2023. 02. 07.

A reményünk mint erőforrás

Mi a különbség a remény és a reménykedés között? Hogyan köti össze a remény a hívő és a nem hívő embert? Megélt-e Krisztus reményvesztett állapotot, és ha igen, hogyan segít ez nekünk az örök életre fókuszálni? Az Agapé + podcast legutóbbi adását szemlézzük.

Mindannyian reménykedünk valamiben. Hogy jobb lesz a holnap, mint amilyen a tegnap volt. Hogy meggyógyul a beteg szerettünk, javulnak az életkörülményeink, teljesülnek a kívánt dolgaink. És hívőként abban, hogy van valaki, aki mellettünk van, soha nem hagy el, aki megígérte az üdvösséget számunkra. De vajon mi a különbség a reménykedés és a hitből fakadó remény között? Mi történik a hitünkkel reményvesztettség idején? És egyáltalán miért bátorít annyiszor az Úr az Ó- és Újszövetségben a reményre?

„Ha egy parányit is az ember ebben a világban él, akkor teljes egyértelműséggel ki vagyunk éhezve valami jóra. Tehát amik történtek az elmúlt időszakban, akárhova nézünk, folyamatosan olyan dolgokkal szembesülünk, ami nagyon nehézzé teszi az életet. Persze, hogy ki vagyunk éhezve arra, hogy jöjjön már valami jó” – mondta Mikola Borbála, a Károly Gáspár Református Egyetem egyetemi lelkésze.

Huszti Zoltán római katolikus pap szerint a remény az, ami mindenkivel összeköt. „Ha azt mondom, hogy hit, attól sokan tartanak, hogy akkor itt el kell köteleződni, dönteni kell, hogy valamelyik felekezetnek a tagja vagyok. A remény a nem hívőkkel is összekötő emberi kapocs a transzcendens felé” – fogalmazott.

„Az életnek az értelme az, hogy történjenek már jó dolgok, hogy én magam is arra törekszem, hogy valahogy jobban funkcionáljak” – mondta Mikola Borbála. „Minden történetünk arról szól, akár filmet nézünk, akár zenét, akármit, hogy vágyunk arra, hogy a kapcsolataim jól működjenek, a munkámban sikeres legyek, gyümölcsöző legyen az életem. A remény az, ami tudja egyengetni ezt az útvonalat, hogy egy ilyen kiteljesedett és boldog életet tudjak élni. Nekem ezekkel kapcsolódik össze. És ez a fajta vágyakozás az emberséghez hozzátartozik.”

hirdetés

De mi a különbség a hitből fakadó remény és aközött a reménykedés között, amely nem a hitből fakad? Huszti Zoltán atya azt válaszolta, valahogy ösztönösen az emberséggel jár az, hogy mindenki biztos a szíve mélyén – nem bevallottan – valamilyen végtelenben.

„A remény olyan, mint egy erőraktár, ahonnan meríteni lehet, erőt a hétköznapokhoz, ahhoz, hogy tovább tudjak menni,

ahhoz, hogy szembe tudjak nézni a kihívásokkal” – hangsúlyozta a lelkész. „A hívő embernek van egy olyan pontja, ami a nem láthatóban van stabilizálva: az Isten ígéretei. Hogy milyen az Isten. Hogy megismertük az Istennek a gondviselését, van néhány példa előttünk, meg remélhetőleg magunk is átéltünk ilyet. Gyakorlatilag erre biztat Isten, nézd meg a Biblia szereplőit, hogy hogy éltek, hogy amikor nagy bajban voltak, akkor mi történt velük? Mit jelentett számukra az, hogy belenéztek a láthatatlanba, és azt mondták, hogy van egy biztos pont benne, Isten léte, meg az ígéretei, meg hogy bízom abban, hogy Ő megsegít. Nekem a hitben való reménykedés, az ennyivel másabb” – összegezte Mikola Borbála.

„Nem szeretem azt a mainstream mondatot, hogy a remény hal meg utoljára,

a remény ugyanis nem hal meg: Krisztus az és az Ő megváltása”

– húzta alá a katolikus pap. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk számomra a remény beteljesítésének a szavai. Az eucharisztikus jelenlét, az Oltáriszentség csodája, a reményem itt, a földön megnyilvánuló alapja.”

A református lelkész felhívta rá a figyelmet: „az az ígéretünk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Ez egy nagyon erőteljes ígéret, annyira erőteljes, hogy nincs olyan ember, aki ne erre vágyna. Ez annyit jelent, hogyha még nem jutottunk el odáig, hogy jóra forduljanak a dolgok, akkor még csak a történet felénél járunk. Akkor még nem jutottunk a végére. A hívő ember reménysége annyiban több, hogy hiszünk az örök életben. Tehát jelen pillanatban én az örök életem egyik napját élem. Igen, lesz benne egy halál, de attól én az örök életemet már elkezdtem. Ez azt jelenti, hogy

még a halál sem tudja elvenni a reményt.

Még a halál sem annyira erős, hogy felülírja azt, ami jó vár ránk” – mondta.

Jézus a kereszten azt kérdezte, Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Ez nem a reményvesztettség megnyilvánulása? – vetette fel a kérdést a műsorvezető. „Krisztus magára vesz minden reménytelenséget. Magára vesz minden bánatot, kiszolgáltatottságot, magára veszi az ember legsötétebb érzéseit, legnagyobb bűneit, legkegyetlenebb mocskosságát. Kimondja, azzá lesz, és ezáltal tudja kiemelni azokat, akik ezekkel az érzésekkel már szembesültek az életükben. Teológiai fogalommal ezt megváltásnak nevezzük” – mondta Huszti Zoltán. „Ez annyit jelent, hogy amikor én ott vagyok az életem legmélyebb pontján, akkor nem úgy vagyok ott, hogy én vagyok ott először. Jézus már járt ott” – tette hozzá Mikola Borbála.

„Az aggódás helyett lehetőségem van a bizalmat úgy kimondani Istennek, hogy ez annyira nehéz, annyira képtelen helyzet: kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy fogod megoldani. És számítok is arra, hogy ezt meg akarja oldani” – fogalmazott a lelkész.

Mindenki egyetértett abban, hogy a remény tanulható: gyakorolni kell magunkat benne.

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Lelkiség Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás