Az Egyesült Államok különleges erőinek csapata szombat hajnalban elrabolta Nicolás Maduro venezuelai elnököt Caracasból, akit többek között kábítószer-kereskedelem miatt fognak bíróság elé állítani. Arról, hogy a venezuelai katolikusokat hogyan érinti a rendkívüli helyzet, és mit várnak az egyházellenes vezető leváltásától, Raquel Muñoz venezuelai fiatallal beszélgettem, akit a tavalyi szent év alkalmából Rómában megrendezésre kerülő In Altum programon volt szerencsém megismerni. Az interjúval nem állásfoglalás a célunk, hanem bemutatni, hogy egy venezuelai fiatal hívő hogyan gondolkodik hazája helyzetéről.
A napokban a nemzetközi közösség figyelmének középpontjába került Venezuela. Mi zajlik jelenleg az országban?
Az elmúlt napok eseményei valóban történelmi jelentőségűek, hiszen Maduro vezetése alatt Venezuela a nemzetközi bűnözés egyik központjává vált, és az Egyesült Államok úgy lépett közbe, ahogy más országok nem voltak képesek. Kardinális fordulóponthoz érkeztünk.Az elnök kivonását követően Delcy Rodríguez, Maduro eddigi alelnöke tette le az esküt ideiglenes elnökként. Jelenleg ő gyakorolja az elnöki hatásköröket, miközben Venezuela belép ebbe az átmeneti időszakba.
Rodríguez ellenőrzése alatt tartja az állami intézményeket, ami lehetővé teszi számára, hogy komoly befolyást gyakoroljon a rezsim megmaradt kormányzati szereplőire. Felhatalmazása van arra is, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen külső szereplőkkel, például az Egyesült Államokkal, és szabadon bocsássa azokat a politikai foglyokat, akiket tisztességes eljárás nélkül zártak börtönbe.
hirdetésMindez azt a reményt ébreszti, hogy Venezuela egy demokratikus megújuláshoz vezető fordulóponthoz érkezett – még akkor is, ha az előttünk álló út továbbra is bizonytalan.
Hogyan reagál a fejleményekre a társadalom, milyen most a közhangulat Venezuelában?
Jelenleg a félelem, a döbbenet és az óvatos remény sajátos keveréke jellemzi a közhangulatot. A legtöbben visszafogottak és csendesek, kerülik a nyilvános ünneplést a bizonytalanság, a fegyveres csoportok jelenléte és az esetleges megtorlástól való félelem miatt. Ugyanakkor egyfajta kimondatlan megkönnyebbülés is érzékelhető, mivel Maduro eltávolítását a hosszú évek elnyomása, korrupciója és válságai után régóta várt törésként éli meg a venezuelaiak jelentős része.
Van remény, de ez az állapot törékeny: a legtöbben kézzelfogható lépésekre – például a politikai foglyok szabadon bocsátására és a választásokhoz vezető világos menetrendre – várnak, mielőtt valóban elhinnék, hogy lehetséges a valódi változás.
A nagymamám csak gyógyszert kiváltani megy ki a patikába és a legszükségesebb teendőket elintézni. Egyébként az utcákon alig van autó, és az üzletek is vonakodnak kinyitni.
Nincsenek olyan nagy ünneplések, ahogyan a korábbi években voltak, például 2017-ben, amikor megszerezte az ellenzék a többséget a Nemzetgyűlésben, amelyet később a kormány „illegitimnek” nevezett.
Fotó: Raquel Muñoz
Milyen volt a Maduro-rezsim hozzáállása az egyházhoz, hogyan viszonyult a kormány az egyházi személyekhez?
Feszült és gyakran ellenséges volt a Maduro-kormány viszonyulása a katolikus egyházhoz.
Az egyházi vezetőket, akik felszólaltak az emberi jogi visszaélések, a politikai elnyomás és a humanitárius válság ellen nyilvánosan meghurcolták.
Gyanakodva viszonyultak a klerikusokhoz, időnként megfigyelés alá helyezték vagy nyomásgyakorlásnak tették ki őket a rezsimet illető erkölcsi kritikájuk miatt. A kormány igyekezett aláásni az egyházi tekintélyt azáltal, hogy előtérbe helyezett más vallási irányzatokat. A politikailag hűségesnek tartott szereplőket a rezsim bevonta és támogatta, bizonyos evangélikus közösségek a politikai kapcsolatok révén jutottak állami forrásokhoz. Ezek a folyamatok olyan környezetet teremtettek, amelyben az egyház ugyan prédikálhatott, de azzal a kockázattal, hogy az állam az ellenzék részének tekintheti.
A megtorlástól való félelem beárnyékolta az egyház tevékenységét.
Katolikus szempontból milyen változásokra számítasz? Számodra milyen jelentőséget hordoz magában ez a történelmi esemény?
Fiatal katolikusként nekem ez a pillanat reményt jelent – de egyben felelősséget is.
A reményem nem csupán a vezetés megváltozására irányul, hanem egy olyan Venezuelára is, melyet már nem oszt meg a félelem, az ideológia vagy az ellenségeskedés. Olyan társadalmat remélek, ahol lehetséges a megbékélés, ahol az igazságosság nem válik bosszúvá, és ahol az igazság feltárása gyógyuláshoz vezet. Fiatal szakemberként igazi lehetőségekre vágyom: arra, hogy tisztességgel dolgozhassak, jövőt építhessek anélkül, hogy el kellene hagynom az országot, és hogy a tehetségemmel hozzájárulhassak olyan intézmények újjáépítéséhez, amelyek valóban a népet szolgálják.
Azt várom – azért imádkozom –, hogy ez a változás az emberi méltóságra, az élet tiszteletére és a lelkiismereti szabadságra alapuljon. Remélem, hogy a politikai foglyokat szabadon engedik, hogy a családok újra egyesülhetnek, és hogy a fiatalok visszanyerik a bizalmukat abban, hogy erőfeszítésük és tanulmányaik valóban számítanak.
Ez a pillanat arra hív minket, különösen a fiatalabb generációt, hogy a béke építői – ne csupán szemlélői – legyünk, akiket a hit, a bátorság és a közjó iránti elkötelezettség vezet.
hirdetés
