Különös olvasói levél érkezett a postaládánkba: egy közelmúltban megtörtént esetről ír, amikor egy fiatal keresztény lány váratlanul mégsem kapott meg egy állást.
Egy frissen érettségizett keresztény lány bébiszitter munkát szeretne vállalni a nyár folyamán, hogy saját keresetéből tudja a nyári költségeit finanszírozni. Ráadásul olyan családot is szívesen vállalna, ahol sérült gyermek van. Itthon, Magyarországon. Ezért bejelentkezik egy erre specializálódott zárt Facebook-csoportba, ahol azt vállalják, hogy összekötik a szükséget a segítséggel. A személyes adatok megadása, és pár szűrő kérdés megválaszolása után érkezik a csoport koordinátora részéről még egy utolsó mondat: „Utolsó szűrőként kötelességem megkérdezni: Hogyan viszonyulsz az egynemű párok sérült gyermekeinek vigyázásához?”
A lány meghökken, ám a józan eszére hallgat és visszakérdez: „Mert milyen megítélés alá esek, ha ilyen, vagy olyan választ adok?” A koordinátor összezavarodik, mindenről ír, elfogadásról, színes világról, stb. Ugyanakkor furcsának véli, hogy nem kapott neki megfelelő választ. A lány ismét visszaír (értetlenül áll a helyzet előtt, és csalódottnak érzi magát): „Én azt tartom furcsának, hogyan került be váratlanul a diákmunka kérdéskörébe egy ide nem illő kritérium?”
A válasz ugyancsak zavarodott, a koordinátor az egyértelműséget úgy kerüli, mint macska a forró kását.
Végül, a diáklány azt írja: „Nagyon sajnálom, de nem értem, mi történik. Én úgy jelentkeztem az Önök csoportjába keresztény fiatalként, aki szereti a gyerekeket, és akinek fontos mások szolgálata. Azt szeretném megkérdezni: ez önmagában nem elegendő, hogy kiközvetítsenek egy rászoruló család számára?”
hirdetésVálasz erre már nem érkezik.
Eldőlt.
A frissen érettségizett, fiatal, magyar keresztény lány itt már nem kaphat munkalehetőséget.
Ő nem színfolt, ő nem illik bele a színesnek mondott világba.
Itthon Magyarországon.
Varga Viktor
