„Szeresd felebarátodat, mint magadat!” – parancsolta Isten Izráelnek Mózes prófétai szava által. Jézus is ugyanezt nevezte a második nagy parancsolatnak. De hogyan tegyünk eleget neki, ha nem szeretjük önmagunkat? „Ha nem szeretem magamat, az azt jelenti, hogy alacsonyabb mércét kell megütnöm a felebaráti szeretetben?” Lehet, hogy inkább ezt a kérdést kellene feltennünk magunknak: „Hogyan szeressek másokat, ha úgy gondolom, nincs bennem semmi értékes?”
Nem minden keresztényt érint ez a probléma, de némelyeket igen. Viszont még ha te magad nem is vagy érintett, a válaszok mindenki számára hasznosnak bizonyulhatnak.
Sokáig gondolkoztam a fenti kérdésen, és végül két válasz született bennem. Az egyik válasz közvetlen, amely nem igazán ér el a probléma gyökeréig, a másik pedig közvetett, amely – véleményem szerint – megragadja a lényeget. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a kérdést lelkipásztori és teológiai, nem pedig pszichológiai szempontból járom körbe. Egy pszichológus másfelől is megközelítheti a témát.
Először is nézzük a közvetlen választ. Amikor Isten azt parancsolja, hogy szeressük felebarátunkat, mint magunkat, inkább cselekedetekre gondol, mint érzésekre. Ha cselekedetek szempontjából gondolunk a szeretetre, azt kell látnunk, hogy soha senki nem gyűlölte önmagát. Még azok is, akik bántalmazzák magukat, önmaguk szeretetéből cselekszenek így, hiszen ezzel próbálnak csillapítani valamilyen lelki fájdalmat. Ironikus módon tehát az önbántalmazás is önző. A „szeresd felebarátodat, mint magadat” bibliai parancsa főleg a cselekedeteinkre vonatkozik. Ahelyett, hogy a saját vágyainkra és szükségleteinkre összpontosítanánk, Isten azt szeretné, hogy mások vágyaira és szükségleteire figyeljünk. Ez a Törvény lényege, amely mindannyiunkra ugyanúgy vonatkozik, önképtől függetlenül.
Ha azonban valaha is küzdöttél ezzel a problémával, valószínűleg tudod, hogy az első válaszom nem igazán ragadja meg a lényeget. A kérdés inkább az önképünkre, valamint arra vonatkozik, hogy miként befolyásolja ez a többi emberrel való kapcsolatunkat. „Ha nem vagyok (elég) értékes, akkor hogyan lehetnék a körülöttem lévők hasznára?”
hirdetésA közvetett válaszom az, hogy vizsgáljuk meg, honnan származik az értékünk.
Az értéked három forrásból származik: a teremtésből, a megváltásból és a megszentelődésből.
Isten a maga képmására teremtett téged, ahogyan minden más embert is. Ez azt jelenti, hogy bár minden ember bűnös, egyszersmind Isten jellemvonásai – mint az erő, az együttérzés vagy az értelem – is felfedezhetők bennük. Az apostoli hitvallás első pontjához írt magyarázatában Luther jól rávilágít a lényegre: „Hiszem, hogy Isten teremtett engem minden teremtménnyel együtt. Ő adta testemet, lelkemet, szememet, fülemet és minden tagomat, értelmemet és minden érzékemet, és ezeket most is fenntartja.”
Azért vagy értékes Isten szemében, mert Ő teremtett téged, a többi ember számára pedig azért, mert Isten kiárasztotta rád a maga jellemvonásait.
Másrészt Isten megváltott téged Fia, Jézus Krisztus vére által. Ez különösen is megmutatja, mennyire értékes vagy az Ő szemében. A pénz értéke személyfüggő; minden azon múlik, hogy mennyit hajlandó az ember fizetni valamiért. Míg valaki hajlandó 5 dollárt adni egy csésze kávéért, addig más talán úgy gondolja, hogy nem éri meg. Ám az ár továbbra is 5 dollár marad, hiszen lesz, aki ki fogja fizetni. Mivel fizetett érted Isten? Jézus vérével. Luther ezt is jól megragadja az apostoli hitvallás második pontjához fűzött magyarázatában: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus […] engem, elveszett és megítélt embert megváltott, minden bűntől, a haláltól és az ördög hatalmából megszabadított, és magáévá tett, nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek…”
Azért vagy értékes Isten szemében, mert a lehető legnagyobb árat fizette érted.
Harmadrészt Isten megszentel téged a Szentlélek munkája által.
Hogy pontosan fogalmazzak, a megszentelődés nem annyira az értéked forrása, mint Isten kijelentése arról, hogy mennyire értékes vagy az Ő számára.
Annyira, hogy a gyermekének hív téged. Ez a megszentelődés első része. A második az, hogy Isten állandóan azon munkálkodik, hogy megújítson téged az Ő képmására. Luther jól leírja ezt – nem fogod kitalálni, hogy hol – az apostoli hitvallás harmadik pontjához írt magyarázatában: „Hiszem, hogy a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentelt meg, és tartott meg az igaz hitben…”
Isten a gyermekének hív téged, és bár ebben az életben továbbra is a bűn terhét fogod cipelni, Ő mégis napról napra azon dolgozik, hogy megújítson téged a saját képmására. Ez sokszor fokozatosan megy végbe, néha fájdalmas is, és mindig nehéz észrevenni, de a Szentlélek akkor is munkálkodik benned. Ez a jó cselekedetekben való növekedésben mutatkozik meg. A növekedés nem változtatja meg az értékességed mértékét Isten előtt, hiszen – hit által – már most olyan értékes vagy a szemében, mint maga Jézus. Ám a jó cselekedetekben való növekedés a felebarátaid javát szolgálja.
Az értékedet nem az határozza meg, hogyan bánnak veled mások, sem az, hogy mit mondanak rólad.
Sokkal inkább az, hogy hogyan bánik veled Isten, és hogy mit mond rólad Ő.
Ő teremtett és váltott meg téged, és a gyermekének hív.
Krisztus békéje legyen mindnyájatokkal,
Dan lelkész
Forrás: Trinity Free Lutheran Church, Kispesti Evangélikus Gyülekezet
Fordította: Mészáros Anna
hirdetés
