Egy káprázatos ezüstérem és egy nagyszerű interjú: Vindics-Tóth Lili Anna kihozta a maximumot az atlétika Európa-bajnokságból
Egyszerre felemelő, megható és elgondolkodtató interjút adott az M4 Sportnak élete legnagyobb sikerét követően Vindics-Tóth Lili Anna, aki a birminghami atlétika Európa-bajnokságon maratonon szerzett ezüstérmet. A futását követő riportban a pályafutása mindössze harmadik maratonját teljesítő futó hol a sírással küszködött, hol hatalmas mosollyal az arcán beszélt – az erőt adó hitéről és egy különleges idézetről.
„Elképesztően boldog vagyok, azt gondolom, hogy erre senki nem számított két embert leszámítva: az edzőt és a férjemet. Másfél éve edzek az edzőmmel, ő javasolta, hogy menjek maratonra és próbáljam meg, ez volt mindössze a harmadik. Remélem most meg tudtam mutatni, hogy mire vagyok képes. Egész gyermekkorom óta akadályfutásban ott voltam a világversenyeken, nyertem érmeket, még mezei futásban is. Nagyon büszke vagyok, hogy el mertem indulni ezen az új úton, ami oda vezetett, hogy Európa legjobbjai közé értem. Ebbe nagyon kevesen hittek, kevés bizalmat kaptam rá és most bebizonyítottam, hogy volt értelme. Hálás vagyok a férjemnek, Balázsnak, aki az első pillanattól kezdve támogatott, nagyon sok anyagi forrást is beletett ebbe.”
Az evangélikus futó minden verseny előtt választ egy idézetet, amely inspirálja futás közben. A mostani maraton előtt a szintén mélyen hívő Balczó András egyik legendás mondatát választotta:
„Minden maratomon előtt választok magamnak egy idézetet, vallásos emberként úgy érzem kell számomra egy idézet. Mára azt választottam, hogy „az örömmel végzett futás a test imája – (Balczó András gondolata – szerk). Nekem a futás akkora örömöt ad és annyira szeretem csinálni – a vége az persze fáj, amikor mindent kiad magából, akkor az nem annyira kellemes -, hálás vagyok hogy csinálhatom. Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom, hogy kezdjen el futni, találja meg benne a szépséget, teljesen mindegy, hogy ki milyen célt tűz ki maga elé. Valaki egy kilométert szeretne futni, más pedig százat – valaki pedig versenyezni szeretne. Elképesztően jó sport és csodálatos ezt űzni.”
Vindics-Tóth hatalmas mosollyal az arcán azzal zárta az interjút, hogy ezt a sikert igazán érdemes megünnepelni:
„Ezt most nagyon meg kell ünnepelni. Amikor olyan célokat fogalmaztam meg, hogy a pályafutásom során miket szeretnék elérni futóként, akkor az egyik az volt, hogy Európa-bajnokságon érmes lehessek, és ez most sikerült. Nem lehet elmenni ezen pillanatok mellett, ez lehet az életben egyszer adatik meg. Úgy éreztem, hogy most vagy soha!”
2023-ban a közmédia „Isten kezében” című műsorában már korábban beszélt a hitről az immáron ezüstérmes maratonfutó:
A sportban a hit nagyon fontos. Az élet sem úgy működik, hogy megyek és minden sikerül. De a jó Isten a tenyerére írja a nevünket és ebbe mindig tudok kapaszkodni, amikor jó és dolgok történnek velem. Igazából mindig jó helyen vagyok! – fogalmazott Vindics-Tóth Lili Anna.
Szívből gratulálunk az ezüstéremhez és nagyszerű nyilatkozathoz!
A teljes interjút itt lehet megtekinteni.








