„A szorongásból való fellélegzés csak Krisztusban van” – Steinbach József református püspök

Halott Pénzt, Platon Karataevet és Bagossy Brothers Companyt hallgatott a Csillagpont előtt Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Szerinte el kell felejteni a „bezzeg az én időmben” gondolatokat, és a fiatalokat nem kioktatni, hanem meghallgatni, megérteni és nagyon szeretni kell. Ha pedig már a bizalmi kapcsolat kiépült, akkor lehet tanácsot adni. Az alapvető kérdések a mai fiatalok életében is ugyanazok, mint régen, de a világ nagyon megváltozott, sokkal több a lehetőség, de a veszély is – vallja a püspök.
A Református.hu interjúját szemlézzük.

Milyen kérdések foglalkoztatták tizenévesen?

Én belenőttem a református egyházba, tehát kisgyerekkorunktól kezdve vittek a szüleim istentiszteletre, és nekem nagyon fontos volt a templomélmény, az istenélmény, a gyülekezetélmény, az énekélmény, az igehirdetés – foszlányok, élmények, de igazából középiskolás koromban volt az a fordulat, amikor ezek a keretek egyszer csak megteltek tartalommal, élettel. Balatonfüreden jártam iskolába 14–18 éves koromban, de Herenden laktunk, és minden nap busszal jártam. Veszprémben át kellett szállni, és hazafelé mindig megálltam a Veszprém megyei könyvtárban, az volt a törzshelyem, és majdnem minden nap velem zártak. Az olvasóteremben egyrészt tanultam másnapra, másrészt pedig kerestem a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek szerintem ma is érdekelnek egy fiatalt: honnan van a világ, honnan vagyok én, hol találom meg az élet értelmét, tartalmát, vagy hogy miért van rossz és szenvedés, és az emberek miért tudnak olyanok lenni egymással, amilyenek? Volt ott egy zeneműtár óriási komolyzenei gyűjteménnyel, akkor még nem lehetett csak úgy ilyesmit elérni, mint ma az interneten, onnan kikértem egy bakelitet, hallgattam Bachot vagy Vivaldit, és közben olvastam a Bibliát, filozófiát, vagy tanultam másnapra. Azt láttam, hogy csodálatos válaszok vannak a filozófiában, a művészetek és a tudományok megannyi ágában, az irodalomban, de az igazi válasz nekem a Bibliában van, ami mélység és magasság egyszerre, és felelet a kérdéseimre.

Elhívást is középiskolás koromban kaptam a lelkészi szolgálatra.

Milyen fiatalemberként képzeljük el?

Ellentétben az öcsémmel, akit nagyon szeretek, és aki szereti élvezni az életet, amivel kamaszkorában rezegtette, talán néha le is verte a lécet, én inkább elvonulni szerettem, ma is inkább zárkózott ember vagyok. Érdekes, hogy egy „alomból” is mennyire különböző emberek kerülhetnek ki… Egyébként csodálkozom is magamon, hogy miként győzöm ezt a sok nyilvánosságot, amivel most a szolgálatom jár, az Isten ad hozzá erőt. Tehát inkább elmélkedő, elmélyedő ember voltam már 14 éves koromtól kezdve, és kevésbé vettem részt bulikon, de persze voltak olyan barátaim, akikkel tudtam beszélgetni. De őket is inkább a könyvtárban találtam meg.

hirdetés

Más dolgok foglalkoztatják ma a fiatalokat, mint az ön fiatalkorában?

Meggyőződésem, hogy az emberlét ugyanazokat az alapkérdéseket termeli ki mindenkor. Szerintem a fiatalokat ma is ugyanazok az alapkérdések foglalkoztatják. Ez látszik is a Csillagpont idei témáján is, ami a szorongás. Az emberlét legnagyobb nyomorúsága a szorongás. Elszakadtunk az „Eredetünktől”, és ezért az életünk Isten nélkül halál felé való lét, mondja Heidegger, aminek része az aggódás, a szorongás. És

ebből a fellélegzés, ebből a megoldás csak a halált legyőző Krisztusban van.

De nyilván ezeket a kérdéseket sokféleképpen fel lehet tenni, és nagyon jó, hogy a fiatalok sokféleképpen fel is teszik ezeket a kérdéseket.

Az alapkérdések tehát ugyanazok, viszont a kontextus, a világ teljesen megváltozott. Egy felgyorsult világ, egy online világ, egy robotikával küzdő világ, annak minden áldásával és kérdésével.

