette a vihart, még a szélnek is parancsolt. Egyre többen úgy gondolták, hogy Jézus a Messiás, ő Dávid fia. Ő lesz az ideális király, aki szabadulást hoz Izrael számára és jólétet teremt. Örömhírt hirdetett, meggyógyította a bénákat, kenyeret szaporított és jóllakatta az embereket. Dávid fiának kezdték nevezni. A vakok így könyörögtek hozzá: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, a nép ezt kiáltozta: „Hozsanna Dávid fiának!” Jézus ezt a megszólítást, ezt a Messiásnak járó köszöntést nem utasította vissza. Úgy viselkedett, mint a Messiás. A nép körében egyre nőtt a nyugtalanság, egyre fokozódott az izgalom. „Mi lesz most? Mit fog Jézus tenni? Valóban elhozza a szabadulást és tényleg megváltoztat mindent?”
Ebben a feszült hangulatban összeült a főtanács, a zsidóság legfelsőbb vallási, politikai és bírói testülete. Elkezdtek tanácskozni arról, hogy lehet-e Jézus a Messiás? Alaposan átgondolták a kérdést, és a végén arra az álláspontra jutottak, hogy nem. Jézus nem lehet a Messiás. Jézus ugyanis nem illik a képbe. Nem olyan, mint amilyennek ők a Messiást elképzelik. Jézus nem felel meg azoknak az elvárásoknak, melyeket a Messiással szemben támasztottak.
Hogyan gondolkodhattak a zsidó vezetők? Milyen elvárásaik voltak a Messiással szemben? Először is, a Messiásnak szabadulást kell hoznia a római uralom alól.
Jézus ezzel szemben ellenségszeretetről prédikált.
A rómaiak iránti szeretetre a valódi Messiás biztosan nem biztatott volna, gondolták. A rómaiaknak való alávetettséget az adófizetési kötelezettség fejezte ki a legvilágosabban. Jézustól megkérdezték, hogy fizessenek-e adót a császárnak. Jézus azt válaszolta, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené. Vagyis azt válaszolta, hogy fizessenek továbbra is adót a rómaiak részére. A valódi Messiás biztosan nem mondott volna ilyet – gondolták. Azokat a zsidókat, akik vámosokként együttműködtek a rómaiakkal, és beszedték a vámokat részükre, sokan hazaárulóknak tekintették. Úgy gondolták, hogy a valódi Messiás szóba sem állna ilyen emberekkel. És mit csinált Jézus? Vámosokkal barátkozott. Egy vámost, Lévit, meghívott a tanítványai közé. Léviből lett Máté apostol és evangélista. Egy másik vámossal, Zakeussal pedig együtt ebédelt.
A zsidó vezetők elvárása volt az is, hogy a Messiásnak kell a legpontosabban betartania a mózesi törvényeket, hiszen a zsidókat a mózesi törvény betartása kötötte össze Istennel. Ezért úgy vélték, hogy annál tökéletesebb egy zsidó, minél pontosabban betartja a törvény előírásait. Jézus ezzel szemben számos kérdésben szembefordult a törvény előírásaival. Ilyen volt például a válás kérdése. Míg a mózesi jog szerint nagyon könnyen, egy válólevél megírásával el lehetett válni, Jézus azt mondta, hogy amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza. A mózesi törvény egyik legfontosabb szabálya a szombati nyugalom megtartása volt. És mit tett Jézus? A legtöbb gyógyítást éppen szombaton végezte. „A valódi Messiás biztosan nem zavarta volna meg a szombati nyugalmat a betegek gyógyításával” – gondolták.
Azt is hitték, hogy a Messiás a farizeusokat értékeli majd a legnagyobbra, hiszen ők tartják be a törvényt a legaprólékosabban. Jézus ezzel szemben képmutatóknak nevezte a farizeusokat és azt tanította a népnek, hogy ne kövessék a farizeusok példáját.
