2026.10.14.

A pápa testvére is rákkal küzd, édesanyjuk halálát a betegség okozta

A pápa családjában sajnos már előfordult daganatos megbetegedés: édesanyja rákban hunyt el, bátyját jelenleg is kezelik. Friss hírek a pápa első kórházban töltött éjszakájáról.

Ahogy arról a 777-en is számot adtunk, XIV. Leó pápa kedden műtéten esett át, amelynek során eltávolítottak egy rosszindulatú elváltozást a tüdejéből. Erről maguk, a Szentatyát műtű orvosok tájékoztatták a híveket egy közleményben, melyet a Vatikáni Sajtóiroda tett közzé.

Leó pápát elődeihez hasonlóan a római Gemelli Kórházban látják el, ahol kedden kora délután százak várták érkezését buzdítva őt, hogy vészelje át ezt a nehézséget. 18 órától pedig ahogy a kórház kápolnájában is, úgy világszerte rózsafüzért mondtak a Szentatya gyógyulásért.

A beavatkozás sikeres volt, a tegnapi műtét során a pápa jobb tüdejének alsó lebenyét távolították el, majd a szövettani vizsgálat megerősítette egy korábbi eredményét: tüdő-adenokarcinómát állapított meg, melynek értelmében a pápa tüdejéből rosszindulatú daganatot távolítottak el.

Az Amerikai Tüdőrák Alapítvány (Lung Cancer Foundation of America) adatai szerint a tüdő adenokarcinómája a tüdőrák leggyakoribb formája az Egyesült Államokban,

az összes tüdőrákos eset 40%-át teszi ki.

Az orvosok sikeresnek minősítették a pápa műtétjét, amely körülbelül 90 percig tartott. Leó pápa a szokásos módon magához tért és egy rövid megfigyelési időszakot követően visszatért a kórház tizedik emeletén található szobájába.

Öröklött betegség?

A 71 éves Leó pápa viszonylag fiatalnak számít a pápák között, és fizikailag továbbra is aktív. Hetente sportol, rendszeresen teniszezik személyi titkárával, valamint szívesen lovagol a pápai nyári rezidencián, Castel Gandolfóban.

A tüdőrák egyik okaként a dohányzást tartják számon, de a pápáról nem tudni, hogy dohányozna. Ellenben a családjában már előfordult rákos megbetegedés.

A Vatikán bejelentése szerint XIV. Leó pápa bátyja, a Floridában élő Louis jelenleg egy daganatos betegség miatt kórházi kezelés alatt áll. Továbbá a pápa édesanyja, Mildred szintén rákban hunyt el 1990-ben, 77 éves korában.

Ezt igazolják az akkor még Robert Prevostként írt levelei, ugyanis 1984-ben, amikor a későbbi pápa Rómában élt, több barátjával is a következőket osztotta meg:

„Édesanyám továbbra is kemoterápiás kezeléseken vesz részt. Kemény asszony, és jól viseli az egészet, ami valamelyest megkönnyíti számomra a helyzetet, hiszen olyan messze vagyok Chicagótól.”

A pápa a következő napokra minden nyilvános programját lemondta október 20-ig. A Vatikán egyelőre nem jelentett be további kezeléseket.

Hogy van most a pápa?

Ma reggel a Szentszéki Sajtóiroda közölte: XIV. Leó pápa nyugodtan töltötte első éjszakáját a Gemelli-kórházban:

„a pápa éjszakája nyugodtan telt. A mai nap folyamán később további tájékoztatást adunk”.

Matteo Brunitol, a Szentszék Sajtóirodája igazgatójától pedig megtudhattuk, hogy „a műtétet követően Leó pápa vacsorát kért, és az estét titkárai, valamint a Vatikán más munkatársainak társaságában töltötte.”

A korábban bejelentett, egyhetes kórházi tartózkodás időtartamával kapcsolatban nem közöltek változást.

Forrás: npr.org, Vatican News

Hírek
hirdetés