2022. 12. 06.

“Egy gyerekmisén a pap ne beszéljen 25 percig” – interjú Vizy Márton zeneszerzővel

Vizy Márton neve az egyházi és a világi zeneművészetet kedvelők számára is ismerős lehet: az “Én, József Attila” musical zeneszerzője a ForrásPont egyik megálmodója is. December 21-én a Szent István Bazilikában szervez zenekarával dicsőítő szentségimádást – ennek apropóján beszélgettünk egyházról, kommunikációról, művészetről, letisztultságról, a magyar keresztény könnyűzene helyzetéről – meg persze magáról a ForrásPontról.

Egy olyan művész vagy, aki egyházi és világi környezetben is dolgozik. Hol érzed magad otthonosabban és szakmai szempontból melyik a könnyebb közeg?

Inkább lelki megközelítésből tudnék erre jól válaszolni. Én egy talán viszonylag egységes „belső szerkezettel” rendelkezem, ami azt jelenti, hogy bármit csinálok – függetlenül attól, hogy az egyházi vagy világi –, azt szeretném, hogy jellemezze egyfajta mélység, spiritualitás. Például az „Én, József Attila” musicalünket, – aminek most lesz a századik előadása – a közönség láthatóan nagyon mélyen éli meg, pont úgy, ahogy szerettem, szerettük volna. Egy egyházi könnyűzenei, keresztény dalt, ugyanazzal a belső és szellemi hozzáállással írnék meg. Naponta a Spotify-on több, mint hatvanezer új dal jelenik meg, ez havi szinten több, mint másfél millió dal. Ilyen szintű tömegtermelésnél nem lehet formailag újat létrehozni, azonban lelki értelemben óriási lehetőségeket és tartalékokat látok olyan zenékben, amelyek a spiritualitást közvetítik. Személyes hivatásom művészi része is következetesen ebbe az irányba mutat.

Ha nem lelki megközelítésből nézzük, hanem szakmailag, akkor hol könnyebb alkotni?

Szakmailag egyértelmű, hogy a világi környezetben.

Fejlődött ebben az egyházi közeg? Mondjuk vegyük alapul a ForrásPontot.

A ForrásPont nem feltétlenül jó példa, mert annak a „DNS-ét” nekem is volt szerencsém lerakni Fábry Kornél atyával és egyben lehetőség arra, hogy a szervezőcsapattal az első években szinte teljesen önállóan dolgozzunk. Itt kezdtem hangsúlyozni először, hogy magas minőségű, kortárs élményt kell adni a fiataloknak, mert az életben szinte minden élményhez társul: az evéshez, egy randevúhoz, egy csapatjátékhoz. Éppen ezért a lelki dimenzióhoz is fontos, hogy élmény fűződjön, mert akkor sokkal mélyebb dimenziókba lehet eljutni az emberekben. Ha általánosságban kérdezed a fejlődést, akkor nagyon lassú próbálkozásokat látok, viszonylag nagy a lemaradás, miközben akár meg is előzhetné a korát az egyház szerintem – olyan erős a belső identitása.

Miben van lemaradva?

Formai kérdésekben. Egyszerű párhuzam az életből: bármennyire is szerethetsz egy lányt, ha nem tudsz tetszetősen megjelenni a randevún, vagy ha nem tudod kifejezni magad érthetően, akkor soha nem leszel vonzó a számára – bármennyire is értékes a személyiséged. A tartalmat és a formát össze kell tudni egyeztetni. Az ember esztétikai tapasztalása tudat alatt is alakul, érzékeljük, ha valami nem friss, vagy nem nyitott a megújulásra. Ráadásul rengeteg impulzus ér bennünket a világban.

Ezek az ingerküszöböket magasan tartják, és ezért fontos, hogy az egyház megjelenése, kommunikációja is megközelítse ezt a küszöbértéket.

Természetesen most a pozitív impulzusokról beszélek.

Fotó: Bodnár Patrícia / 777

Az egyház jól láthatóan nehezen tudja a fősodort befolyásolni, de a fősodor mennyire tudja az egyházat?