„A Messiásnak erkölcsileg tökéletesnek kell lennie. A Messiás éppen ezért biztosan nem fog nyilvános bűnösökkel érintkezni.” Jézus azonban védelmébe vett egy házasságtörő asszonyt, azt mondta, hogy az dobja rá az első követ, aki bűntelen, amikor pedig egyszer egy farizeusnál ebédelt, Jézus megengedte, hogy egy bűnös asszony kenje meg olajjal a lábát. „A valódi Messiás ilyet biztosan nem engedett volna meg.”
Aztán a Messiásnak kell a legbüszkébb nemzeti öntudattal rendelkeznie, hiszen azért jön, hogy Izraelt felemelje. Jézus ezzel szemben erős kritikát fogalmazott meg a választott néppel szemben. A zsidó népet a terméketlen fügefához hasonlította. Egy alkalommal pedig a főpapok és a farizeusok szemébe vágta: „Elveszítitek Isten országát és olyan nép kapja, mely megtermi gyümölcsét”. Jézus korholta a zsidó városok lakóit, amiért azok megátalkodott módon, a körükben véghezvitt csodák ellenére sem hittek benne, és azt állította, hogy ha pogány városokban, Tíruszban, Szidónban vagy akár Szodomában művelt volna hasonló csodákat, az emberek hamuban és szőrzsákban tartottak volna bűnbánatot. A királyi menyegzőről szóló példabeszédében pedig azt állította, hogy a zsidók, akik hivatalosak a menyegzőre, kívül maradnak, a napkeletről, napnyugatról és délről jövő idegenek pedig asztalhoz telepednek Isten országában. Ilyet állítani botrány. Úgy vélték, hogy ilyet a valódi Messiás biztos, hogy soha nem mondana.
És végül a Messiásnak kell Istent a legjobban tisztelnie. Jézus pedig olyan kijelentéseket tett, melyek istenkáromlásnak minősíthetők. Azt mondta, hogy ő és az Atya egy. Ő az Atyában van és az Atya őbenne. Aki őt látja, az látja az Atyát is. Egyszóval ember létére egyenlővé tette magát Istennel. Több bűnösnek is azt mondta, hogy „meg vannak bocsátva bűneid”. Márpedig a bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. „Ezek szerint Jézus Istennek képzeli magát és ezzel megsérti Isten méltóságát” – mondogatták a zsidó vezetők.
Mindezek alapján a főtanács tagjainak többsége úgy látta, hogy Jézus nem lehet a valódi Messiás. S mivel Jézus mégis messiásként viselkedett, úgy vélték, hogy ő csakis ál-messiás, egy hamis Messiás lehet.
A hamis Messiást pedig ki kell végezni, nehogy félrevezesse a népet. Elrendelték tehát Jézus letartóztatását.
A letartóztatással kapcsolatban Júdásnak kettős szerepe volt. Egyrészt elárulta azt, hogy Jézus hová szokott a tanítványaival elvonulni, hol tartóztatható le a nép tudta nélkül, ahol a nép nem kelhet a védelmére. Másrészt a csókjával azonosította Jézust, nehogy mást tartóztassanak le helyette a sötétben.
A másik kérdés, hogy kik hajtották végre a letartóztatást? És itt az a fő kérdés, hogy jelen voltak-e római katonák? Sok festő úgy ábrázolja a képet, hogy római katonák is jelen vannak. Ez az elképzelés János evangéliumán alapszik, azt értelmezik félre. János ugyanis azt írja, hogy egy csapat és annak parancsnoka tartóztatta le Jézust. Egy római légióban azonban 10 zászlóalj volt, 6000 fős volt általában egy római légió, és 600 fősök voltak a zászlóaljak. Jelen lehetett egy római tejes zászlóalj, Jézus letartóztatásakor? Teljesen kizárt. A parancsnokot pedig kiliárkosznak nevezi János görögül, és ez latinul tribunusként szerepel a fordításban. A tribunus megint római katonai tisztség, ezredesnek szokták fordítani – de ott lehetett egy római ezredes? Egyáltalán nem valószínű. Ha római katonák tartóztatták volna le Jézust, akkor a helytartóság börtönébe és nem Annás, majd Kajifás főpap házába hurcolták volna őt. Nyilván azokhoz vitték először, akik parancsot adtak a letartóztatásra. Pilátus nem is tudott Jézus letartóztatásáról. Amikor elé vitték, megkérdezte: „Miért hoztátok elém ezt az embert?” Jézusnak pedig ezt mondta: „Saját néped és a főpapok szolgáltattak ki nekem? Nem én tartóztattalak le, nem nekem van bajom veled.” Ki kell emelnünk Jézusnak azokat a szavait, amiket a letartóztatóinak mondott: „Naphosszat együtt voltam veletek a templomban és tanítottam és nem fogtatok el. Most meg úgy jöttök elfogni kardokkal és dorongokkal, mint egy rablót”. Kik voltak azok, akik naphosszat együtt voltak Jézussal a templomban? Nem római katonák, hanem a zsidó templomőrség tagjai. A templom őrei a parancsnokukkal. Ők voltak azok, akik Jézust letartóztatták.
