Lackfi János költő és felesége, Júlia vasárnap az andocsi kegyhelyen mély és személyes tanúságtételben osztotta meg, hogyan formálta életüket a hit és az imádság. Beszéltek csodás gyógyulásokról, lelki küzdelmekről és arról, hogyan tapasztalták meg a rózsafüzér imádság erejét. Megható történeteik között szó esett családi megtérésről és az Oltáriszentség megtartó erejéről. Tanúságtételük üzenete egyértelmű: az imának valódi hatása van, és Isten kegyelme minden helyzetben működik.
“Mijo Baradának, egy horvát hittanítónak a hatására kezdtük el imádkozni a napi három rózsafüzért: ő mindig állította, hogy ez egy nagyon erős imádság. Neki lelkigyakorlatokon az a tapasztalata, hogy a sátán általában “bejelentkezik”: nem bírja a gonosz lélek, ha harmadszorra is elhangzik a rózsafüzér imádsága. Egyszer a Duna-parton imádkoztam sétálgatva a három rózsafüzéremet, miközben arra gondoltam, hogy “Uram, ha ez tényleg igaz, akkor kiváncsi lennék, tényleg bejelentkezik-e a sátán a végén”. Vártam, hogy lesz-e valami, de nem volt semmiféle hatás, azonban néhány nap múlva mentünk egy közösségi misére. Éppen mentem áldozni, amikor szembejött velem valaki, aki már visszafelé jött az áldozásból, meglátott felvisított: “Taposd el a gyalázatost!” Kiderült, hogy korábban volt egy estemen, amelyen a családról szerinte nem úgy beszéltem, ahogy kellett volna. De a hölgy ott abban a pillanatban csak egy szócső volt, valóban “bejött” tehát a történet.
Hat évvel ezelőtt a napi három rózsafüzért egy papbarátomért kezdtem el imádkozni – egy hónapon keresztül -, aki erősen ingott a hitében és a kilépés szélén táncolt. Végigimádkoztam, pedig voltak nehéz pillanatok, elalvások, kezdeti nehézségek. De megtapasztalhattam – nem csak én imádkoztam, hanem mások is, hiszen láthatatlan katonák vagyunk egy hadseregben -, az erejét, mert nem lépett ki és azt a kritikus hónapot átvészelte és meg is erősödött a hitében.
Néha nem árt átadni a kezdeményezést a Szentléleknek és azt mondani, hogy “ezt a tizedet most egy olyan valakiért mondom, akit te eszembe juttatsz drága Lélek”. Ezt tettem akkor is, amikor egyszer az autópályán imádkoztam a rózsafüzért, annál a titoknál tartottam, hogy “Akit érettünk tövissel megkoronáztak”, amikor feleségem, Juli jutott az eszembe. A rózsafüzér után felhívtam, hogy volt-e migrénes fejfájása vajon, vagy miért juthatott eszembe, azonban ő azt felelte, hogy nem. Gondoltam “lukra futottam” vagy félrehallottam a Szentlelket, de amikor hazaértem, akkor azt mesélte a feleségem, hogy
habár migrénje valóban nem volt, de egy olyan családi összejövetelen vett részt, ahol egy idő után a hitet rondán kezdték gúnyolni, mindenki bekapcsolódott és ő úgy érezte mintha fején lenne az a tüskés korona.
Olyan is előfordult, hogy egy paksi csapattal interneten imádkoztunk, amelynek egyik tagja egy többgyermekes édesanya volt, akin nagyon furcsa sebek keletkeztek. Amikor hideg víz alá tartotta a sebeit, akkor is úgy érezte, mintha égetően forró víz érne hozzá. A testén egyre több helyen ilyen sebek jelentek meg, az orvosok nem tudtak hozzászólni, hogy mi lehet. Felvitték őt egy budapesti klinikára, hátha tudnak vele valamit kezdeni. Én éppen egy televíziós szereplés miatt Óbudán, a közmédia környékén imádkoztam a három rózsafüzért, érte felajánlva. Teljesen emlékszem a pillanatra, hogy sétálok a fasorban, mondom ezért a hölgyért a rózsafüzért és szinte fizikailag kezdem érezni, hogy ezek a varratok kezdenek leválni a testéről és megtisztul.
Most is elszorul a torkom, hiszen éreztem hogy ez a gyógyulás akkor történik – és valóban kiderült, hogy a klinikán mindenféle előzmény nélkül leváltak a varratok a testéről.
Orvosok vonogatták a vállukat és hazaküldték Paksra. Természetesen nem én gyógyítottam meg, hiszen én csak részese voltam valaminek, ami nálam jóval nagyobb volt, sokan imádkoztunk érte. Nem a mi erőnk volt, ez hanem Istennek az ereje, amely csatornaként tud bennünket felhasználni.
Én ma nem állnék itt, ha nem lenne az Oltáriszentség, és annak az ereje. Az apai nagymamám igazi gondoskodó nagymama volt, aki a világ összes országának térképét rántotthús formájában kisütötte. Mi nem voltunk hitben nevelve, de a családunk mind az öt tagja – én, a testvéreim és a szüleim – megtértünk később. Nagymamám szégyenlős mosollyal mondta: “Tudtam, hogy így lesz, mert habár én csak egy buta parasztasszony vagyok, aki nem akart az értelmiségi szülőkkel leállni vitatkozni, de minden vasárnap az úrfelmutatáskor azt kértem, hogy térjetek meg. Tudtam, hogy így is fog történni”. Ő volt a családunkban az otthonkába öltözött lelki atomreaktor.
Lackfi János mellett a felesége, Júlia is gyönyörű tanúságot tett, lányuknak a gyógyulásáról:
hirdetés
