Hogyan tudjuk átlépni önmagunk korlátait? Mi kell ahhoz, hogy életünkben új kapuk nyíljanak meg? Eltökéltség? Jó kudarckezelés? Mi az a plusz, amit mozgósítani tudunk mindehhez? Az Agapé legújabb adásából válogattunk ki 7 fontos gondolatot.
„Keresztény emberként azt tapasztalom, hogy a Jóisten gondoskodik arról, hogy mindig kelljen egy lépést előremennünk. Az élettel együtt jár, hogy kihívások érnek, amelyekre választ kell adni, de nem kétségbeesve, hanem a lehetőséget meglátva ezekben. Így tudunk afelé lépni, ami már vár ránk.” (Káli-Horváth Kálmán író, festő-és előadóművész, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium, a RefoRom vezetője)
„Én gyerekként elég motiválatlan voltam, de a Jézussal való találkozás hozta ki belőlem, hogy elkezdtem akarni dolgokat az életben. Ennek az volt az oka, hogy felismertem: Jézus megnyerte a versenyt, nekem csak el kell indulni. Ez a végső győzelem tett motiválttá.” (Grendorf Péter evangélikus lelkész)
„Nem mindig nekünk kell kérdezni az életről; az élet kérdez minket. A kérdés az, hogyan válaszolunk rá. A jó kihívások ahhoz visznek közelebb, hogy az életünk kiteljesedjen, hogy olyanná váljunk, amilyennek Isten elképzelt minket.” (Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus)
„Kétéves koromig otthon, egy cigánytelepen nevelkedtem, az egyik nővérem nevelt, és ott azért a körülmények nem olyanok voltak, amiben maradhattam volna. A gyámügynek köszönhetően állami gondozásba kerültem. Azt láttam, hogyha a tehetségembe belekapaszkodom és mindent megteszek, akkor van esélyem kitörni. Igyekeztem minden apró lehetőséget megragadni, hogy ezek által eljussak majd ahhoz az ajtóhoz, amelyet akkor még nem is láttam. De ehhez a hitre is szükségem volt.” (Káli-Horváth Kálmán)
„Én gyerekként – sőt a felnőttkorom egy részében is – dadogtam. Nem kaptam megfelelő logopédiai kezelést, és azt mondták, hozzá kell szoknom, hogy ezzel együtt kell élnem. Le is mondtam azokról a pályákról, ahol beszélnem kell. Mégis miután megtértem, erős belső indíttatást éreztem, hogy nekem lelkésznek kell mennem – még ha lehetetlennek is tűnt akkor, hogy ott a szószéken folyékonyan beszéljek. Egy idős lelkésznek elmondtam ezt, és úgy reagált: ez annyira képtelenség, hogy valószínűleg az Úrtól van a vágyam. Elkezdtem magam fejleszteni, elvállatam a lehető legtöbb nyilvános beszédet, és szépen lassan belejöttem.” (Grendorf Péter)
„Az iskolában megbuktam testnevelésből, a vívásóráról pedig hazaküldtek, és versenyezni sem akartak engedni. Úgy éreztem, ha nincs tehetségem, akkor viszont nekem többet kell beleadni, és rengeteget dolgoztam, gyakoroltam. Az, hogy az első Olimpián csak ötödik lettem, pofon volt az élettől, de kellett ahhoz, hogy utána kétszeres olimpiai bajnok legyek. Azt gondolom, hogy a kihívásokra adott válaszaink jutalmaként kapjuk ezeket a lehetőségeket, győzelmeket.” (Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó)
„Képesek vagyunk megtanulni, hogyan haladhatjuk meg önmagunkat és a sérelmeinket, hogyan tudunk jól megküzdeni a nehézségekkel. Pszichológusként mi azzal foglalkozunk, hogy a hiányzó erőforrásokra megtanítsuk az embereket, vagy akár ráébresszük őket, hogy ott vannak bennük.” (Frivaldszkyné Jung Csilla)
hirdetés
