Felrázó erejű, inspiráló beszédet tartott a siófoki Sarlós Boldogasszony-templomban Varga László kaposvári püspök, aki a gyengeségben rejlő erőről, a Szentlélekhez való visszataláláshoz és az Egyház kihaívásairól is beszélt. Prédikációját szemlézzük, de akár a cikk alján meg is nézhetitek azt.
Vasárnap ünnepelték Siófokon a Sarlós Boldogasszony-templom felszentelésének 120. évfordulóját. Az ünnepélyes szentmisén Varga László kaposvári püspök tartott prédikációt, aki szokásához kendőzetlen őszintességgel beszélt az Egyház kihívásairól:
“Senki nem szeret gyenge lenni. Senki nem szereti, ha egy betegség, sebzettség legyengíti és erőtlenné teszi. Mi azt várjuk Istentől, hogy ha imádkozunk, megtartjuk a parancsokat, templomba járunk, akkor gondoskodjon rólunk, a pénztárcánkról, az anyagi biztonságunkról, az egészségünkről és segítse megvalósítani az ambícióinkat, a terveinket. De ígért-e nekünk ilyet Jézus? Ígért-e olyat, hogy „ha imádkoztok, templomba jártok, megtartjátok parancsolataimat, akkor mindig egészségesek lesztek, anyagilag biztonságban fogtok élni, elkerülnek majd a krízisek”?.
Jézus senkinek nem ígért ilyet, mi mégis ezt várjuk Tőle. Mert félünk a gyengeségtől, az erőtlenségtől, a kudarcoktól, a sebektől. Szeretnénk biztonságban élni. Milyen biztonságot kínál fel nekünk az Isten? Mert nem azt ígérte meg, hogy amiben reménykedünk, amit elvárunk Tőle azt megkapjuk. Természetesen igaz, amit Jézus mond: „kérjetek és kaptok”, szükség van az imára, kérni kell az egészséget, a biztonságot. De Jézus nem ezt ígérte meg, hanem hogy velünk van minden nap a világ végéig. Még nem értettük meg, nem ismertük fel, hogy mekkora biztonságot jelent ez.
hirdetésAmikor ez a templom épült – (1904 – szerk.) – és felszentelték, akkor az Egyház sokkal nagyobb biztonságnak örvendett ebben az országban és Európában, mint a mostani időben. Népegyház voltunk, elismerték az Egyházat, az intézményt és a vezetőit, tisztelete volt a papoknak és a püspököknek, a templomokban sokan voltak. Sok új templomot kellett építeni, a kommunista és a náci diktatúra nem törte össze az Egyházat, az üldöztetés által megerősödött. Érdemes volt ehhez az Egyházhoz tartozni, jó volt katolikusnak lenni és büszkék lehettünk arra, hogy Isten a mi oldalunkon állt. Korunkban az Egyház sokkal inkább a gyengeségét mutatja, nagyon sokan elhagyják a katolikus egyházat, kiürülnek a szemináriumok, nincsen papi utánpótlás vagy csak nagyon kevés. Fel kell fedeznünk a gyengeségben levő erőt, amelyről Szent Pál a korintusiaknak írt. Amikor az Egyház elkezdte a misszióját, a küldetését, akkor Jézus semmi mást nem adott garanciául – se pénzünk nem volt, se informatikai kapcsolataink, se kommunikációs lehetőségeink – és mégis folyamatosan nőtt az Egyház. Miben volt az ereje? Jézus megígérte, hogy elküldi a Szentlelket.
“Nagyon szeretném, ha megújulna az Egyház” – interjú Varga László kaposvári püspökkel
A kezdetek Egyházában a keresztényeknek meg kellett tanulni ráhagyatkozni a Szentlélekre. Nem volt más, csak Isten ígérete, ami megvalósult pünkösdkor. Meg kellett tanulniuk felismerni a Szentlélek működését, vezetését és rá kellett bízniuk magukat az Ő irányítására. Akkor is, ha jól mentek a dolgaik és akkor is, amikor elkezdődtek az üldözések. Úgy tűnik, hogy nagyon jól gyakorolták ezt a kezdetek egyházában a keresztények: bátran hagyatkoztak a Szentlélek erejére, bár gyengék voltak és üldözöttek, mégis egy újfajta erőről tettek tanúságot.
Az erejük forrása nem az ő kiválóságukból eredt, hanem Isten ajándékából, a Szentlélekből.
