Volt hogy a futballszurkolók a nevét skandálták, és az is előfordult, hogy egy mérkőzésen virággal várták a szervezők: Berkesi Judit az egyik legkedveltebb és legszimpatikusabb televíziós sportriporter Magyarországon, aki 2015 óta dolgozik az M4 Sport munkatársaként. Hitéről és magánéletéről ritkán beszél a nyilvánosság előtt, pedig családja – és így az ő élete is – összefonódott a Pozsonyi úti református gyülekezettel. Beszélgetés családi értékekről, hitről, támaszról – valamint arról, hogy mit tanulhat egy édesanya a saját kislányától.
Kevesen tudják még keresztény körökben is, hogy édesapád – Berkesi Gábor – református lelkész. Hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra, milyen volt egy lelkész lányaként felnőni?
Szeretettel teli gyermekkorom volt, amelyhez kezdetektől fogva hozzátartozott a gyülekezeti közösség is: olyannyira, hogy ez alapjában véve meghatározta a mindennapjaimat, az értékrendszeremet és az emberekhez való hozzáállásomat is. A mi életünk összefonódott a Pozsonyi úti gyülekezettel, hiszen a nagyszüleim is ott házasodtak már, a szüleim is és velem együtt minden testvérem is. Büszke vagyok az édesapámra és az egész családomra, arra, hogy milyen hitelesen élik meg a hitüket. Magától értetődő volt számomra, hogy lelkész az édesapám, hiszen ebbe a környezetbe születtem bele, például már egészen kicsiként ott sündörögtünk az ifi alkalmakon. Nekem ez az egész világ nagyon természetes volt, hiszen ez volt az otthonom, így azok az értékek is maguktól értetődőek számomra, amelyeket a szüleimtől kaptam.
Melyek ezek az értékek?
A hit – mégpedig a töretlen hit! Ez nem is a szüleimnél kezdődött, hiszen a nagyszüleim életében is egy nagyon erős bástya volt. Egy kikezdhetetlen és megkerülhetetlen oszlopa volt az életüknek, pedig az apai nagyapámat a hite miatt még üldözték is, de nem tudták megingatni. Ez egy olyan tartást adott a nagyszüleimnek és a szüleimnek is, amely megkérdőjelezhetetlenné tette számomra is a hit fontosságát.
Ez azt jelenti, hogy nem is nagyon volt olyan időszakod, amikor lázadtál volna?
Nem, ezt nem mondanám. Ugyanakkor nem lázadásnak mondanám ezt, sokkal inkább talán egy olyan időszaknak, amikor megpróbálja az ember saját magát definiálni – akár hitéletileg, akár emberként. Éreztem, hogy a saját magam hitét is meg kell találnom, mindamellett, hogy mindig támaszkodhattam arra a gyermeki hitre, amelyet a szüleimtől kaptam. A „lázadás” szóra visszatérve: az Istenbe vetett hitem soha nem kérdőjeleződött meg.
Miben más ez a saját magad által megtalált és megtapasztalt hit?
Talán abban, hogy elfogadtam, hogy minden esendőségem ellenére is ott van velem Isten. Sokáig nem éreztem és sokszor ma sem érzem magam az abszolút pozitív értelemben vett jó keresztyénnek. Úgy tudtam megtalálni a saját személyes hitemet, hogy elengedtem ezt az önvádat, a megfeleléskényszert és nem a helyes viselkedéssel foglalkozom, hanem a hitem megerősítésével, mert az formálja majd az előbbit is.
Mennyire nehéz beszélni erről a hitről?
Nagyon jó kérdés, nagy nyilvánosság előtt nem szoktam beszélni róla, mert méltatlannak érzem magamat rá. Vajon mennyire vagyok hiteles – saját magam vagy mások számára? Főleg úgy, hogy a családom révén egy gyönyörű példa van előttem – amely egyben természetesen egy magas léc is. Gyarlónak tartom magamat ahhoz, hogy a hitemet példaként állítsam mások elé. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy korábban nem is nagyon került szóba interjúknál – az elmúlt időszakban már előfordul.
A mindennapjaidat mennyire határozza meg?
Ez a fundamentum, az alapzata az életemnek. Egy annyira erős alap, amelybe nem is gondol bele minden nap az ember, de néha rácsodálkozom, hogy az én kis gyarló életemnek milyen nagy támasza a hit. Annyira nehéz lefordítani, szavakba önteni ezt a támaszt, ezeket az értékeket, amelyeket Krisztus állít elénk. Nevezhetjük empátiának, odafigyelésnek vagy tisztességes életnek – valóban ezt szeretném én is megvalósítani.