Ez a mostani világ kitermel egy sereg olyan kérdést, amelyek a mi fiatalságunk idején nem voltak kérdések, mert eleve fel sem vetődtek. Én csak megdöbbenek, hogy beütök a Google-ba valamit, és olyan információkat kapok egy pillanat alatt, hogy nincs az a könyvtár, ahol azokat így és azonnal megtalálhatnám. Ez egy óriási áldás. Mi eleve más helyzetben éltük a fiatalságunkat, nem jobb vagy rosszabb helyzetben, hanem más helyzetben. Mi abban az időben, abban a faluban tisztes szegénységben éltünk. Nekünk élmény volt, hogyha hetente egyszer kaptunk nápolyit, vagy hogy évente egyszer elutaztunk a tőlünk 25 kilométerre fekvő Balatonhoz. Ma a lányaim harmincévesen bejárták az egész világot. A mai fiataloknak széles látókörük van, sokkal műveltebbek, mint mi, sokkal több élmény éri őket, sokkal több inger éri őket, angolul alapból tudnak, egy nagy falu lett az egész világ számukra. De ebben van a csapda is, hogy ezt a rengeteg ingert feldolgozni és feltenni a kérdést, hogy ebben a hatalmas dzsumbujban mi az én utam, mi az én feladatom, és mi az, amit figyelembe kell vennem, és mi az, amit lehet, hogy soha nem szabad megnéznem, megtapasztalnom, kipróbálnom.

Fotó: Todoroff Lázár/Református.hu

A mai fiatalok rengeteg ajtót kinyithatnak, de ahogy Joó Sándor fogalmazott az egyik prédikációjában, vannak ajtók, amelyeket hogyha kinyitsz, azokat a fejedben és a szívedben soha többet nem tudod bezárni. Még akkor is, hogyha van bűnbocsánat, ebben a világban következménye van mindennek. Tehát ma sok áldás és sok veszély is vár a fiatalokra. Nekünk még sokkal egyszerűbb volt, és éppen ezért talán a kísértések sem voltak olyan erősek, de hát ugyanakkor a lehetőségek is csak töredékesek voltak. Én egyszerűen nem tudom elfogadni azt 61 évesen sem, amikor valaki a „bezzeg a mi időnkben” szöveggel kicsinyli le a mai fiatalokat. Ezek a fiatalok nagyon is szeretnivalóak, és kell is őket szeretni és imádkozni értük, mert a sok lehetőség sok veszéllyel is jár. És nem csak erre a 3500-4000 hívő fiatalra gondolok, akik lenyűgöző fegyelemmel, szeretettel, hittel és életörömmel jelen vannak a Csillagponton, hanem azokra is, akik még csak keresik Istent, vagy akár azokra, akiknek még semmi közük sincs ehhez az egészhez.

Hogyan „szolgálhatja” a fiatalokat az egyház?

Arra, hogy az egyház hogyan szolgálhatja a fiatalokat, részben válaszoltam: nagyon szeretni kell őket és azokat is, akik nem direkt egyháziak. De ennek az a titka, hogy az egyháznak meg kell tanulnia a mai fiatalok nyelvét. Lelkészeknek, presbitereknek, szolgálóknak, ifjúsági munkásoknak tanulniuk kell, hogy milyen zenét hallgatnak, mit posztolnak, mit olvasnak, mikről beszélgetnek. Én úgy jöttem ide, hogy megnéztem a fő fellépőket, és meghallgattam a Halott Pénz, a Platon Karataev, és a Bagossy Brothers Company összes lemezét. Két helyen voltam idén ballagáson református gimnáziumban, és mindkét helyen énekeltek Halott Pénz dalt, és ha ennek a korosztálynak fontos előadó ez a zenekar, akkor nézzük meg, és próbáltam belehelyezkedni az ő világlátásukba. Amíg én a másik kontextusába nem helyezkedek bele, hanem csak úgy kívülről mondom a magamét, addig az olyan, mintha egy olyan könyvről mondok véleményt, amit nem olvastam. Meg kell ismerni a fiatalokat, megpróbálni érteni, hogy milyen világban élnek, mi okoz nekik élményt, mi gyötri őket. Nem egyből kioktatni kell őket! Velük kapcsolatban nagyon igaz az a bibliai Ige, hogy gyorsnak lenni a hallásra. És nem kell mindjárt kész, direkt válaszokat adni, hanem egyszerűen meg kell őket hallgatni. És ebben a bizalmi viszonyban szólalhat meg egy adott ponton majd az igei tanács is.

Fotó: Todoroff Lázár/Református.hu

A teljes interjút a Református.hu oldalon elolvashatjátok.

hirdetés