Mostani korunkban az Egyháznak a gyengébb oldalát kell, hogy megélje. Nagyon sok ponton vesztésre állunk: nincs becsületünk, a médiumok ugrásra készen várják, hogy újabb és újabb botrányokat leplezzenek le. Ha sikerül, akkor azonnal közhírré teszik. Csökken a becsületünk, nem vagyunk igazán tényezők a társadalomban, nem kérdeznek meg minket fontos ügyekben. Sőt, úgy tűnik, hogy útban vagyunk, különösen az erkölcsi vonalon.
Nekünk is fel kell fedezni azt az erőforrást, amit a kezdetek egyházában és a kétezer éves történelmünk folyamán rákényszerültünk és felfedeztünk: ez pedig a köztünk lévő Szentlélek. Minél gyengébb a helyzet, minél több ponton állunk vesztésre, annál inkább meg kell tanulnunk rábízni magunkat a Szentlélek vezetésére. A gyengeségben lévő erő a Szentlélek, akiben még jobban meg kell bíznunk. Ő segít bennünket abban, hogy a hit oldaláról közelítsünk mindenhez. Az Egyház intézmény, is de ennél sokkal több: Krisztus, a feltámadott Krisztus valóságos teste az Egyházunk. Mindannyian ennek a testnek vagyunk a tagjai, mindenki. A pápától kezdve a legkisebb megkeresztelt testvérünkig ennek a testnek vagyunk a tagjai, ami azt jelenti, hogy nagyon mély egymásra utaltságban kell élnünk. Mert a test minden tagja rászorul a többi tagra: a szem, a kéz, a szív, az idegpályák, minden összefügg és egymásra van utalva. A gyengeségben lévő erő azt jelenti, hogy felfedezzük az egymásra utaltságot: a test tagjai szeretetben egymásra vannak utalva. Ez teljesen új távlatot nyit az Egyház számára, amelynek a biztonsága, az ereje nem a világi hatalmasokkal való kapcsolatokban, nem a bankbetétekben, hanem az egymásra utaltságban van. Rá vagyunk utalva egymásra, mi papok is rátok hívekre.
Rá vagyunk utalva Szentlélekre és Krisztusra. Ezt sokkal jobban meg kell élnünk, mint ahogyan eddig tettük.
A Szentlélek segít bennünket, hogy mindenhez a hitünk titka felől közelítsünk. Amikor a leggyengébb volt az Egyház, nagycsütörtökön, amikor a tanítványok szétszaladtak, ketten elárulták a Mestert – egyikük pénzért feladta, a másik esküvel megtagadta -, akkor Jézus ebben a nagyon reménytelen helyzetben egy csodálatos távlatot és reményt adott a közösségének, amit akkor még nem értettek. Odaadta magát az Eucharisztiában: a kenyérben és a borban. A legnagyobb dolgot tette, valóságosan velük maradt a kenyér és a bor színe alatt. Ez az eucharisztikus remény az, amely megtart bennünket, akármilyen gyengék, üldözöttek voltunk vagy rosszul álltunk statisztikailag. Az Eucharisztia mindig reményt adott és ma is reményt ad mindannyiunknak. A Szentlélek segít abban, hogy megerősítsük a hitünket az Eucharisztiában, Krisztus valóságos jelenlétével. Ebből táplálkozzunk, ebből a jelenlétből: ez legyen a biztonságunk, az erőforrásunk. Akik nem áldozhatnak, nekik ott van a Szentírás igéje – és persze azoknak is ott van, akik áldozhatnak, – és ott van a Szentlélek.
Meg kell tanulnunk hittel járni az utunkat. A gyengeségben rejlő lehetőségeket fel kell ismernünk és akkor új erőforrásokat fedezünk fel. Akkor nem elcsüggedünk, panaszkodunk, hanem tele leszünk örömmel és reménnyel, mert az Egyház a feltámadt Krisztus titokzatos teste. Akár mi is van az Egyházunkban – botrányok, statisztikai veszteségek, gyengeségek, megosztottságok, – ez az Egyház akkor is a feltámadt Krisztus titokzatos teste. Ez a hitünk titka. Merjünk hinni még jobban, mint eddig, merjünk még jobban ráhagyatkozni a Szentlélek erejére és vezetésére és akkor érvényes lesz az, amit Jézus Mártának és Máriának mond Lázár feltámasztása előtt: „Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét” (Jn 11,40).”
hirdetés