A fősodor engem tud jó irányba befolyásolni, én meg az egyházhoz tartozom. Hatással van rám a fősodor, én meg adott esetben hatással lehetek az egyházra. Egyetértek abban, hogy egy nehezen mozgó entitás az egyház, emiatt szeretettel szabad csak kritizálni. Óvatosabban, megfontoltabban közlekedik, mégis tudnék jó példákat mutatni a világból arra, hogy igenis fel lehet venni a ritmust. Fel is kell szerintem venni, mert különben nagy bajban leszünk. A templomépítészetben mindig nagyon figyeltek a kor művészei, hogy az aktuális legjobbat építsék. Például a barokk korban a barokk templom elképesztően innovatív és „trendi” volt, az egyház mindig figyelte a művészetet, érezte annak a súlyát, hogy hatással van érzékszervekre. Muszáj vonzónak lenni ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen megszólítani az embereket.

Biztos, hogy mindig követni kell az egyháznak a fősodort? A barokk templom 2022-ben is gyönyörű, a gregorián ugyanúgy szívhez szóló. Szükséges mindig a világhoz igazodni?

Az időtálló értéken változtatni nem szabad, egy barokk templomnál nyilván nem szabad lekaparni a freskókat, eltüntetni a stukkókat és puttókat. Ez egy gyönyörű érték. Ott más kell, hogy üzenje a kor hangját. Ha most építenénk „zöldmezős beruházással” templomot, akkor nyilván nem barokk vagy klasszicista stílusban építkeznénk. A kommunikáció nyelvének persze csak egy fajtája az építészet.

Mi a mostani kornak a nyelve szerinted?

Nehéz lenne szavakban kifejezni, hogy például a zenében és az építészetben mit jelent ez. Ezt azok tudják, akik szerves műveltséggel rendelkeznek és ezeket a művészeteket magas szinten képviselik. A kérdés, hogy amatőrökre vagy szakmailag kiművelt, széles látókörrel rendelkező szakemberekre bízzuk ezeket a feladatokat?

Nagy felelőssége van ebben az egyháznak, a jószándék kevés ahhoz, hogy jó dolog szülessen.

A dizájn nemcsak azt jelenti, hogy valami hogy néz ki, hanem, hogy hogyan működik

Nyitott erre a szemléletre az egyház? Változott valamit az elmúlt évtizedekben?

Magyarországon az egyház olyan alapproblémákkal küszködik, hogy kisebb gondja is valószínűleg nagyobb, de eszembe jut egy franciaországi templom, a Chapelle du Rosaire de Vence, ahova Henri Matisse festőművész tervezte a ’40-es években az üvegablakokat és a mai napig gyönyörű és fantasztikusan modern, letisztult. A magyar egyházban forradalmi reformokra lenne szükség, ezt merem állítani. Nemcsak a művészetekhez és kommunikációhoz való hozzáállás tekintetében, hanem például a papok képzésében is.

Milyen értelemben?

Nagypapám használta a hívőelhárítás szót sokszor joggal. Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy reggel 9 órás gyerekmisén a pap 25 percig beszéljen, olyan teológiai magasságokban és idegen kifejezéseket használva, amitől a gyerekek egyszerűen frusztráltak lesznek. Legutóbb egy szentmisén a pap konkrétan megszakította az evangéliumot és kiküldte a feleségemet a gyermekemmel, mert az egyévesen kicsit „gágogott”. Remélem ez egyedi példa, de hiteles, mert velünk történt meg pár hete. Egy prédikációnak nagyon komoly formai követelményei kellenének, hogy legyenek, amelyek szerintem taníthatók és tanulhatók.

Három gondolatnál nem kell többet mondani, és 8-10 percnél se legyen hosszabb – ezek teljesen alapdolgok.

Fotó: Bodnár Patrícia / 777

Egy gyerekmisén logikus elvárás, de nem érzed, hogy rohanunk az egyszerűsítés, a lecsupaszítás felé? Az egész életünk erről szól, emojikkal kommunikálunk. Biztos az egyháznak is erre kell törekednie?

Mindig azt kell vizsgálni, hogy az adott kor milyen követelményeket kíván meg: márpedig egy olyan korban élünk, ahol a hírek és az információk özönlenek ránk. Ha ez így van, akkor nem szabad hosszú és bonyolult üzenetekkel és körmondatokkal bombázni az embereket, hanem a lehető leginkább a lényeget kell kiemelni. Egy filmrendező sem mutathat meg mindent egy történetből mert neki másfél óra az időkerete. Állítólag a kertész legfontosabb szerszáma is a metszőolló.

