Meglepő fordulatként értékelte Robert Prevost pápává választását Gájer László katolikus pap és teológus a HetiVálasz podcast legújabb adásában. A XIV. Leó néven trónra lépő egyházfőről még katolikus körökben is keveset tudtak, ami jól mutatja, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni egy konklávé kimenetele. Gájer szerint az új pápa fellépése Ferenc pápa örökségének továbbvitelét ígéri, ugyanakkor a Jézus Krisztus személye köré rendeződő hitbeli megújulás is erőteljesen kirajzolódik pápaságának kezdeti üzeneteiben. A beszélgetés egy részét szemlézzük, míg a teljes adást a cikk alján nézhetitek/hallgathatjátok meg.
Pápává választották Robert Prevost Ágoston-rendi szerzetest, a Püspöki Kongregáció prefektusát, aki XIV. Leó néven lépett Szent Péter trónjára. Sok megfigyelő, még katolikusok is meglepődtek, amikor Robert Francis Prevost nevét hirdették ki a fehér füst felszállása után. Téged mennyire lepett meg ez a döntés?
Gájer László: Teljesen meglepett, és nekem utána kellett néznem, hogy kiről is van szó. Megmondom őszintén, hogy ha fogadnom kellett volna, én Pietro Parolin vatikáni államtitkárra fogadtam volna. Nyilván szurkoltam szeretetből Erdő Péternek, és esélyesnek tartottam még Matteo Zuppit. Tehát két olaszt tartottam én igazából esélyesnek, a vatikáni államtitkárt, illetve a bolognai érseket, aki az olasz püspöki kar elnöke.
Prevosnak a nevét már hallottam, de csak annyit tudtam, hogy kuriális bíboros, vagyis Rómában él és a Római Kúriának a tagja, semmi többet. Rögtön elkezdtük használni az internetet a bejelentése után, és hát nem sok infót találtunk róla. De azért én arra is emlékszem, hogy a 2013-as konklávén mindenki Angelo Scolát prognosztizálta, az akkori milánói érseket, és Bergoglio érsek, bíboros nyolcadik, tizedik helyen volt ezeken a fogadólistákon. Tehát ezek a találgatások, előrejelzések akkor sem voltak pontosak.
hirdetésAkár a hívő, akár a nem hívő közönség is sokszor az első benyomásait azzal kapcsolatban, hogy milyen egy konklávé belülről, filmekből vagy könyvekből szerzi. Valóban a tradicionalisták és a haladók apokaliptikus összefeszülése, az ezzel kapcsolatos intrikák szövése előzi meg a pápaválasztást? Leó személye kompromisszum lenne?
Szerintem ahhoz nem kell a konklávén ülni, hogy belássuk, hogy ez nagyjából igaz. Azt, hogy a konklávén mi történik, egyikünk sem tudja, csak az, aki ott volt. Ez annak is köszönhető, hogy szigorú pápai titok védi a konklávénak az idejét, és akik ott bent tartózkodtak, nem mondhatnak el semmit arról, ami ott történt. Dolgoztam Erdő Péter mellett személyi titkárként két évig, és ugyan tudtam, hogy erről nem illik kérdezni, de volt, hogy úgy alakult a beszélgetés, hogy indirekt akarva-akaratlanul rákérdeztem bizonyos dolgokra, amik esetleg a konklávén hangoztak el. Jelesül például igaz-e az, hogy 2005-ben Bergoglio bíboros a második volt, Ratzinger bíboros után a konklávén. Erdő Péter bíboros úr mindig úgy válaszolt nekem, hogy az ezen mondatot megelőző mondattól folytatta a kommunikációt. Tehát
még annyit se mondott, hogy erre nem válaszolhatok, hanem elegánsan nem válaszolt. Joggal őrzik ezt a titkot.
Azt tudja, hogy mi történt bent, aki ott volt, meg aki lehallgatta.
Miért, van ilyen?
Mindent megtesznek, hogy ne legyen ilyen, de manapság, amilyen fejlett a technika … nem tudom. De azt azért lehet látni, hogy régóta van progresszív-konzervatív dichotómia az egyházban. Lehet, hogy a francia forradalom óta vagy a modernitáshoz kötődően, szóval ez egy régi történet. A második vatikáni zsinat után, tehát a XX. század közepe után ez a progresszív -konzervatív dichotómia kicsit más összefüggésben jelenik meg, de ugyanúgy megvan. Valaki azt mondja, hogy haladni kell a korral, van, aki pedig azt mondja, hogy inkább vissza kell venni, mert a kor nem jó irányba megy.
Ferenc pápa – ezt nyíltan ki lehet mondani – sokkal inkább a progresszív csoporthoz tartozott, mint a konzervatív csoporthoz, de azért mérsékelten progresszív volt. Most a 135 választó bíborosból 108-at Ferenc pápa nevezett ki. Sok esélyét láttam annak, hogy itt egy konzervatív előretörés van, mert van egy szép, fontolva haladó, de tudatos építkezés a bíborosi kollégiumon belül is, ami az elmúlt másfél évtizedben nagyon karakteres volt.
Ferenc pápa azért megváltoztatta a bíborosi kinevezések dinamikáját, és szerette volna, hogy a bíborosi testületben érvényesüljön a világegyházi távlat. És nagyon sokszor olyanokat nevezett ki, akik előtte nem voltak, például távol-keleti, afrikai székeket. Ez volt az egyik szempontja, a másik szempont pedig, hogy előszeretettel nevezett ki periférikus helyekről bíborosokat, tehát például a belgrádi érseket, ahol a katolicizmus jelentéktelen. (…) Így most ez a bíborosi konzisztórium jelentősebben változott meg Ferenc képére, merthogy nem azok kapták meg a rangot, akiknek úgymond járt volna, hanem akiket ő arra érdemesnek tartott. Innentől kezdve sokkal erősebben mutatkozik meg Ferenc pápának a szemlélete ezen a bíborosi testületen, mint a korábbi pápák szemlélete a korábbi bíborosi testületeken.
Mennyire volt benne a levegőben, akár a nemzetközi egyházi közéletben, hogy Erdő Péter győzelmével komolyan számoltak? Hiszen a magyar médiában ez egy elég gyakran emlegetett téma volt.
Nekem csak szubjektív véleményem van, de azt gondolom, hogyha esetleg egy mérsékelten konzervatív tábor előretört volna ezen a konklávén, akkor annak joggal lett volna jelöltje Erdő Péter. Robert Sarah-nak a neve merült fel még a konzervatív oldalon, de ő 80 éves. Tehát azért annak jóval kisebb az esélye, mint egy 72 éves egyházfő megválasztásának, és ezért joggal lehetett volna a konzervatív oldal jelöltje Erdő Péter. Főleg azért, mert – és ez személyes tapasztalat – , Erdő Péternek van azért egy világegyházi respektje, nemcsak a főpapok között, hanem más kontinenseken élő konzervatív katolikusok között. Tehát
ikonikus alakká nőtte ki magát, és ezt például az Egyesült Államokban egészen konkrétan tapasztaltam, egyetemisták rajongását Erdő Péter körül.
Minek köszönhető ez a népszerűség?
Ne felejtsük el, hogy Erdő Pétert még II. János Pál pápa nevezte ki bíborossá, ezzel nagyon kevesen vannak így most. Én úgy látom, hogy aminek ő a leginkább köszönheti a népszerűségét, az a 2015-ös családszinódus, ahol ő főrelátor volt, és olyan kiegyensúlyozó beszédet tudott mondani, amivel egységbe tudta hozni a konzervatív és a progresszív szárnyat. Ennek óriási hatása volt. Ezzel elindult egy nagy nemzetközi figyelem, és onnantól kezdve ezek a nemzetközi sajtókörök elkezdték figyelni az ő megnyilatkozásait. Sokat segített például Robert Moynihan amerikai újságíró interjúkötete, amit Erdő Péterrel készítettek az Egyesült Államokban. Tény, hogy kialakult a tendenciózus idézése Erdő Péter megnyilatkozásainak azóta.
Tavaly megjelent egy könyved, amelyben idézed Philip Jenkins amerikai történész előrejelzését, ez így hangzik: „A prognózis szerint 2050-re a világ kereszténységének 72 százaléka él majd Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában.” Európából ezt nehéz elképzelni, de gyakorlatilag áttevődik az afrikai fekete kontinensre, meg Ázsiára a kereszténység súlypontja, és ez akár egy következő konklávén is megmutatkozhat. Mindig felvetődik a kérdés, hogy mikor lép ki az első fekete bőrű pápa fehérbe öltözve a fehér füst felszállása után. Mit gondolsz erről?
Én Philip Jenkinsszel maximálisan egyetértek, és az biztos, hogy az elmúlt néhány évtizedben beköszöntött a katolikus egyházba a globális dél. Ez azt is jelenti, hogy ők számbeli fölényre tesznek szert és hogy az egyház talán most ezekben az években vált először világegyházzá. Ezt lefedi a bíborosi kollégium átalakulása is, hogy gyakorlatilag minden országban jelen van.
