Volt már olyan érzésetek, hogy az életetek nem halad semerre, hanem csak pang? Hogy egyik nap telik a másik után, és nem történik semmi? Eltelt egy, két vagy három év, de lényegét tekintve ugyanott tartok? Az, hogy létezik egy benső érzékünk arra, hogy haladjon előre az életünk, nagyon izgalmas kérdés, melyen Lukács János jezsuita atya kalauzol végig minket a Montserrat vlog legújabb adásában.
„Egy olyan témáról szeretnék beszélni most nektek, amit a jezsuiták talán kevesebbszer szoktak emlegetni, de annál többször jár a fejükben. Egy olyan téma ez, ami valahogyan értelmet ad minden olyasminek, amit szoktatok látni a jezsuitáknál, ahogyan imádságot tanítunk, ahogyan megkülönböztetésről beszélünk.
Úgy lehetne ezt magyarra fordítani, hogy előrehaladás. Ez egy olyan kifejezés, amit Szent Ignácnál, sokszor emlegetett. A „magis” szó azt jelenti, hogy azt keressük a választásainkban, ami jobban segíti Isten dicsőségét megmutatkozni, jobban
alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Istent az életünkben megmutassuk, fölcsillantsuk.
Amikor szellemek megkülönböztetéséről beszélünk, akkor is ott van ez a kérdés, hogy Isten felé haladok-e, hiszen minden utána következő dolog ekkor lesz érvényes. Akkor kezdek tudni segíteni valakinek, amikor azt látom, hogy kezd az Isten felé haladni. Az egyik hely, ahol Szent Ignác beszél erről, amikor a jezsuita életet mutatja be. Arról beszél, hogy aki a jezsuita életre vállalkozik, az két dolgot tartson szem előtt: elsősorban Istent, másodsorban pedig azt, hogy a jezsuita élet egy olyan út, amely az Isten felé vezet. Azért érdekes ez, mert tulajdonképpen nem csak a jezsuita életről beszél, hanem mindenfajta értelmes életről.
Nem tudom, hogy volt-e már olyan érzésetek, hogy az életetek nem halad semerre, hanem pang, csak telik egyik nap a másik után, mintha nem történne semmi. Elfutott egy év, vagy kettő, három, és mintha a lényegét tekintve ugyanott lennék, mint előtte. Maga az, hogy létezik ez a belső érzékünk arra, hogy valahogyan az életünk halad-e előre, egy nagyon izgalmas kérdés. Amikor az értelmes életet keressük, akkor a belső érzékre kell rácsatlakoznunk.
Ennek az előrehaladásnak alapvetően köze van Istenhez, talán azért is nem szoktuk olyan sokszor használni ezt, mert nagyon könnyen félre lehet érteni:
sokan úgy érzik, hogy halad előre az életük, de ezt anyagi dolgokban mérik, vagy megvalósult projektekben.
Ezt értem el, azt értem el, másokkal összehasonlítom magam. Ez a fajta előrehaladás előbb vagy utóbb lelepleződik, hogy ez üres, hogy voltaképpen nem sok minden történt. Amikor mi jezsuiták ebben próbálunk segíteni embereknek, hogy értelmes legyen az életük, akkor az első dolog az, hogy Isten felé szeretnénk irányítani. Ebben segítenek nagyon a lelkigyakorlatok, de alapvetően az is fontos, hogy az életem valahogyan egy út legyen. Gondolja meg mindenki, hogy annyira halad majd előre minden lelki dologban, amennyire kivetkőzik önszeretetéből, önakaratából és önérdekéből.
Tehát amikor azt érzem, hogy nem halad az életem, valószínűleg olyasmiről van szó, mintha a saját akaratom, a kényelmem, így egy finom hálót fonna körém, talán először csak észrevétlenül. De aztán amikor észreveszem, akkor már általában azt veszem észre, hogy most már sokkal nagyobb erővel visszafog, mint azt szeretném. És akkor ezek a szép dolgok, mint megkülönböztetés vagy magis, ezek egyszer csak semmit sem jelentenek. Azt veszem észre, hogy ezek távoli fogalmak, amik számomra nem jelentenek semmit.
Az én életemben, amikor még a Műszaki Egyetemre jártam, akkor volt egy ilyen krízis időszak, és annak ez volt a lényege, hogy csinálom, csinálom a dolgokat, feladatokat oldok meg az egyetemen, és valahogy azt érzem, hogy nem haladok előre. Ebben az időben nagyon sokat segített, hogy szabad évet vettem ki, és egy közösségben dolgoztam önkéntesként. Reggeltől estig nagyon sokat kellett segíteni értelmi fogyatékos fiatalokat, akikkel együtt éltünk. Soha életemben nem dolgoztam annyit, de nagyon-nagyon éreztem, hogy ennek értelme van, és fogalmam sem volt, hogy mi értelme van, de valami elindult. Olyan helyzetbe hoztam magam, önkéntelenül is, ami kivett ebből az önmagam körül forgásból és tanított szolgálni, a gyakorlatban.
Arra biztatlak, hogy valamikor keress egy kis időt arra, hogy ezt a kérdést felteszed magadnak, hogy hogy állok az életemben az előrehaladással? Ha úgy érzed, hogy igen, haladok, akkor arra próbálj figyelni, hogy ennek van-e lelki dimenziója, hogy az Istennel kapcsolatban van ez az előrehaladás, vagy pedig csak valamilyen ilyen egészen világi értelemben érted. Hogyha pedig nincsen előrehaladásod, ha elégedetlenséget érzel magadban, hogyha valami megállt, akkor ne ijedj meg, adj időt! Ez egy nagyon fontos idő tud lenni, ne kapkodó módon változtass, hanem úgy, hogy figyelj erre a vágyadra, és engedd, hogy megmutatkozzon az a pillanat, amikor döntési lehetőséged van, amikor lehet, hogy valami radikális változtatásra leszel készen. Ez nem lesz végtelenül sok idő, és valószínűleg nem is holnap fog eljönni, de
fogod érezni, hogy mikor van itt a változtatás ideje.
Ha elindulsz ezen az úton, akkor az ígéret nem az, hogy könnyű lesz az életed, hanem az, hogy lesz értelme minden küzdelmednek, utólag fogod érezni, hogy igen, ennek volt értelme, mert előre vitt. Az életed egyre inkább másoknak adott élet lesz, és alkalmas lesz arra, hogy Isten egyre inkább meg tudjon mutatkozni rajtad keresztül mások számára, szeretetével, figyelmességével, jelenlétével.”
hirdetés