De ez nem lebutítás?

A „kevesebb több” elvét érdemes figyelembe venni. Az egyszerű nem egyenlő a primitívvel, a kettő között világok vannak. Egyszerűnek és nagyszerűnek lenni, a lényeget meglátni, a sallangokat pedig elhagyni.

Említetted, hogy külföldön láttál jó példát az igényességre, a külsőségre. Nem lehet, hogy ez valahol pótlék is Európában: a szakralitást, a komolyan megélt hitet, a tradíciót felcserélték az igényességre?

Ha nincs tartalom és csak forma van, akkor borul minden. De ez fordítva is igaz, akkor is baj van, ha a formára nem figyelünk és csak a tartalom marad meg. A mai kor legfontosabb kihívása, hogy ez a kettő csak kéz a kézben érhet el nagy hatást.

Zeneszerzőként hogyan látod, merre tart a magyar egyházi könnyűzene?

Drukkolok a minőségi fejlődésért. Nagyon sokan elkezdték másolni az angolszász egyházi könnyűzenét, és próbálják annak a magyar megfelelőjét megvalósítani. Ez önkritika is, mert a ForrásPonton mi is ezt tettük – de ott ez koncepció is volt, mert a Kongresszus miatt nemzetközi minőséget tűztünk ki célul, és nem volt elegendő idő arra, hogy valamit a semmiből felépítsünk. Szerintem meg kéne találni a saját identitásunkat a könnyűzenénkben, mert ezekben az amerikai stílusú dalokban egyáltalán nincsen benne a mi kulturális kreativitásunk. Szerintem bátran lehet ebben előrelépni.

Miben különbözik a magyar könnyűzenei identitás az angolszásztól?

Azok a hangszerelési megoldások, amelyek az Amerikai Egyesült Államokból jönnek egyrészt rendkívül egysíkúak, másrészt nem biztos, hogy kompatibilisek a Kárpát-medencei világgal. Ha csak a magyar világi könnyűzenére ránézünk: az alternatív zene képviseli sokszor a mainstream jelleget, nem a nyugatról érkező popzenei irányzat. Ez a közeg elbírna mélyebb gondolatokat, absztrakciót. A magyar fül bírja az absztrakciót, a jó művészet tudat alatti is hat. Ezt sajnos Magyarországon sokan nem ismerik fel, és a hatásvadászat felé indulnak el. A magyar nyelv például sokkal árnyaltabb megfogalmazásokat is elbír, mint az angol.

Meg lehet élni ma Magyarországon a keresztény könnyűzenéből? Mert hiába vannak nagy tehetségeink – említhetném Varga Mónikát, aki a ForrásPonton és a 777-es imaesteken is énekel –, ha nincsen esélyük kitörni és főállásban dicsőíteni, mert annyira szűkösek a(z anyagi) lehetőségek.

Magyarországon zenéből sok esetben azok sem tudnak megélni nagyrészt, akik a világi zeneiparban dolgoznak. Ez egy nagyon speciális és érzékeny műfaj, az sem biztos, hogy szabadna ezt főállásban végezni. Aki ezt hitelesen akarja csinálni, legalább annyi időt kellene csendben, egyedül Isten előtt töltenie, mint amennyit színpadon. Én a keresztény könnyűzenét amúgy is egyre inkább egy erős megkülönböztetéssel közelítem meg. A protestantizmus egyes elemeinek beszivárgása, például a szentségek jelenlétének hiánya mellékhatásokat is tartogat szerintem. Az egyházi zene könnyen válhat öncélúvá, a színpadon állók pedig önünneplővé.

Nyilván az egyházi könnyűzene létéhez kell az egyház jóváhagyása – sőt támogatása is. A ForrásPontot hogyan fogadták a püspökök?

Amikor először beléptek a helyszínre, akkor valószínűleg azt mondták magukban, hogy „Jé, ezt így is lehet?”. Erdő Péter bíboros atya többször is jelen volt a ForrásPonton, nagyon pozitívan állt hozzá, a Kongresszus egyik gyümölcsének érzi talán. A NEK élő közvetítései közül az egyik legnézettebb a ForrásPont volt.