Jézust először Annás házába vitték. A zsidóság igazi vallási és politikai vezetője az öreg Annás volt, aki 6-tól 17-ig töltötte be a főpapi tisztséget. Jézus perében ő mozgatta a háttérből a szálakat. Először ő akarta Jézust kihallgatni, hogy pontosítsa és kiegészítse az ellene összegyűjtött vádpontokat. A tanításáról és a tanítványairól kérdezte Jézust, Jézus azonban visszautasította a kérdéseket. „Én nyíltan beszéltem az emberek előtt. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam. Titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem” – Jézus tehát megtagadta a vallomástételt. Ezt megtehette, az ősi jogelv szerint senki sem köteles önmaga ellen tanúságot tenni. Az egyik ott álló poroszló erre arcul ütötte Jézust. „Így felelsz a főpapnak?” -förmedt rá. A poroszló ezzel súlyos jogsértést követett el, hiszen a törvény tiltotta a gyanúsítottak, illetve a vádlottak bántalmazását. E jogsértést Jézus sem hagyta szó nélkül. „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?” – kérdezte. Ezek után Annás belátta, hogy felesleges folytatni Jézus kihallgatását, parancsot adott, hogy vigyék a foglyot Kajifás házába.
A zsidó főtanács Kajifás főpap palotájában ült össze. Kajifás volt az elnöke, aki 18-tól 36-ig volt főpap. A főtanácsnak elvileg 70 tagja volt, tagjai közé tartoztak a volt főpapok, a héberül tudó írástudók és a jogászi munkát végző farizeusok. A mózesi törvények szerint senkit sem lehetett halálra ítélni terhelő tanúvallomások nélkül. Az evangéliumok szerint sok tanú tett vallomást Jézus ellen.
A zsidó jog szerint egy tanú nem tanú, vagyis több tanú vallomásra volt szükség az ítélet meghozatalához.
Többen azt állították, hogy Jézus kijelentette: „Le tudom rontani Isten templomát és három nap alatt felépítem azt”. Jézus valóban mondott valami hasonlót, de ő azt a saját testéről mondta. Ha azt lerombolják, ő három nap alatt újra felépíti. A hamis tanúk Jézus szavait kissé átfogalmazva azt állították, hogy Jézus a jeruzsálemi templomot le akarja rombolni, vagyis kifejezésre juttatta, hogy „nem tiszteli Isten templomát”. Aki a templomot nem tiszteli, Istent sem tiszteli. S aki ezt kifejezésre juttatja, az istenkáromló. A külön-külön kihallgatott tanúk vallomása azonban nem egyezett. A zsidó jog szerint a tanúvallomásokat csak akkor lehetett figyelembe venni, ha azok minden apró részletben megegyeztek.
Kajifás ezek után megpróbálta Jézust vallomásra bírni, és megkérdezte: „te vagy-e a Messiás, az Áldott fia?”
Ha Jézus erre nemmel felelt volna vagy egyáltalán nem válaszolt volna, nem lehetett volna elítélni, el kellett volna engedni.
De Jézus igennel válaszolt. Azt felelte: „Én vagyok.”
A teljes előadást Jézus peréről itt megnézheted:
