Ma már az, hogy valaki fiúnak vagy lánynak születik, hogy milyen nemzetiségű, hogy mit tart családnak, erősen megkérdőjelezhető – legalábbis a progresszív irányzat szerint. Az identitásválság a nyugati országokban már intenzíven tapasztalható, nálunk még csak nyomokban fellelhető, de jelen van. Mit tehetünk keresztényként, ha szeretnénk kitartani az igazság mellett? Hogyan gondolkozzunk és érveljünk? Ezekről beszélgettünk Bakos Marcellel, az Axióma munkatársával.
Mesélj magadról néhány szót, hogy mit tanultál, hogy kerültél közel a közélethez?
Nemzetközi kapcsolatok szakon végeztem az egyetemen, a nyelvekben jó voltam, a történelem érdekelt, meg a közélet is, és így kötöttem ki ezen a szakon, amit aztán nem is bántam meg. A közélet felé való érdeklődésemet két dolog alapozta meg. Az egyik az, hogy elkezdtem olyan közszereplőket hallgatni, mint Jordan Peterson vagy Ben Saphiro, és az ő hallgatásuk nyomán nagyon fontossá vált nekem az értékorientált tartalomgyártás. A másik ilyen esemény az volt, amikor a 2018-as választás előtt volt egy vitám néhány keresztény ismerősömmel arról, hogyan érdemes megközelíteni ezt a választást. Nagyon nem értettünk egyet, és én veszítettem ebben a vitában, mert nem tudtam alátámasztani, amit gondoltam. Ez nagyon rossz érzés volt, és arra motivált, hogy kezdjem el követni a közéletet, nézzek utána a dolgoknak. Érdekes kérdés, hogy hogy tudnak keresztény emberek homlokegyenest mást gondolni arról, hogy egy kulturális vagy egy társadalmi kérdéshez mi a megfelelő hozzáállás. De ezt el kell fogadni, és törekedni kell arra, hogy ezeket a témákat is megfelelő szellemben beszéljük meg.
hirdetésAzóta volt, hogy nyertél egy vitában?
Volt, igen. Egyébként keresztényként arra vagyunk elhívva, hogy szeretetben mondjuk el az igazságot, és ez segített abban, hogy nagyon sok olyan barátom legyen, akikkel nem értünk egyet, mégis jókat beszélgetünk. Ők keresnek meg, hogy na, ez jó volt, folytassuk legközelebb. Úgyhogy szerintem ez az ideális hozzáállás, hogy bárkivel képesek legyünk leülni beszélgetni. Jordan Peterson mondta, hogy amikor beszélgetsz valakivel, akkor mindig gondold azt, hogy tud valamit, amit te még nem tudsz. És hogyha ezt a fejedben tartod, az segít, hogy nyitott legyél mindenkinek a véleményére.
A bevezetőben már említettem, hogy az identitásválságot járjuk körül. Hogy látod, hogy milyen területeken nyilvánul ez meg, és mi a legégetőbb kérdés ezzel kapcsolatban?
Ha össztársadalmilag nézzük, akkor ennek több dimenziója is van. Az egyik az, hogyha megnézzük, hogy mi van nyugaton. Volt egy cikk 2022-ben a New York Times-ban, amely a mentális egészségkrízissel foglalkozott. Amerikában 2007 és 2019 között nagyon megnövekedett azoknak a száma, akik szoronganak, depressziósok, magánnyal küzdenek, és szerintem ez mutat valamit. Amikor az öngyilkossági ráta megnövekszik 50-60 százalékkal egy tízéves időintervallumon belül, akkor arra érdemes figyelni. Magyarországon is ez tapasztalható, 2021-ben a Társadalomkutató Intézet végezte az Ifjúságfelmérést, amely szerint a 30 év alatti fiatalok 48 százaléka volt az, aki rendszeresen magányosnak érzi magát.
Van egy másik nagyon fontos mutató, ami arra utal, hogy valami nincs rendben, ez pedig a reprodukciós háta. Ha megnézzük a nyugati országokat, akkor gyakorlatilag Izraelen kívül mindenhol 2 alatt van a reprodukciós ráta, vagyis
a nemzetek, hogyha így maradnak, akkor el fognak fogyni.
Nyilván meg lehet fogni ezt onnan is, hogy a keresztény közösségeknek a társadalomban kifejtett hatása hogy csökkent, illetve a szekularizáció hogyan folytatódik.
Carl Trueman, aki egy angol presbiteriánus egyháztörténész, írt egy könyvet a modern identitásról, és ő arra jutott, hogy van egy identitást érintő jelentős átalakulás. Szeretünk mindent levezetni a hatvanas évekbeli szexuális forradalomból, hogy ott mentek tönkre a dolgok, de ő visszamegy Rousseau-ig. Trueman szerint az identitás forrása változott meg: régen ezek sokkal inkább külső tekintélyek voltak, a család, a vallási közösségek vagy gyülekezetek, illetve a nemzet. Az ember beleszületett egy közösségbe, és azáltal értette meg igazán, hogy ő kicsoda, hogy megpróbált alkalmazkodni a közösség céljaihoz. Viszont a felvilágosodástól kezdve az identitás egyre inkább belső dologgá vált, tehát a belső én kifejezése lett az identitás fő terepe. Korábban azt gondoltuk, hogy az ember alapvetően bukott és a szocializációnak az a dolga, hogy beszocializálja az embert a társadalomba. Viszont a felvilágosodás óta inkább az a gondolat van előtérben, hogy az emberi természet alapvetően ártatlan és tiszta, és a társadalom az, amely megrontja az embert, ezért meg kell védeni a közösségi szokásoktól, hagyományoktól.
Trueman úgy fogalmaz, hogy az identitást átpszichologizáltuk, tehát
az lett a lényeg, hogy én hogy érzem magam, nem pedig az, hogy ki vagyok egy tágabb közösség részeként.
Utána a pszichológiát átszexualizáltuk, köszönhetően Freudnak, aztán pedig a 20. században a szexualitást pedig átpolitizáltuk, vagyis a politikai felszabadulást a szexuális szabadossággal tettük egyenlővé. Így jutottunk el oda, hogy mivel már az embereket leválasztottuk a valódi közösségekről, ezért mindenki valamilyen más dologban próbálja megkeresni az identitását, az egyéniségét.
Ez olyan, mint az öltözködés, hogy az ember szeretne minél inkább egyedien kinézni, csak azért, hogy aztán ezzel az egyéniséggel illeszkedjen a divattrendekhez, és aztán ugyanúgy öltözzön, mint mindenki a társadalomban.
Amiről beszélsz, az individualizmusnak a gyökere, nem? Ami ezek szerint jó régre nyúlik vissza.
Igen. Azt a gondolatot, hogy az embert lehet teljesen függetlenül értelmezni a kulturális, a családi, meg mindenféle más civilizációs kontextustól, Rousseau mondta ki először. Az individualizmus kérdésében nagyon érdekes, hogy egyfelől azt mondjuk, hogy létezik az egyén, ami mindentől szabad, ugyanakkor gondoljunk csak az anyanyelvünkre! Amikor elkezdünk beszélni, már eleve egy közösség nyelvét sajátítjuk el, tehát már a beszédünk alapján sem lehet minket teljesen leválasztani a közösségről. És amikor az embert teljesen leválasztjuk, annak nem biztos, hogy jó kimenetele lesz.
Az emberek vágynak a közösségre, szeretnének tartozni valahova, még akkor is, hogyha az önmegvalósítás, meg az individualizmus van előtérben. Ez látszik egy érdekes kutatásból, ami 2022-ben volt a Pew Research Center oldalán, az volt a címe, hogy What Makes Life Meaningful, vagyis hogy Mi ad értelmet az életnek. Összesen 17 országot vizsgáltak, és a válaszadók mind a 17-ben a családot tették első helyre. Tehát miközben azt látjuk, hogy a családok gyengébbek, mint korábban, több a válás, később házasodnak az emberek, aközben
mégiscsak a család az, amiben az élet értelmét látjuk.
A kutatás eredménye szerint a második helyen volt a foglalkozás. És ami kifejezetten érdekes, hogy a hit az összes ország közül csak az USA-nál szerepelt, és ott is csak az 5. helyen. Tehát azoknak az embereknek az aránya, akik azt mondják, hogy a hit ad nekik értelmet és célt elképesztően lecsökkent.
Keresztényként tudjuk, hogy közösségre lettünk teremtve, tehát nem csak egyéni identitásunk van, hanem közösségi is. Ha úgy teszünk, mintha ez nem lenne része az identitásunknak, vagy a teremtettségünknek, akkor az oda fog vezetni, hogy vagy elmagányosodunk vagy pedig olyan csoportidentitásban keressük magunkat, amely lehet, hogy hosszú távon toxikus.
Mit gondolsz, vannak olyan csoportok, akár életkorban, akár bármilyen módon, akik veszélyeztetettebbek, jobban ki vannak téve az identitásukkal kapcsolatos manipulációnak?
Az identitásvesztés mindenkit fenyeget. A fiatalok nyilván nagyobb kitettséget szenvednek, hiszen a személyiség és a világnézet kialakulása csak 18-22 éves kor között megy végbe, előtte az identitás még nagyon képlékeny. Az említett mentálhigiéniai krízis is főként a fiatalokat érinti. Szerintem a fiatal generációt kifejezetten óvni kell az olyan dolgoktól, amik az identitásuk megkérdőjelezéséhez vezethetik őket. Ennek nagyon fontos része, hogy sok barátja legyen az embernek.
A másik pedig az, hogy
keresztényként fel kell készülnünk válaszokat adni a diákoknak.
A kor, amelyben élünk hatalmas súlyt helyezett a fiatalokra, mert azt mondja, hogy nektek kell értelmet adni az életeteknek. Nincs egy objektív értelme az életnek, vagy egy objektív cél, amelyhez igazodni tudsz, hanem neked kell kitalálni.
Amerikában nagyon sok fiatal fordul el a hitétől, amikor egyetemre megy. A szülők ezt sokszor azzal próbálják megakadályozni, hogy gyorsan, egyetem előtt apologetikai kurzust tartanak a gyerekeknek, hogy meg tudják majd válaszolni a világnézetük ellen feltett kérdéseket, de ez nem elég. Valójában az tud működőképes lenni, amikor pici gyerekkoruktól kezdve keresztény szellemben nevelik őket, és az lesz az alap, a keretrendszer, amely szerint ők értelmezni tudják a világot.
Meg a szülői példa alapján, nem? Vajmi kevés, hogyha beszélnek a hitről, hogyha a gyerekek nem látják egyébként, hogy e szerint él a szülő.
Abszolút, és sok barátom is van, akinek
nagyon sokat jelentett gyerekként, hogy mondjuk látta a szüleit imádkozni, vagy Bibliát olvasni.
Nyilván ez mindig nehéz szülőként, mert az ember szeretné képviselni a keresztény világnézetet, miközben egyébként a keresztény is bűnös, lesznek bukásai, meg hibái. Ha meg látja ezt a gyerek, és akkor azt fogja gondolni, hogy nahát, hogyha apa is elbukik, akkor mi értelme ennek az egésznek? Ez elképesztően nehéz, de mégis ez az, ami segíthet abban, hogy egy stabil identitást adjon az embereknek.
Még egy dolgot kiemelnék a fiatalok kitettsége tekintetében: a szexualitást. A fiatalok kitettsége a pornográfiára sokkal nagyobb, mint amilyen bármikor volt. Tehát sokkal könnyebben fér hozzá egy gyerek, sokkal több pornóhoz, mint bármikor a történelem során.
Sokkal korábban is, nem?
Igen, sokkal korábban, a technológiának köszönhetően, ami letérítheti őket az egészséges szexuális fejlődés útjáról. A másik pedig nyilván az abortusz. Tény, hogy azok a nők, akiknek abortusza volt, sokkal magasabb arányban lesznek kitéve mentális egészségügyi kihívásoknak, például depressziónak.
Fontos felkészültnek lennünk arra, hogy a keresztény etikát jól át tudjuk adni, mert lehet, hogy most már nem az lesz a hitvédelem elsődleges frontvonala, hogy Jézus történelmi személy volt-e, vagy hogy létezik-e Isten, hanem az, hogy mi a keresztény tanítás a szexualitásról. A kereszténység azért tudott mindig civilizációs rendező erő lenni, mert hű maradt az apostoli tanításhoz, a történelmi, bibliai kinyilatkoztatáshoz, mert nem illeszkedett a kor világnézetéhez. Hogyha mondjuk az első keresztények a Római Birodalomban felvették volna a görög vagy római nézeteket a szexualitásról, akkor ma nem lenne házasság úgy, ahogy azt mi ismerjük most. Hiszen a házasság, ami mind a két fél beleegyezésén alapul, egy keresztény találmány.
Akkor a kereszténységnek nem kell haladnia a korral, ahogy sokan gondolják?
Szerintem ez egy félreértelmezett elvárás, mert a tekintetben nem haladhat soha, hogy mit tanít, és hogy a Bibliának a tanításához hű marad. Abban a tekintetben érdemes haladnia, hogy figyel rá, mik a kornak a kihívásai, és erre megfelelő válaszokat ad. Tehát az üzenet tartalma soha nem változik, csak a formája.
Visszakanyarodnék ahhoz, hogy kiemelted, mennyire fontos, hogy legyenek barátok, és egy olyan közeg, ahol emlékeztetnek arra, ki vagy. De vajon ez elég ahhoz képest, ami ömlik a fiatalokra az interneten keresztül?
Nyilván önmagában a barátok nem lesznek elegek. Ha az ember nem dönti el, hogy melyik világnézethez igazodik, akkor nagyobb lesz a kitettsége az identitásában elbizonytalanító dolgok felé. Szerintem az igaz barátok olyan szeretetvíziót közvetítenek felénk, ami alapvetően a mi javunkat szolgálja.
A szeretetről való felfogásunk az egyik legnagyobb vízválasztó. Az emberek egy része úgy gondolkodik, hogy a szeretet azt jelenti, hogy elmondom a másiknak az igazságot, mert az az ő javát fogja szolgálni, még akkor is, hogyha ez neki nem fog tetszeni, vagy először nem érti. A másik vízió meg az, hogy úgy fejezem ki a szeretetemet, hogy mindenben támogatom a másikat, függetlenül attól, hogy az, amit csinál, jó-e neki vagy sem. Hogyha mondjuk egy gyerek elbizonytalanodott az identitását illetően, akkor egyből pubertás blokkoló szereket kell neki adni, meg el kell indítani a nemváltás útja felé? Szerintem nem, mert az nem szolgálja majd az ő javát hosszú távon. Ha valaki ezt meghallja, akkor gyakran azt kérdezi, hogy hogy mondhatsz ilyet, miért nem támogatod az ő boldogságát? Erre azt tartom jó válasznak, hogy persze, hogy nem, mert szerintem ez nem szolgálja senki javát, hogyha átszabod, és egy olyan kinézetet adsz neki, ami az ember természetével egyszerűen ellentétes.
A szülőknek mi a szerepe ebben az egészben?
A fiatalok nagyon sokat tudnak beszélni az érzelmeikről, de nem biztos, hogy az idősebb generáció fel tudja venni a fonalat. Fontos a szülőket arra bátorítani, hogy tényleg kérdezzék meg a gyermekeiktől, hogy hogy vannak, hogy milyen volt a napjuk, milyen nehézségeik vannak, és ezeket a beszélgetéseket valahogy próbálják meg elmélyíteni, mert arra lettünk teremtve, hogy legyenek emberi kapcsolataink.
Jézus amikor összefoglalja a törvényt, akkor azt mondja, hogy az életünk igazából az Istennel való kapcsolatunkról, meg a másokkal való kapcsolatunkról szól. Ez ezt jelenti, hogy a kapcsolatainkat komolyan kell venni.
A kereszténység sosem volt egy befelé forduló klub, hanem egy olyan helynek kell lennie, ami egy igazi közösségi alternatívát mutat fel a fiataloknak.
Lehet, hogy sokan azért csatlakoznak mondjuk egy LMBTQ közösséghez, mert itt találják meg azt, hogy tartozhatnak végre valahova.
Fontos, hogy az érvekről beszélünk, és a nyugati kultúrában még mindig nagyon jellemző a racionalitás hangsúlyozása, de közben ez egy kis szelete annak, hogy mit gondolnak a keresztényekről. Valójában, ahogy te is mondtad, azt keresik, hogy szeretjük-e az embereket, függetlenül attól, hogy mennyire bűnösök.
Igen, szerintem amikor találkozol a Biblia igazságaival, lesz egy csomó olyan dolog a gondolkodásodban, amit ki kell javítanod, amivel egyszerűen szembemegy a bibliai világkép, és ezt igazából a Szentléleknek a munkája benned. Szent Ágoston mondta, hogyha egy olyan Istened van, aki mindenben egyetért veled, akkor lehet, hogy nem is Istent imádod, hanem saját magadat.
Jézus nagyon jó példa, mert ha valakit nem vádolhatjuk azzal, hogy nem szerette az embereket, az biztosan Ő, aki önként odaadta az életét azért, hogy mi élhessünk. Jézus kimondta az igazságot, miközben egyébként bűnösökkel evett. Azt szokták mondani, hogy kétféle ember van, vannak a bűnös emberek, meg vannak a megváltott bűnösök. Utóbbi nem a mi érdemünk, nem a teljesítményünktől függ. Ez is egy gyakori jelenség most, hogy a teljesítményünkből vezetjük le az identitásunkat. Ebbe nagyon könnyű beleesni, de az evangéliumnak azt az aspektusát nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy
Krisztusban új identitásunk van, és ez az, amiben meg tudunk nyugodni.
Azt írja a Róma 8:15: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!”. Hogyha ehhez vissza tudunk menni, az tud nekünk olyan erőt adni, amelyből maradandóan tudunk táplálkozni. Egy olyan identitást, amely nem a teljesítményünktől függ, nem törékeny, és amely nem rekeszt ki másokat, hanem elismeri azt, hogy én nem voltam méltó, de Jézus igen. És mivel én hiszek benne, ezért az, amit Ő elvégzett a kereszten, rám is igaz. Jézus a kereszten vállalta a mi összes erkölcsi bukásunkért való büntetést, és hogyha Benne bízunk, akkor Isten az Ő érdemén keresztül lát minket. Ez nagyon felszabadító, és az identitásválságban én igazából ezt tartom az egyetlen stabil kiindulópontnak.
Szilágyi Anna
hirdetés
