2023. 02. 15.

„Apokaliptikus körülmények között igyekeztünk tartani a lelket az emberekben” – interjú a magyar mentőcsapat tagjával

„Volt olyan mentésünk, ami 13 órán át tartó, hosszú küzdelem volt, két kisgyerek szorult be a romok alá, és nagyon feszítő volt, hogy hallottuk a hangjukon, ahogy egyre fogy az erejük, de végül sikerült kiemelnünk őket” – mondta el a 777-nek Szabó Márk, a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 mentőcsapatának tagja. A csapat a törökországi hatalmas erejű földrengések helyszínén segített az emberek felkutatásában és az életben maradtak kiemelésében, összesen hét embert tudtak megmenteni.  A veszélyhelyzet-kezelési koordinátor elmondta, igyekeztek tartani a lelket mindazokban, akiket megtaláltak, de sokszor óriási munka volt elérni hozzájuk.

Mit tapasztaltál kint, mik voltak az első benyomásaid a földrengés helyszínén?

Sok kutató-mentő csapat futott be egyszerre, ezért alapvető logisztikai probléma volt az, hogy még egy 6-8 órás buszúttal kellett eljutnunk Antakyába – számunkra ezt a területet jelölték ki a mentésre. A buszút utolsó két órája azzal telt, hogy átmentünk azokon a településeken, amelyek szintén érintettek voltak a földrengés által, és romokban volt majdnem minden második-harmadik épület. Tehát egy hosszú felvezetést kaptunk abból, hogy milyen állapotban vannak a házak, hogy az emberek teljesen apokaliptikus körülmények között keresik a családtagjaikat, próbálják összeszedni magukat, és ezt követően tudtunk kipakolni, mikor megérkeztünk és felállítottuk a bázisunkat.

Hogyan zajlott a maga a mentés? Hány napot vett igénybe, milyen módszerrel találtátok meg és emeltétek ki a sérülteket a romok alól?

Összesen 19 főből és 8 kutatókutyából áll a csapatunk. Ezek között egészségügyi kutatók, mentők, technikai kutatók, tűzoltók is vannak, tehát nagyon széles skálán mozog a csapat felépítése, sok szakterület tudott ötvöződni.

A kutatás úgy indult, hogy aznap este, mikor megérkeztünk, a csapat két óra múlva már kint volt a terepen. Az első pár nap lehetett szóbeli kontaktot létrehozni a romok alá szorultakkal. Voltak olyan gyerekek, akikkel tudtunk tolmácson keresztül beszélni, tartottuk bennük a lelket. Volt egy olyan eset, ahol ez 13 órás mentés keretében zajlott.

Nagyon feszítő volt, hogy hallottuk, ahogy egyre fogy az ereje, egyre később válaszol.

Ennek van egy nagyon erős szorítása. Amikor olyan helyre érkeztünk, ahol nem tudtunk beszélni a beszorultakkal, ott a kutatókutyáké a terep. Váltásban többnyire kettő-három kutya jár be egy épületet, ami azért van így, hogy egymás jeleit kontrollálni tudjuk. Tehát, hogyha két kutya egyértelműen életet jelez, akkor kezdődik el az ásás, mentés, kutatás.

Ha a technikai mentők pozitív jelzést kapnak, akkor bemásznak, bontanak és megpróbálják megközelíteni az élő személyt. Ott a körülményektől függően megtalálják azt a fogást, ahogy kihúzható, elérhető, és utána az egészségügyi csapat pedig igyekszik olyan szállítható állapotba helyezni a sérültet, hogy a mentőautó tudja továbbvinni.

Összesen hét embert sikerült kimentenetek – ami óriási dolog. Ők milyen állapotban voltak, többnyire tudtatok velük kommunikálni vagy már nem voltak maguknál?

Volt olyan kisgyerek, aki egészen magánál volt, tudott kommunikálni, de olyan is volt, aki nem volt eszméleténél, úgy kellett visszahozni, tehát teljesen szélsőséges esetek voltak. Akiket mi mentünk, azoknál nem lehet mindig tudni, hogy mi történik velük a mentőautóban vagy a kórházban. Mi csak bizakodni tudunk abban, hogy sikerül őket megmenteni. De azt tudni kell, hogy olyan szintű nyomás, teher nehezedik a testükre ilyenkor, olyan belső vérzések keletkezhetnek, az elhalt végtagokból olyan méreganyag tud felszabadulni az érrendszerbe, hogy rettentő sok nehézség vár az áldozatokra a mentés utáni napokban is. Így nem nagyon lehet megállapítani, hogy kinek mekkora a valós túlélési esélye. Nekünk

az volt a cél, hogy minél több embert húzzunk ki élve a romok alól,

az egészségügyi állapotukat stabilizáljuk, utána már a kórházé és a mentőké a főszerep.

Számodra a mentések közül melyik volt a legmegterhelőbb – lelkileg, fizikálisan vagy bármilyen módon?

