Pilinszky János nemcsak a XX. század egyik legtehetségesebb írója volt, hanem mély és igaz hitéről és sokszor tanúságot tett. Nagyon sokszor ír Jézus Krisztusról és az Ő jelleméről, gyönyörködve, alázattal – csodás megfogalmazásban. Nem lehet elégszer ajánlani: olvassatok Pilinszkyt!
„Mindig és mindenütt jelen van. Nem ismeri a lehetetlen időpontot. Ott van a hajnali gyors indulásánál, és a késő éjjel befutó vonatok érkezésekor. Az elhagyatott tereken és túlzsúfolt piacokon. Mindenütt lehet találkozni vele, a legszűkebb, sötét folyosón, a kivégzőtelep havában, bármelyik ház vagy udvar bezárt kapujára borulva.
Ki és mikor ismeri föl, hogy jelen van, hogy itt van?
A menyasszony a lakodalmas asztal gyertyafényében, vagy az özvegy a síri mécs világosságában? A boldogok, vagy a boldogtalanok? A szegekre aggatott lator, vagy a szívében jó hírrel úton levő vándor? A bűnére redukált elítélt, egyetlen elkövetett tettére „visszametszett”, kísérleti állatként szorongó fogoly, vagy épp az egyetemes igazságban kitáruló egyén, szent, tudós, művész? – Ki tudja. Azt szoktuk mondani, hogy minden kegyelem, s a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok. De ez a „kiszámíthatatlanság” isteni. Személy szerint némi tapasztalatom van az ihlet – sokkal kevésbé isteni – szerepéről. Nos: kevés dolgunk kiszámíthatatlanabb az ihletnél, ugyanakkor semmi se megbízhatóbb. Gondolom, hogy akik a kegyelem tapasztalatában élnek, mindannyiunknál nyugodtabbak, s ez a bizonyos „kiszámíthatatlansági elem” csak arra jó, hogy alázatukat növelje, vagyis még teljesebb békét teremtsen lelkükben.
Igen, a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok, s ugyanakkor a mi Jézusunk mindig és mindenütt jelen van,
bizonyosabban, mint katona a posztján, vagy az öreg koldus a templom ajtajában. Jelen van, a leghívebbeknél is hűségesebben. Sokszor egy egész emberi életen keresztül kell várakoznia egyetlen gesztusért, egyetlen mozdulatért, amiről végre – annyi mindenki közül –, végre fölismerjük őt, az örök vándort, az örök ácsorgót, a mindörökre „félénk jegyest, isteni szeretőt”. A bárányt: szemérmes megváltónkat.”
(Megjelent: 1971, Új Ember folyóirat)
hirdetés
4 hozzászólás
Filippieknek írt levél 2:5-11
„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.
Ő, mint Isten (Fia), az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az AtyaIsten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.”
Szent János apostol gyönyörű sorai az Úr Jézus Krisztusról:
„Én, János, a királyságban és Jézus türelmes várásában testvéretek és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, meg azért, hogy Jézus mellett tanúságot tegyek.
Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, megszólalt egy hang:
– Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak…
Erre megfordultam, hogy megnézzem, ki szól hozzám. Hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig valaki, aki az Emberfiához hasonlított. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme mint a lobogó tűz, lába mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes fényében ragyogó nap.
Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított:
– Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké…”
(Jelenések könyve 1:9-18a)
JÉZUS SORSA
.
Sokaság tolongott hallani, látni,
Őt keresték az ünnepen…
Egy napon elhagyták mind egy szálig,
nem kellett Jézus senkinek sem.
.
Úgy beszélt, hogy csak hallgattak bölcsek,
visszarettentek a katonák…
Egy napon mégis botokkal jöttek,
megverték, nevettek, kigúnyolták.
.
Kezében volt égi hatalom,
rá fényes jövő várt, hírnév, karrier…
Kezébe szögeket vertek egy napon
kalapáccsal, meg a bűneinkkel. –
.
Kétezer év elmúlt azóta;
most se kell sokaknak, csak mesében.
Így fordult, látod, Jézus sorsa;
ó, pedig sorsunk van kezében!
JÉZUS
.
Álruhás királyfi,
izgalmas szitu:
Isten Fia járt itt
inkognitóban.
Kudarcot vallot-
tunk, nem hittünk neki;
száguld velünk a Titanic;
valaki sír.