De azzal együtt, ahol régen többségben volt, ott kisebbségbe szorult, például Franciaországban, Nyugat-Európa sok más országában, és ahol pedig most jelenik meg új entitásként, ott nem került többségbe. Így hiába növekszik a népességnövekedést meghaladó módon a katolikusok létszáma, ez nem jelenti azt, hogy a kultúra, a civilizáció dinamizálását meg tudnánk határozni. Ferenc pápa tehát jól felismerte, hogy a katolicizmus mindenhol periférikus jelenség. Vagyis, hogy egy olyan peremen él, ahol kénytelen szükségszerűen találkozni másként gondolkodókkal, más vallásúakkal, más értékrendű emberekkel, tehát interakcióba kerül velük, ha tetszik, ha nem.
Eközben
a szekularizációs tézis, hogy megyünk egyenes vonalú egyenletes mozgással a vallás visszaszorulása felé a tudomány növekedésével, ma már majdnem nevetséges.
Az új ateizmus legnagyobb képviselői ma keresztények lesznek, megtérnek, kokettálnak a kereszténységgel. Tehát, már nem olyan egyértelmű, hogy a szekularizáció felé megy a valóság. És ezt alátámasztja például az elmúlt húsvétkor Franciaországban rekordmennyiségű felnőtt keresztelések száma.
Ez miért van? Mert ez is annak a nyugati világnak a része, ahol posztkereszténységről vagy posztszekuláris világról szokás beszélni.
Ezt nem lehet így megmondani, hogy most megyünk az elvilágiasodás felé, hanem egyszerre vannak elvilágiasodó szekularizációs tendenciák, és nagyon erős ébredési tendenciák is. Egyszerűen ilyen a kor, hogy nem egy egyenes vonalú mozgást mutat, hanem egyszerre jellemzik a vallási ébredések, a hitnek a magára találása és a vallás visszaszorulása is. Valahol már mindenkinek elege van a materializmusból, mindenkinek elege van abból, hogy üres és céltalan az életünk, mindenkinek elege van a szkepticizmusból, és keresnénk valami magasabb rendű kapaszkodót.
Ez tény, hogy keresnek, de azért kevesebben lépnek a klasszikus egyházi struktúrákba, hanem új spiritualizmusok hódítanak.
Én azt gondolom, hogy ez is már a múlt. Hogy egyszerűen az van, hogy
már mindenkinek kezd abból is elege lenni, hogy kapaszkodók nélküli fluid, meghatározhatatlan vallási masszát eszik, hanem keresni kezdik azt, amiben van kapaszkodó.
Én azt is prognosztizálnám, hogy van az intézményes vallásosságnak egy fokozatos újraéledése. Senkinek a meggyőződését nem akarom bírálni, de ez a meghatározhatatlan, zavaros vallásosság már az embereknek kevés lesz, mert kapaszkodók kellenek, amikor minden szét van esve.
A konklávé óta már számos megnyilvánulása, nyilvános szereplése volt XIV. Leónak. Ezekből te milyen következtetéseket vonsz le az ő várható pápaságával kapcsolatban?
Az első, amiből következtetéseket kell levonni, az erkélyen elmondott beszéd volt a megválasztása napján, május 8-án. Az a beszéd meglepően jól felépített volt, ha arra gondolunk, hogy a megválasztás után csak egy rövid ideje, talán 10 perce volt a könnyek szobájában. Vagyis ilyenkor nincs idő komoly beszédet fölépíteni. Ahhoz képest előjött egy meglepően jól felépített, retorikailag tökéletes beszéddel, ez nem mondható el sem Ferenc pápáról, sem XVI. Benedekről, hogy ennyire profi beszéddel lépett volna ki. Ennek a beszédnek az elemei gyakorlatilag Ferenc pápa üzenetének a hangsúlyozásából álltak: szinadalitás, misszió, szegények, periféria.
És ami fontos: békeköszöntéssel kezdte. A béke is Ferenc pápa üzenete, de itt egy húsvéti békeköszöntés volt, és ő hangsúlyozta is, hogy ez Krisztus békéje. Ez egy olyan mozzanat, ami úgy tűnt az elmúlt napokban, hogy meghatározza ezt a pontifikátust. Én ennek örülök. Itt arra gondolok, hogy
nem feltétlenül egy társadalmi, kulturális és politikai üzenet lesz ennek a pontifikátusnak a tűhegye, hanem maga Jézus Krisztus.
Tehát a Jézus Krisztus személye köré csoportosuló igehirdetés és az az alá rendelt másodlagos kérdések egy érdekes problémakör.
Úgyhogy azt gondolom, hogy egy olyan pontifikátus következik, ami maximálisan folytatni kívánja az előzőt, és egyben Ferenc pápa karcosságával együtt megfogalmazott minden üzenetét be kívánja csatornázni ebbe a főcsatornába, ami a hitnek a szempontja és Jézus Krisztusnak a személye.