Ahogy egyre idősebbé válok, úgy van jobban jelen az életemben a halál: ez gyerekként szinte misztikumnak hangzik, ritkán találkozunk vele, de később ez megváltozik. Emlékeztet bennünket arra, hogy a földi életünk egy véges történet. Próbálom a mindennapjaim során tudatosítani magamban, hogy a rohanásokon és a feladatokon túl egy sokkal nagyobb cél van előttünk.
Ez a fajta gondolkodás abban is segít, hogy a népszerűséged ellenére alázatos maradj?
Az ember természetesen örül a felé áradó szeretetnek, hiszen ez egyben visszaigazolás is, hogy követik a munkáját, szeretik amit csinál. Az elismerés mindenkinek jól esik – főleg egy olyan szakmában, ahol nem is könnyű eldönteni, hogy mi a jó és a nem jó – ezt egy pillanatra sem akarom letagadni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a felszínes dolgokat, a csak a külsőségekre összpontosító véleményeket igyekszem kizárni.
Megütötte a fülemet az a gondolat, hogy nem is könnyű eldönteni, hogy a szakmádban mi a jó és a nem jó teljesítmény. Tényleg így gondolod?
Abszolút, persze. Miért, szerinted könnyű megmondani, hogy jó volt-e egy interjú, és ha igen, akkor miért?
Én önmarcangoló típus vagyok, aki azt is rossznak látja, ami nem volt az…
Ugyanez vagyok én is, nagyon ritkán vagyok megelégedve a munkámmal.
Kiknek a véleménye számít neked?
A férjemé és az apukámé mindenképp! Én többek között édesapám miatt lettem sportriporter, mert ő hatalmas sportrajongó: a mai napig minden egyes fontos sporteseményt megnéz – főleg, ha magyar érdekeltségű. Magyartanár Anyukámról se felejtkezzünk el, aki sokat segített a szép, helyes beszéd elsajátításában. Ugyanakkor minden kommentet próbálok elkerülni, nagyon rosszul tudnak érinteni: néha korábban belefutottam néhányba, amelyek teljesen felszínesek és rosszindulatúak voltak. Az építő jellegű kritika nagyon ritka – pedig komoly szüksége van rá az embernek.
Immáron egy éve született meg a kislányotok – ezúttal is gratulálunk hozzá! Mennyire változott meg az életed – és az életről való gondolkodásod?
Eggyel nőtt a tét, hogy hogyan élünk: itt van egy pici élet, akinek mondhatok sok mindent, de leginkább az életünk lesz neki a példa. És ez ugyanígy van a hittel is, fontos lesz, hogy mit lát a mi hitünkből – ez óriási hatással lesz az ő hitéletére is majd! Áthelyeződnek a súlypontok az életben, most már nem rágódok annyira egy-egy interjún, egy rosszul sikerült félmondaton.
⚽️🏟🥰
Közzétette: Berkesi Judit – 2019. október 18., péntek
Mert most már ott van egy gyermek, aki vár engem otthon, aki ugyanúgy fog engem várni, hogyha valami nem sikerül tökéletesen.
Hatalmas csoda a gyermek érkezése, és milyen érdekes, hogy az orvostudomány egyre több dolgot tud, de a baba születésének pontos időpontját nem tudják előre megmondani.
Mert ez is egy olyan csoda, amelyet nem érthetünk.
Lenyűgöz a gyermekem akarása, ahogy fejlődni és tanulni akar, ahogyan ez belénk van kódolva. Ahogy a kudarcok után fel tud állni és újrapróbálkozik: akkor is, ha korábban 25 ezerszer már elbukott. Ez egy töretlen hit az ő részéről, hogy meg fogja tudni csinálni. A gyermeki szeretet is ámulatba tud ejteni, ahogyan nyitottan és önzetlenül, tiszta szívből tud szeretni. Nem véletlenül hozza Jézus is példaként a gyermekeket: rengeteget tanulhatunk tőlük!
Már két hónapja visszatértél az M4 Sport képernyőjére, mennyire nehéz tartani az egyensúlyt?
Egyelőre kimondottan élvezem, de az is igaz, hogy ehhez nagyban hozzájárul ez a fajta munka, ahol helye van a fokozatosságnak. Ami eddig hátrány volt, az most előny lett: hétvégente dolgozom, amikor több segítséget kapok a családtól. Keresni kell az egyensúlyt, de úgy érzem, hogy sikerült megtalálnom: szeretem a munkámat, de ha azt éreztem volna, hogy ez rossz a picinek, akkor rögtön változtattam volna.
