Életem egyik legjobb könyvét olvastam el, ma fejeztem be. Tudod, ez az a pont, amikor rohangálnál mindenkihez, hogy „ezt neked is muszáj elolvasnod!” – de ehelyett inkább billentyűzetet ragadok, és itt írom le, miért volt számomra életem legszebb regénye az Ahol a folyami rákok énekelnek.
A legszebb könyv, amelyet életemben olvastam. Nehéz egyáltalán szavakat találni, annyira sokat adott, annyira betalált – a szívem közepére. Lenyűgőzőtt, ahogy a regény sorról sorra bevitt egy különös, emberek által alig érintett helyre, a lápvidékre, ahol a folyami rákok énekelnek, ahol a sirályok csapatostul köröznek, ahol nincs más, csak a természet erői, csak a csend és egy kirekesztett, magányos, mégis erős, kitartó lány szívdobogása.
A történet lényege, hogy végigkövetjük egy nő életét kislány korától kezdve, amikor az édesanyja egyszercsak váratlanul elmegy, és otthagyja őt és a testvéreit az alkoholista, kimondottan agresszív apával. A kislány nagyon nehéz helyzetbe kerül, de napról napra, hónapról hónapra sikerül feltalálnia magát, egyre ügyesebbé válik. Közben történik egy gyilkosság, és a közeli falu lakói szerint az elhagyatott viskóban élő lányhoz vezetnek a szálak… A könyvben folyamatosan váltakozik két idősík: a kislányból nővé érés, a lelki sík történései a múltban; a gyilkosság utáni nyomozás részletei, a rejtély pedig a jelenben. Ez az idősíkok közötti ugrálás még izgalmasabbá teszi a könyvet, mert mindig csak egy kis darabkát tudunk meg a bűntettről vagy épp a lány életéről. Az olvasó is együtt nyomoz a rendőrökkel, együtt csónakázik a lánnyal, abszolút behív az író a könyvbe. Magába szippant az egész.
Fotó: Libri.hu
Nem egyszer magamra ismertem a „Lápi Lány”, Kya történetében. Jól ismerem az érzést, milyen kirekesztettnek lenni, milyen címkéket magadon hordva járni, miközben senki nem látja, ki vagy valójában. Ez a magánynak az a fajtája, amikor hiába vannak körülötted emberek, a szívedig senkit nem mersz/tudsz beengedni, a korábbi sérülések miatt, és mert érzed az el nem fogadást. Kya a kirekesztettségben, az embert próbáló küzdelmekben, az elhagyatottságban is erős maradt. Talán furcsa ezt mondani, de
számomra ő egy női példakép is lett.
Mert képes volt az őt ért alaptalan vádak, megszégyenítés és elutasítás után is tisztaszívű maradni. Példa abban is, ahogy alázattal, mély tisztelettel fordul a természet felé. Pontosan tudja, mi miért történik az élővilágvban, a tapasztalatai útján érti az összes élőlényt – legyen az növény vagy állat – és a tenger, a folyó, az ég halk üzeneteit, vigasztalását. Beszélget a sirályokkal, kagylókat és madártollakat gyűjt óriási precizitással, összhangban van az apállyal és a dagállyal, ismeri az állathangok és -viselkedések jelentéseit, szenvedélyesen szereti a szél zúgását.
hirdetés
Fotó: Imdb.com
Na és persze ott van Tate, az első és felülmúlhatatlan szerelem. A regény tűpontosan írja le a nők általános fájdalmát és sóvárgását, a férfiak döntési mechanizmusait, kétségeit és hitét, a két nem gyönyörű dinamikáját. Nem egyszer sírtam Kya és Tate történetén, pedig én ritkán sírok olvasás közben. Ennyire bevonódtam. Ennyire tudtam, éreztem a főszereplő fájdalmát, sőt a fiúét is. A köztük lévő szerelem olyasmi, amelyre mindannyian vágyunk a szívünk mélyén.
A könyv látszólag távol játszódik a mi világunktól, mégis megdöbbentően rólunk szól. Húsbavágóan.
Külön öröm volt számomra a sok-sok versrészlet, amelyek mindig tökéletesen illettek a történetbe, a főszereplő aktuális érzéseibe.
Kérlek, ne tartson vissza a regény körüli hype, kár lenne emiatt kihagyni! Olyan élménnyel gazdagodhatsz, olyan érzésvilággal, gyönyörű megfogalmazással és mély valósággal találkozhatsz, amelyet én még nem tapasztaltam eddig más regényben. A hangulata magávalragadó, veled marad még napokig, de talán örökké. Miért? Mert minden szörnyű trauma, minden megrázkódtatás ellenére ott a lápon, abban a harmóniában és csendben kóstolót kapunk a Mennyből.
Megint azt emelném ki, amit már a korábbi ajánlóimban: attól, hogy egy könyv nem kimondottan keresztény vagy nem kimondottan Istenről szól, még lehet nagyon értékes kincs! Sőt, azt gondolom, hogy Istennek nem akadály olyan embereket is megihletni, akik még nem adták oda az életüket neki.
10/10. Ha teheted, mindenképp olvasd el!
„Csak te tudod,
Egy pillanatot hogy nyújt meg
A magány
Mérföld hosszúra
A túlpartig,
És mennyi égbolt
Fér egy lélegzetbe még,
Mikor az idő visszafelé csúszik,
Mint homokfövenyen a hullám.”
A könyvből film is készült, amelyet augusztustól vetítenek a hazai mozik.
Szilágyi Anna
hirdetés
3 hozzászólás
Meggyőztél.
Eddig nem volt tervben, de most már el fogom olvasni.
Kedves Anna!
Meg vagyok döbbenve, hogy ezen az oldalon találom ezzel a címmel ajánlásként a könyvet. Talán olyan példányt olvasott el belőle, amiből hiányzott az utolsó pár oldal? Vagy nem ért a végére?
Kedves Anna, szép az ajánló. Azonban nem vagyok meggyőződve róla, hogy valódi értő olvasás történt, lásd többek között például az előttem lévő hozzászólást.