A magyar költészet gazdag hagyományaiban különös helyet foglalnak el az istenes versek, melyek az ember és a transzcendens közötti kapcsolat mélységeit kutatják. Ezek a művek nem csupán vallási tartalmat közvetítenek, hanem az emberi lélek vívódásait, reményeit és hitkeresését is megjelenítik. Ezek az alkotások nem csak hívőknek szólnak: minden kereső ember számára kapaszkodót jelenthetnek a hétköznapok zűrzavarában. Tanításuk fontos eszköze lehet a lelki nevelésnek, az értékrend formálásának és az elcsendesedésre való képesség fejlesztésének. Éppen ezért érdemes ezeket a verseket újra és újra elővenni, olvasni és továbbadni. A magyar költészet napja alkalmából hoztunk nektek 5 istenes verset.
József Attila: (AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT…)
……………………………………….
……………………………………….
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.
Ady Endre: ÁLMOM AZ ISTEN
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Dsida Jenő: NAGYCSÜTÖRTÖK
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
hirdetésPilinszky János: HARMADNAPON
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Lackfi János: EGYMÁSBAN
Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van s a nincsen.
Szerelmes az Isten,
Mért engem szeressen,
Mint az útonálló,
Engem várjon lesben?
Világ rugdosása,
Világ ölelése,
Benned vagyok mégis,
Benned vagyok mégse.
Keskeny út előttem,
Széles ég fölöttem,
Beléd törülköztem,
Benned megfürödtem.
Tebenned aludni,
Ébredni belőled
Életre hátralék,
Halálra előleg.
Szaladni tebenned,
Futni mozdulatlan,
Áldó mozdulatban,
Kérő mozdulatban.
Mókuskerekedben
Az idő csörömpöl,
Egy marék muzsikát
Szaggatok a csöndből.
A maréknyi hangot
Hegyekké kelesztem,
Felemelsz, mint szikla,
Elnyelsz, mint tengerszem.
Ma Istenben vagyok,
Isten lakik bennem,
Mennyei lakbérem
Idelenn fizessem.
Szerelmes az Isten,
Énbelém van esve,
Felfelé zuhantam,
Akárki meglesse.