Az a mentés volt a legnehezebb, amit említettem korábban: egy 8 éves kisfiú és egy 13 éves kislány volt az, aki egy helyen volt beszorulva, elmondásuk alapján velük volt az anyukájuk, apukájuk és a nagyszüleik is. Az apukájuknak a hangját is hallottuk, de a többiekét nem. Tehát az anyukát már nem is lehetett kihozni élve. Annak a 13 órás hosszú küzdelemnek az volt a nehézsége, hogy az épületekre jellemző volt, hogy az első, második, harmadik szint sokszor teljes mértékben egymásba csapódtott tehát födém a födémre ült, ami azt jelenti, hogy a plafon és a tető között semmi hely nem volt, oda préselődött be minden. Ráadásul amikor két-három szint egymásra ül, az nagyon komoly betonvastagságot is jelent. Emiatt azt a helyet megtalálni, ahol elérjük a beszorultakat, hihetetlenül bonyolult. Legalább ötször-hatszor kellett elkezdeni jobbról-balról, fentről-alulról a bontást, hogy megtaláljuk, hol van az a szakasz, ahol nem ütközünk egy háromméteres betonfalba, ahol meg lehet közelíteni őket, ahol ki is lehet húzni, ahol nem potyog rájuk a törmelék, nem omlik rájuk az épület. Nagyon komoly szakmai megközelítést kellett alkalmazni, mire sikerült megtalálni a helyet, és úgy megfúrni, úgy kitisztítani a romokat, hogy a kislányt ki lehessen szabadítani: ez egy hatalmas küzdelem volt. Közben hallottuk a hangján, hogy fogy az ereje, hogy vizet kér, de nem tudunk adni neki, hogy érezzük, hogy abszolút magánál van, hogy valami nyomja a hátát, de nem tudja elmondani, nem tudjuk, milyen sérülései vannak. Ez a szóbeli kapcsolat nekem 

nagyon-nagyon megterhelő volt, hogy ott van, hallom…hogy szedjük ki?

A mentőcsapatnak ilyenkor van bármilyen mentális vagy pszichológiai felkészítése? Vagy akár utólag kaptok segítséget feldolgozni a történteket?

Inkább a rutin az, ami viszi a csapatot. Hozzáteszem, nekem rescue koordinátorként sem tűzoltó, sem egészségügyi végzettségem sincsen, tehát az én feladatom egy logisztikai koordinációs munka volt. Természetesen bementem a romok közé, takarítottam ki az épületeket, igyekeztem segédkezni, szerszámokat használni. Tehát részt vettem a munkálatokban, de csodálattal néztem azt a rutint, amellyel az idősebb munkatársak dolgoztak, amilyen szakmai megközelítést tudtak alkalmazni. Ebben éreztem azt, hogy a lelki megterhelést is hasonló rutinnal kezelik, minthogyha az emberben bekapcsolna egy önvédelmi rendszer ilyenkor, hogy nem engedi be a történetet, hogy tudjon összpontosítani.

Én eddig három olyan természeti katasztrófánál voltam kint jelen, amikor valamelyest tapasztalatot tudtam szerezni. Most, hogy már körülbelül négy napja itthon vagyunk, kezdem érezni azt, hogy folyamatosan dolgozom fel a látottakat, vannak olyan történetek, amelyek csak most jutnak eszembe.

Vannak olyan szagok, képek, hangok, amelyeknek a feldolgozása még mindig folyamatban van,

és azt gondolom, hogy ehhez mindenképpen kell valamilyen rutin, hogy az ember tudja kezelni, meg egy olyan fogadó közeg, ami segít a visszailleszkedésben.

A továbbiakban van még tervben bármilyen segítségnyújtás a csapat részéről?  

A kutatás-mentés szakaszát lezártuk szombaton, tehát nagy valószínűséggel életet már a romok alatt nem fog találni senki, úgyhogy elindult a humanitárius segélyezés ideje. A Baptista Szeretetszolgálat Törökországba 6 millió forintnyi segélyt, Szíriába pedig 4 millió forintnyi segélyt juttatott el. Ennek az a célja, hogy a helyi partnereken keresztül élelmiszert, takarót, mindenféle eszközt tudjunk vásárolni, amire szükség van ahhoz, hogy az emberek túléljenek. Ugye rettentően hideg van, éjszaka akár mínusz 8 fok is lehet, és az emberek továbbra sem tudják elfoglalni a házaikat, kockázatos épületben tartózkodni, emiatt sátortáborok jönnek létre, minden sarkon valamilyen nagy konténerben tűz ég, hogy hőforrás legyen. Tényleg ebbe az apokaliptikus hangulatba igyekszünk valamilyen felüdülést hozni.

 

Szilágyi Anna

Képek: Baptista Szeretetszolgálat – Facebook

Borítókép - Fotó: A kép baloldalán Szabó Márk, a Rescue 24 mentőcsapat veszélyhelyzet kezelési koordinátora.
Interjú Szilágyi Anna
hirdetés