Óriási esély és lehetőség is volt ez arra, hogy valami új hagyomány, valami nagy dolog kezdődjön el a fiatalok megszólításában. Szerinted sikerült maximálisan kihasználni ezt az esélyt?

Nyilván igen, hiszen a Kongresszus befejezése után idén is volt ForrásPont 4-5 ezer fiatal számára.

Ez a maximum,  az évente lévő esemény?

Az én fejemben még nem. Én úgy tekintek a ForrásPontra, mint egy brandre, amelyet folyamatosan építeni kell, amelyben nagy lehetőség lehet. Bízom benne, hogy a püspökök is érzik, hogy a ForrásPonton lévő fiatalok a jövő egyházának szerves részei, akiknek a hitét, egyházképét nagyon megerősíti a rendezvény.

A spiritualitás iránti vágy ugyanolyan alapvető szükséglete az embernek, mint az evés-ivás – vagy éppen a szexualitás.

Fotó: Bodnár Patrícia / 777

December 21-én megpróbáljátok betölteni ezt az űrt, azonban ezúttal a Szent István Bazilikában fog zenélni a „Forráspont Band”. Honnan jött az ötlet, hogy most ne egy sportcsarnokot töltsetek meg?

A mostani együttlét nem Forráspont lesz, hanem egy rögtönzött karácsonyi szentségimádás különleges zenei aurában zongorával, orgonával, gitárokkal énekkel és vokálokkal. A 2022-es év sokaknál a háborúhoz kötődik, ezért arra gondoltam, hogy ezt az évet úgy kellene lezárnunk, hogy a békéről beszélünk. A béke forradalmára van szükségünk. Sokan a forradalomhoz fegyvereket társítanak, pedig a legnagyobb forradalmat maga Jézus Krisztus hozta el azzal, hogy felhívta a békére és az igazságra a figyelmet.  Egy gyönyörű, karácsonyi zenés dicsőítő alkalom lesz a béke jegyében, ahol a média világából is ismert Földi Kovács Andrea fog tanúságot tenni és Fábry Kornél atya is készül karácsonyi gondolatokkal.

Ez azért is érdekes, mert ha templomi zenéről van szó, akkor az orgonát és a többi hangszert sokan szembeállítják egymással. Helye van a könnyűzenének a templomban?

Kazinczy óta tudjuk, hogy a titok abban áll: „Jót, s jól”.  Az orgona egy csodálatos hangszer, az ember lelkére nagy hatással van, de az 1930-as évek népénekeivel együtt sokak számára visszatetszést kelt, amit meg is értek. Ha azt halljuk nagyon lehangoló akkordok között, hogy „Ránk, bűnösökre minden verés ránk fér”, akkor nem leszünk emelkedett lelkiállapotban. De ezt a hangszert lehet másképp is használni, gyönyörű dolgokat lehet belőle kihozni.

Egy ilyen esemény a „B-középnek” szól, vagy képes elérni azokat, akik nem hívők? A cél biztosan az, hogy őket is elérjétek, de szerinted reális-e, hogy eljönnek?

Én nagyon bízom benne, hogy igen, főleg akkor, ha jó a kommunikáció. Nekem terveim között szerepel arra buzdítani a jelenlévőket, hogy minden „B-közepes” hozzon el magával egy útkereső embert. Én is rengeteg olyan embert hívtam már meg, akik nem is hisznek Istenben. Mert hiszek abban, hogy olyan hatás fogja őket érni, aminek köszönhetően megismerhetik a Jóistent.

Az eseményen adományt is fogtok gyűjteni – mégpedig a 777 javára, ami azért különleges, mert ez egyáltalán nem a mi ötletünk volt, és most sem ez a beszélgetésünk apropója. Viszont, ha már így döntöttetek – persze hálásak vagyunk -, akkor nagyon érdekelne, hogy miért?

