2026.02.21.

Kórházban ápolják Erdő Péter bíborost – sajtóhír

Kórházban ápolják sajtóhírek szerint Erdő Péter bíborost, a hírről semmilyen hivatalos közlemény nem jelent még meg.

Meg nem erősített sajtóhírek szerint több sürgős műtéti beavatkozáson esett át Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke. Pénteken a Kontroll Facebook-oldalán szivárogtattak ki – etikusnak semmiképpen nem mondható módon – egy olyan belső levelet, amelyet a bíboros írt az egyházmegye papjai részére. Ebben többek között imáiról biztosítja a paptestvéreit és ő maga is imát kér gyógyulásáért.

hirdetés

A 24.hu szombati cikke már belső forrásokra hivatkozva állítja, hogy több műtéten is átesett Erdő Péter, aki azonban nincsen életveszélyes állapotban. A hírt egyelőre semmilyen egyházi forrás nyilvánosan nem erősítette meg, azaz sem az egyházmegye, sem pedig az MKPK nem adott ki közleményt, illetve a Magyar Kurír egyházi fenntartású hírportál sem számolt be róla.

A 777 kérdéseket küldött Zsuffa Tündének, az Esztergom Budapesti Főegyházmegye sajtószóvívőjének, a válaszokkal frissítjük majd cikkünket.

Frissítés: Az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta a bíboros levelét, amit változtatás nélkül közlünk:

Erdő Péter bíboros atya levelét és kérését adjuk közre:
„Kedves Testvérek!
Az elmúlt napokban váratlanul műtétet kellett végezni rajtam. Hálával és elismeréssel tartozom a sebészek és munkatársaik kiváló helytállásáért. Nagyböjt idején, különösen imádkozom az Egyházmegye papságáért, valamint az egész hívő közösségért, és kérem a magam számára is imáikat. Fájdalmaimat felajánlom papi hivatásokért. Bízom benne, hogy a gyógyulás után újult erővel térek vissza a szolgálatba.”
Szűz Mária betegek gyógyítója – könyörögj érette!
Szent Péter apostol – könyörögj érette!

Imáinkban hordozzuk Erdő Péter bíboros urat, mielőbbi jobbulást kívánunk!

Borítókép: Budapest, 2023. április 6. Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek olajszentelési szentmisét celebrál nagycsütörtökön a budapesti Szent István-bazilikában 2023. április 6-án. MTI/Kovács Attila Fotó: MTI/Kovács Attila
Hírek
hirdetés