Ehhez az élethez viszont elengedhetetlen egy olyan férj, akire támaszkodhatsz…
Egyértelműen, nagyon fontos ez a támasz, rengeteget kapok tőle – annak ellenére, hogy sokat dolgozik. Soha nem éreztem azt, hogy bármiben is hiányunk lenne, minden döntésemet vele megbeszélve hoztam meg. Megerősít a nehezebb pillanataimban is, lelket önt belém amikor úgy érzem, hogy valami nem úgy sikerült. Fontos számára a család, ő volt az első (férfi) az életemben, aki azt mondta nekem, hogy fantasztikus családból érkezem. Hálás vagyok érte, de ugyanúgy a két nővéreimért is, akikre nagyon felnézek! Egyiküknek négy gyermeke van, most tért vissza tanítani, míg a másik testvérem háromgyermekes anyuka és emellett kutató geológus. Mindig is felnéztem rájuk és arra a fantasztikus teljesítményre, amit elértek az életükben: a szorgalmuk és a viselkedésük mindig példaként szolgált előttem.
A hit nagyon fontos szerepet kapott ebben a beszélgetésben, ezért zárásként kanyarodjunk rá vissza. Van kedvenc bibliai idézeted vagy történeted?
Nagyon sok van, időszakosan ez változik, hiszen az ember különböző élethelyzetekben különböző igeszakaszokba kapaszkodik. Nálunk van egy olyan családi hagyomány, hogy az újszülött baba kap egy táblát, amelyen egy bibliai idézet van, a kislányomén pedig ez állt: „Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért.” (II. Korinthus 9:15.)
A másik idézet, amely mostanában gyakran eszembe jut: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Máté 6:33) Először Isten országát kell keresnünk, minden más csak utána jön – ez a gondolat nagyon segít nekem abban, hogy hova helyezzem a hangsúlyokat életemben.
Martí Zoltán
Fotó: Hegedüs Márton
1 Komment
“milyen volt egy lelkész lányaként felnőni” Az istenkép alakítása egy gyermeknek a szülő és a lelkész feladata. Ez egy személyben lehet átok és szerencse is.
“minden esendőségem ellenére is ott van velem Isten” Isten helyzetére a jelen van jobb kifejezés de így sem rossz.
“elengedtem ezt az önvádat, a megfeleléskényszert” Pár napja olvastam itt:”Legyen szigorúan betervezve minden napra az Istennel töltött időd!” Na ez a megfeleléskényszer,ezt engedte el.Egyik cikkben ez,a másikban az.Ez azt jelenti,hogy az elgondolás nem tiszta.
“Gyarlónak tartom magamat ahhoz, hogy a hitemet példaként állítsam mások elé.” Ccc,ejnye. Minden példa elmesél valamit,ebből a szempontból tehát nincs rossz példa.
“az én kis gyarló életemnek milyen nagy támasza a hit.” Érdekesen értékeli önmagát,inkább negatívan,mint pozitívan,ez rossz.
“Én önmarcangoló típus vagyok” Ideje lenne dolgozni önmagadon (kedves Zoltán). Sem magunk sem mások marcangolása nem helyes. Itt mélyen húzódik valami.
“nagyon ritkán vagyok megelégedve a munkámmal” Ez szomorú. Az elégedettség fontos,pláne önmagunkkal szemben. Igaz,hatalmas bölcsesség kell egyensúlyban tartani a realitást magunkkal szemben.
“Az építő jellegű kritika nagyon ritka – pedig komoly szüksége van rá az embernek.” Remélem érzed,hogy én nem vádolok hanem igyekszem építeni a dolgaid,ha nem hiszed,olvass vissza.
“fontos lesz, hogy mit lát a mi hitünkből – ez óriási hatással lesz az ő hitéletére is” Aki ennek tudatában van,már jó irányba indult,ez a kezdet.
“a kudarcok után fel tud állni és újrapróbálkozik: akkor is, ha korábban 25 ezerszer már elbukott.” Erre célzott Jézus,többek között. De vedd észre,hogy a gyermek hite önmagában van elsősorban,na ezt a hitet,ahogyan növünk,egyre jobban áthárítjuk másra.Megjelennek az ördögök és a felesleges dolgok Istennel kapcsolatban.
“Keressétek először Isten országát és az ő igazságát” Isten igazságát nem tudjuk megérteni.A probléma az,ha kivetítjük rá a mi igazságunkat,márpedig legtöbbször ez történik. Durva példa a keresztes háború. Ott Isten nevében gyilkoltuk az arabokat,mert akkor valakik,azt nevezték Isten igazságának. Jobb ha ezt a gondolatot nem használjuk. Tetszett a cikk.