Az adománygyűjtésnek szerte a világban nagyon jó gyakorlata van, fontos szimbolikus jelentéssel bíró cselekedet. Ennek a gyakorlatát Magyarországon is sokkal inkább el kéne terjeszteni. Aki ad, az a közösség része is akar lenni, hiszen egyetért a támogatott céljaival. Éppen ezért ez sokkal többről szól, minthogy valaki pénzt adományoz. A 777 értékrendje a ForrásPont és a zenekar értékeihez nagyon közel áll, ugyanazokat a célokat fogalmazza meg. Mindkettő az egyházat szeretve és támogatva próbál innovatív módszerekkel embereket megszólítani.  Nyilván nem az én dolgom a 777 anyagi helyzetéről beszélni, de azt el lehet mondani, hogy csak az adományozók és az olvasótábor elkötelezett részvételéből tudja a működését biztosítani.

Fotó: Bodnár Patrícia / 777

Rengeteg mindent szerveztél már az egyház keretein belül – már bőven a ForrásPont előtt is. Mi az, amivel te több lettél ezáltal?

Ezek a feladatok egyes esetben a körülmények miatt lehetetlen küldetésnek tűntek. Minél inkább volt így, annál inkább voltam motivált abban, hogy belevágjak. Csodálatos megtapasztalni, ahogy a természetfeletti erő elkezdi segíteni az embert – ez erősíti a hitet. Aki fizikailag erősödni akar, az mindig egyre nehezebb súlyokat akaszt a rúdra. Így van ez a hitünkkel is: aki fejlődni akar, annak egyre nehezebb súlyokkal kell edzenie, mert ha nem, akkor a fejlődése megáll.

Én azt tapasztaltam meg, hogy ha kitűzök egy ilyen célt, Isten mindig kétszer olyan messzire visz el.

Szerinted az egyházi közeg inkább segít neked emelgetni ezt a bizonyos rudat, vagy még több súlyt pakol rá?

Valójában ez mindegy. Én teszem a dolgomat az életben, figyelve a belső hangokat. Soha nem volt főnököm, maximum megrendelőm, akivel szerződés alapján dolgoztam, amelybe beleírtam, hogy milyen feltételekkel vállalom a munkát. Én akkor is segíteni fogom az egyházat, ha akarva vagy akaratlan súlyokat pakol a rúdra.  Kívülről nézve viszont inkább azt mondom, hogy sokkal több bizalmat kellene adni azoknak az embereknek, akik a segítés szándékával fordulnak az egyház felé. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy kritizálnám az egyház működését. Nagyon sok papot ismerek közelről és azt látom, hogy egyedül vannak és szükségük van ránk. Közösségben, csapatban lehet hosszútávon jól működő dolgokat alkotni, egyedül nagyon nehéz.

Az egyház által közvetített egyik legnagyobb titok a részesedés: Isten bevonja az emberiséget az ő istenségébe. Ez a közösségi létben való létezés alfája és omegája. Az egyházi vezetőknek sokszor rosszak a tapasztalataik, de mégis a bizalom az egyetlen út, amelyben fejlődni lehet. Az egyház sok szempontból nagy bajban van.

Ha a következő 15 évet nézem, akkor vészjósló jeleket látok és azt gondolom, hogy a jövő egyháza teljesen más lesz, mint a mostani.

Hogy milyen lesz, azt nem tudom, de nem vagyok benne biztos, hogy az egyház belülről újul meg, sokkal inkább kívülről – tehát a hívőkön keresztül, kívülről jövő kezdeményezések által. Az egyház a következő évtizedekben eljuthat egy olyan helyzetbe, hogy nem azon kell töprengenie, hogy belülről vagy kívülről újuljon meg, hanem az lesz a kérdés, hogy milyen formában fog létezni, milyen formában fogja a szerepét betölteni. Fel fog értékelődni minden kívülről jövő, pozitív, az egyházzal összeegyeztethető egyházért történő kezdeményezés. Ennek az alapjait most kell letenni, mert a jó minták számítanak. Szinte csak azok.

Martí Zoltán

Borítókép - Fotó: Fotó: Bodnár Patrícia / 777
Interjú
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Fülöp Ákos 2022. 12. 10. 10:38

    Nem csak a gyerekmisén nem kell 25 percet beszélni.
    Egykor osztályfőnököm azt mondta, hogy az első öt perc az Istené, a második öt perc az emberé, a többi az ördögé …